NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Felmelegítik a Szombathely-kártyát

De lesz költségvetési rendelet, ingatlanvétel, plakátolás. Közgyűlési előzetesünk.

Közel 40 napirendi pont a nyilvános ülésen. Ez a rövid programja a szombathelyi közgyűlésnek csütörtökre, kicsit meg is sajnáltuk a képviselőket, hogy a választási kampány drága idejéből ilyen dolgokra is oda kell figyelniük.

Másfél milliárdért veszik meg

Mint például a város ez évi költségvetésére, amiből már idéztünk

2014.02.20. 07:39

250 milliót költ Szombathely az iskolákra

/ közélet /
Ennyit kell állnia a városnak, hogy működjenek az állami kezelésbe vett iskolák. És óvatosak az iparűzési adóval.
néhány adatot, és azt is, hogy a 170 milliós út- és hídfelújításra szánt éves keret nagyobbik részét egyetlen hídra költik el
2014.02.22. 12:14

Felújítják a Vak Bottyán utcai hidat - a városüzemeltetés jósnőnél járt

/ közélet 2 hsz. 2 kapcs. /
Annak ellenére, hogy a februári közgyűlés dönt csak róla, az önkormányzati lap már megírta, idén végre felújítják a hidat.
. Nos, a tervezetet, ha kisebb módosításokkal is, de biztosan elfogadják, mert március 15-ig kell elküldeni a minisztériumba az önkormányzati költségvetéseket.

Előtte azért döntenek arról, hogy az Epcos múlt héten bejelentett átköltözésével

2014.02.18. 15:52

Elcihelődik az EPCOS - nagy tervei vannak a városnak

/ közélet gal. 13 hsz. 2 kapcs. /
Jövő tavasszal teljesen átköltözik a Csaba úti telephelyre az EPCOS, persze előtte fejlesztenek is. Három éven belül 220 új munkahelyet ígér a 10,5 milliárdos bővítés.
felszabaduló ingatlant megvásárolják a cégtől, mégpedig összesen nettó 1,45 milliárdért, amit jövő év márciusától hat darab, félévente esedékes részletben fizetnek ki.

Hirtelen újra elővették a kedvezményeket nyújtó Szombathely-kártya ötletét. Egyszer már, hét évvel ezelőtt volt szó róla

2007.09.26. 15:25

Szombathely kártya - tervezett kedvezményekkel

/ hírek /
, most rohamléptekkel akarják bevezetni. Csütörtökön első olvasatban tárgyalják a dolgot, valószínűleg márciusban pontot is akarnak tenni a végére, mert április 1-jével már el is kezdenék postázni a kártyákat. Öt nappal a választások előtt.

Kevés a zenész

Várhatóan megválasztják a szavazatszámláló bizottságok tagjait, Szombathelyen 70 szavazókör lesz április 6-án, listájuk itt letölthető . A tervezett Haladás-stadion előkészítéséhez is hoznak egy csomó határozatot, de ebbe csomagolva a beruházás irányítására korábban létrehozott egyszemélyes céghez kineveznek egy másik ügyvezetőt is.

Javasolni fogják, hogy a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonját a kiállítás után szállítsák a 11-es Huszár úti, egykori laktanyába, ahol tárlatot rendeznének be belőle. A döntés valószínűleg hosszabb időt vesz majd igénybe. Úgy tűnik, zenészeket vesznek majd fel a Savaria Szimfonikus Zenekarhoz. A zenekar jelenleg 67 zenészt foglalkoztat, az indoklás szerint egyes zeneművek nem, vagy csak vendégzenészek közreműködésével mutathatók be. A zenekar azt kéri, hogy az önkormányzat engedélyezze 12 zenészt vegyen fel, ehhez nem kérnek plusz önkormányzati pénzt.

Lehet plakátolni

Szabályozzák a választási plakát kihelyezésének szabályait. Pontosabban engedélyezik, mert az eredeti reklámrendelet erre nem ad lehetőséget. A tervezet szerint egy jelölő szervezet összesen 150, de jelöltenként max. 50 plakátot ingyen tehet ki a városban, max. 2 négyzetméternyi méretben.

Természetesen a felsoroltakon kívül is nagyon sok ügyben döntenek, plusz itt van a kampány, úgyhogy hosszú ülésre számítunk. Amit egyébként a szokásos módokon, online tudósításban és élőképben is közvetítünk. Kezdés: csütörtök reggel 9 óra.

Kapcsolódó

2014.02.22. 12:14

Felújítják a Vak Bottyán utcai hidat - a városüzemeltetés jósnőnél járt

/ közélet 2 hsz. 2 kapcs. /
Annak ellenére, hogy a februári közgyűlés dönt csak róla, az önkormányzati lap már megírta, idén végre felújítják a hidat.

2014.02.20. 07:39

250 milliót költ Szombathely az iskolákra

/ közélet /
Ennyit kell állnia a városnak, hogy működjenek az állami kezelésbe vett iskolák. És óvatosak az iparűzési adóval.

2014.02.18. 15:52

Elcihelődik az EPCOS - nagy tervei vannak a városnak

/ közélet gal. 13 hsz. 2 kapcs. /
Jövő tavasszal teljesen átköltözik a Csaba úti telephelyre az EPCOS, persze előtte fejlesztenek is. Három éven belül 220 új munkahelyet ígér a 10,5 milliárdos bővítés.

2007.09.26. 15:25

Szombathely kártya - tervezett kedvezményekkel

/ hírek /

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

demoktatorovm: H*l *lv*st*l t*l*m *ly*t? N*m cs*k * k*t v*gl*t l*t*z*k!...
Emelt szintű készültséget rendelt el Orbán Viktor
kovacs_ugynok: M*g t*tsz*tt*k v*ln* p*rtn*rk*nt k*z*ln* *z *n. *ll*nz*k*t, n*m ...
A szombathelyi Fidesz kiáll az orosz és kínai vakcina használata mellett
demoktatorovm: J* *s *zt t*dt*d, h*gy * b**lt*tt *zr**l**k k*z*l n*m k*r*lt k*r...
Szlávik: Gyakrabban kerül kórházba olyan 40-50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt
west: *lk*p*szt* t*m*g*k v*rt*k *rr* *p*k*dv*, h*gy m*gt*dj*k * sz*mb*...
A szombathelyi Fidesz kiáll az orosz és kínai vakcina használata mellett
Rőzsike : *dr* k*r*m, m*r t*bb h*t* n*m v*l*sz*l *gy *ly*n *gysz*r* k*rd*s...
Karácsony Gergely elkérte a kormány által nem lehívott EU-s vakcinákat Budapestnek