NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

„Borzasztó negatív tendencia és halálos ölelés”

A szombathelyi képviselőknek gazdag a szókincsük. Közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon jártunk.

Csupán három sajtótájékoztatót tartottak a csütörtöki közgyűlés

2014.04.24. 08:48

Rekordokat döntögetett a szombathelyi közgyűlés

/ közélet 6 hsz. 2 kapcs. /
A mai ülés mérlege: a legtöbb napirendi pont, és majdnem a legrövidebb ülés. Olvassa újra tudósításunkat.
másnapján, Horváth Zoltán (LMP) most nem osztotta meg gondolatait. Nem meglepő, hogy az 55 megtárgyalt ügyből egyetlen egyet emelt ki minden frakció, mégpedig a megállító táblák betiltását a kampányban. Hiszen ősszel jönnek az önkormányzati választások, és most ez érdekli leginkább a képviselőket.

A Fidesz gerillakampányról beszél

Kezdjük ezzel. Balassa Péter (Jobbik) elmondta, ők 50 megállító táblát és 150 plakátot rendeltek, és betartották a szabályokat. Ezzel szemben mindenhol Nemény András képét látta, Hende Csaba plakátjait pedig olyan helyekre is kitették, ahol ezt nem lenne szabad. Megjegyezte, hogy egyenlő esélyek kellenének a kampányban.

Balassa sokat örült, és hiányolta az esélyegyenlőséget
fotó: Bonyhádi Zoltán

Németh Kálmán (MSZP-SZKE) szerint téves az elképzelés, hogy megtiltják a megállító táblákat, ugyanis – szerinte – ezek szolgálják a konkrét tájékoztatást, ráadásul nem veszélyeztetik az épített környezetet. A Fidesztől most Lendvai Ferenc tájékoztatott, ő más város példáit említette, ahol a kampány az óriásplakátokra szorítkozott.

A szombathelyi eseményeket gerillakampánynak nevezte, mert a pártok megtalálták és kihasználták a kiskapukat, kijelentette, az elmúlt 24 évben nem nőttek fel a demokrácia szabályaihoz. Ezért tiltják meg most a megállító táblák használatát.

Balassa: Én gratuláltam

Az országgyűlési választások értékelését két frakció említette meg. Balassa Péter (Jobbik) fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ő bizony a választások éjszakáján személyesen gratulált Hende Csabának, és jó munkát kívánt neki. Aztán – éppúgy, mint a többiek – megköszönte a lebonyolításban részt vettek munkáját, meg persze a Jobbikra szavazóknak a szavazatokat.

Azért megemlítette, hogy kíváncsi lett volna arra, milyen jelölőszervezeteket büntetett meg a szombathelyi választási bizottság, összesen 21 millióra, és ezek lerótták-e a büntetésüket.

Lendvai persze pártja győzelmét emelte ki, és azt, hogy ez a győzelem Szombathelyen nagyobb volt, mint 2010-ben. És ha ez önkormányzati választás lett volna, akkor minden szombathelyi választókerületben a fideszes jelölt győzött volna. Ő Hende Csabának és Ágh Péternek gratulált.

Elfogadhatatlan hozzáállás

A leghosszabban a tervezett holocaust emlékhelyről volt szó. Balassa ez nem említette, ezen nem is csodálkozunk, Németh Kálmán szedte darabokra a városvezetés elképzeléseit és tetteit. Németh szerint a városháza egyik köztisztviselője megalázta az ellenzéki képviselőket, amikor a keddi bizottsági ülésen megkérdezték, hogy milyen emlékhelyet is terveznek, a hivatalnok azt mondta, majd májusban megtudják.

Németh Kálmán (középen) megalázott képviselőkről beszélt
fotó: Bonyhádi Zoltán

Németh ezt felháborítónak nevezte, mert ilyet eddig még egyetlen városházi alkalmazott sem engedett meg magának. Sorolta a kifogásaikat, az előterjesztésből nem derül ki, hogy ki kezdeményezte, ki alkotja meg, és miért pont ő. Elmondta, hogy a tervet Takátsné Tenki Mária (Fidesz) vitte be a bizottsági ülésre, aztán a polgármester nem engedélyezte, hogy a közgyűlésen kiosszák azt.

Németh szerint ilyen érzékeny ügynél teljesen elfogadhatatlan ez a hozzáállás, ez nem csak a ma is köztünk lévő túlélőket sérti. Hozzátette, a közgyűlésen sem volt előrelépés. Megemlítette, hogy korábban minden egyes köztéri alkotásnál több művészt kértek fel a tervezésre, és azok közül egy szakbizottság választott egyet. Felidézte, hogy az előző ciklusban készült egy terv egy emléktábláról, amit a zsidó templom homlokzatán helyeztek volna el, de ezt a közben többségbe került Fidesz-frakció megakadályozta.

Megdöbbentek a tiltakozáson

Lendvai persze másként látta a dolgot. Szerinte egy éve kezdték az egyeztetést a zsidó hitközséggel, és már akkor felmerült, hogy az egykor gettó bejáratánál, a Bejczy utcában hoznak létre egy emlékhelyet. Mint mondta, megdöbbentek az ellenzék tiltakozásán, mert most első olvasatban tárgyalták az ügyet, és egy elvi nyilatkozatot kellett elfogadniuk, arról, hogy legyen egy ilyen emlékhely.

Ezt a tervet látták a képviselők
fotó: Nyugat.hu

A részletekről majd a májusi ülésen döntenek, sajnálja, hogy az ellenzék nem támogatta a tervet. Ennek ellenére biztos abban, hogy az emlékhely megvalósul, a közgyűlés 6,3 milliót már félre is tett a költségekre.

A költségvetés módosításáról szintén ketten beszéltek. Balassa megemlítette, hogy egy sürgősségi módosítással újabb 35 milliót költöttek el, amit ráadásul a bizottságok sem tárgyaltak meg. És megismételte, hogy rossz irányba haladnak, mert vagyonértékesítési bevételeket működési kiadásokra használnak fel.

(Belenéztünk az anyagba, ebben van 14 millió a közfoglalkoztatásra, 5 millió a rendőrségnek, 6,2 millió a szimfonikus zenekarnak, 4 millió a sportegyesületeknek. De ezen túl is találtunk érdekes tételt, pld. a Szent Márton-kártya kézbesítésére 8,5 milliót szánnak.)

Halálos ölelésben

Németh Kálmán borzasztó negatívumnak nevezte ezt a tendenciát, mint mondta elkezdődött az a folyamat, amit korábban a mostani városvezetés kritizált. A módosítás összesen 200 milliós volt, ebből 70 millió az, amit vagyonértékesítésből akarnak fedezni.

Németh a tavalyi év zárszámadását is kiemelte. Mint mondta, pénzügyileg és gazdaságilag elfogadható volt a gazdálkodás, de itt is megjegyezte, hogy a vagyonértékesítés nem szolgálja Szombathely érdekeit. Ugyanis olyan vagyont adtak el, ami bérleti díj formájában bevételeket hozott a városnak, a vételárat pedig inaktív vagyonba fektették. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének fontosak az út- és hídfelújítások, de talán nem ezekből a forrásokból kellene finanszírozni azokat.

Az önkormányzati cégek beszámolóit is ketten említették meg. Balassa szerint nem igaz, hogy a 170 milliós nyereség mellett olyan jó állapotban van a SZOVA, mert a kötvénytörlesztés halálos ölelésében vergődik, évente 300-400 milliót kell törlesztenie a cégnek. A Távhő volt igazgatójának ügyéről

2014.03.14. 13:10

Leváltották a szombathelyi Távhő vezérigazgatóját

/ közélet 3 hsz. 1 kapcs. /
Kiderült, hogy Harrach Tibor tavaly augusztustól nem is vezethette volna a céget.
azt mondta, biztosan van valami titkolnivaló, mert nem mutatták be a felügyelőbizottság által elvégzett vizsgálat eredményét. Emlékeztetett rá, hogy ő ügyészségi feljelentést tett, így az ügynek biztosan lesz folytatása.

A puding és az ő próbája

Németh Kálmán azt emelte ki, hogy az önkormányzatnak összesen mintegy hatmilliárdos tulajdonrésze van a cégekben, ennek ellenére a városnak nem fizetnek osztalékot, szerinte ezen változtatni kell. Mint mondta, a Vasivíz Zrt. jelentős vesztesége

2014.04.23. 08:14

6,4 milliárdos vesztesége van a Vasivíz Zrt.-nek

/ közélet 3 hsz. 4 kapcs. /
A SZOVA 177 milliós eredménnyel zárt tavaly. Közgyűlési előzetesünk.
technikai jellegű, de a városvezetés már másféléve nem talál megoldást a fedett uszoda finanszírozására. Tavaly és idén az eredménytartalékból oldották meg, de hosszabb távon kellene gondolkodni, ráadásul az uszoda lassan teljes felújításra szorul.

Lendvai nem érti az ellenzéket
fotó: Vágvölgyi Bálint

Németh megemlítette, hogy a zárt ülésen elfogadták a Vasivíz 2014-es üzleti tervét, ebből kiderül, hogy a közműadó évi 540 milliót, a rezsicsökkentés pedig évi 170 milliót visz el a cégtől. Ezt nem tudják kigazdálkodni, így az eredmény jelentős romlása várható.

Balassa elővette a Szent Márton-kártyát is. Szerinte a puding próbája az evés, örül annak, hogy a közgyűlés elfogadta javaslatát, miszerint a június 1-i indulás után fél évvel vizsgálják meg a kártya működését. Lendvai kijelentette, a kártya nagyon sikeres projekt lesz, egyelőre az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók adnak rá kedvezményt, de később vállalkozások is csatlakoznak hozzá.

Balassa örül

Az I. világháborús emlékművek felújításának Balassa is örül, Lendvai kifejtette, pályázaton vesznek részt a költségek fedezetéhez, és öt darab emlékhely újul meg, ha sikeres lesz a pályázat.

És akkor lássuk azokat az ügyeket, amiket csak egy-egy frakció tartott fontosnak. Balassa örül a kamerarendszer bővítésének is, főleg azért, mert az Óperint utcában is lesz két kamera. Németh Kálmán a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör esetét idézte fel, az egyesületnek csak egy évre adtak ingyen helyiséget, azzal indokolva, hogy rövidesen tisztújítás lesz, várják meg annak az eredményét.

Németh szerint az egyesület a legjobban működők között van, és nem lehet attól függővé tenni az önkormányzat támogatását, hogy kit választanak meg elnöknek. Célzott rá, hogy a jelenlegi elnök az élharcosa a bioerőmű elleni küzdelemnek.

Németh azt is elmondta, hogy meghirdetik a Prenor Kft. 35 százalékos önkormányzati tulajdonrészét, mégpedig 420 milliós áron. Bízik abban, hogy megfelelő tulajdonos érkezik, a céget ezzel a feltétellel nem érdekelte az ajánlat.

Lendvai Ferenc pedig a gyerekkori lisztérzékenység szűrőprogramját emelte ki. Ehhez az önkormányzat az idén egy, a következő években 2,5-2,5 millióval csatlakozik. A szűrést az óvodákban végzik, azokon a gyerekeken, akik éppen betöltik a hatodik életévüket. A szűréssel időben fel lehet ismerni a betegséget, mielőtt az komolyabb problémákat okozna – mondta.

Kapcsolódó

2014.04.24. 08:48

Rekordokat döntögetett a szombathelyi közgyűlés

/ közélet 6 hsz. 2 kapcs. /
A mai ülés mérlege: a legtöbb napirendi pont, és majdnem a legrövidebb ülés. Olvassa újra tudósításunkat.

2014.04.23. 08:14

6,4 milliárdos vesztesége van a Vasivíz Zrt.-nek

/ közélet 3 hsz. 4 kapcs. /
A SZOVA 177 milliós eredménnyel zárt tavaly. Közgyűlési előzetesünk.

2014.03.14. 13:10

Leváltották a szombathelyi Távhő vezérigazgatóját

/ közélet 3 hsz. 1 kapcs. /
Kiderült, hogy Harrach Tibor tavaly augusztustól nem is vezethette volna a céget.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

ltk70: *z*rt *zt sz*r*nt*m m*g g*nd*ld *t :) ...
"Nem tesszük a csizmát az asztalra, nem fúrunk olajkutat az Őrségben"
iszek: S*h*v*t*l. Sh*w- h*v*t*l. * sz* sz*r*s ( m*jdn*m sz*r*st *rt*m...
Harangozó: A szervezés sem volt tökéletes, de az emberek is fegyelmezetlenek
gaful: *z,h*gy * l*ngy*l*k m*t g*nd*ln*k,*z * sz*v*r*n j*g*k! N*k*nk m...
Nem lesz egyszerű az oltás a kínai vakcinával
gaful: Sz*r*nt*m m*g *nk*bb *z *lt*s f*nt*ss*g*t k*ll*n* *l*t*rb* h*ly...
Mintha csak a novemberi csúcs lenne: 4385 új fertőzött és 120 halott
csarli: "*z *l*r* t*rv*z*ttn*l *lcs*bb l*tt * F* t*r* ny*lv*n*s v*c*...
A szombathelyi polgármester szerint több önkormányzati szervezetnél is találtak szabálytalanságokat