NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Megszűnik az ingyenes nyelvoktatás az óvodában

Eladják a Szentlélek patikát, bíróság elé viszik az Art Cafe bérleti ügyét, létszámot építenek le a városházán. Szombathelyi közgyűlési előzetesünk.

Az egyik leghúzósabb ügy az óvodában, és az általános iskola első 3 osztályában zajló ingyenes angol és német nyelvoktatás megszüntetése. A közgyűlés még 2007-ben hozta meg erről szóló rendeletét, a szombathelyi gyerekek a 2009/2010-es tanévtől kezdve ingyen vehettek részt a nyelvoktatásban, a nem szombathelyieknek tandíjat kellett fizetniük.

Eladják a Szentlélek patikát

Az előterjesztés szerint ezt most megszünteti a közgyűlés. Indoklásuk, hogy az óvodai nyelvoktatás nem kötelező önkormányzati feladat, az idén még 40 milliót kellene beletenni, jövőre 30 milliót, 2013-ban 42 milliót, 2014-ben pedig 52 milliót. Szóval, ennyi a megtakarítás, ha megszüntetik a programot, amelyet az előző városvezetés azért indított, hogy a szombathelyi gyerekek lépéselőnyben legyenek későbbi tanulmányaiknál.

Persze, más ügyeket is tárgyalnak. Például támogatási igényt nyújtanak be a kormányhoz a város magas adósságállománya miatt, meghallgatnak sok beszámolót, döntenek arról, mire használják fel a színház építéséhez kapott központi támogatásból megmaradt összeget. Ami 6,6 millió forint, a tervek szerint technikai eszközöket vásárolnak belőle a színház számára.

Döntenek az Art Cafe bérleti szerződésével kapcsolatos vitában

2011.06.15. 12:19

Bíróság elé kerül az Art Cafe-ügy

/ hírek 5 hsz. 2 kapcs. /
A bérlő szerint nem szűnt meg a szerződése, így öt évre hosszabbítana. Csak akkor nem teszi, ha 28 milliót fizet neki a város. A vitában a bíróság dönt majd.
is, valószínűleg bíróság elé viszik az ügyet.

Élőben közvetítünk

Meghirdetik eladásra a főtéri, korábban Szentlélek patikaként működött ingatlant. A patika tavaly év elején zárt be

2010.01.21. 07:33

Bezárt a 274 éves gyógyszertár Szombathelyen

/ közélet 5 hsz. 2 kapcs. /
Úgy tudjuk, a megyeszékhely legrégebbi patikája a magas bérleti díjak miatt szűnt meg: bár a vezetője többször kérvényezte, az önkormányzat nem volt hajlandó csökkenteni a költségeket.
, aztán újranyitott a volt Centrum áruház földszintjén
2010.05.21. 09:05

Ipari stílusúvá vált a műemlék gyógyszertár Szombathelyen

/ közélet gal. 3 hsz. 2 kapcs. /
A Centrum áruház földszintjére költözött a nemrégiben bezárt Szentlélek patika. A régi helyiség üresen áll, nem tudni, mi lesz a sorsuk a védett bútoroknak.
, más névvel és más hangulattal. A régi helyiség bútorzata védett, és nem is szabad onnan elszállítani, ezért csak korlátozottan forgalomképes az ingatlan. Egy értékbecslés eredménye miatt 60 milliót kér érte a város.

Az ülés vége felé döntenek a polgármesteri hivatal létszámleépítéséről, kilenc fő esetén van lehetőség az előrehozott öregségi nyugdíjba vonulásra. A hivatalt egyébként átszervezik, több osztályt összevonnak, és egy újat is alapítanak.

A közgyűlés csütörtök reggel 9-kor kezdődik a városháza nagytermében, természetesen percről-percre beszámolunk róla. És, mivel szeptembertől a városi tévé nem közvetíti a közgyűlést, mi megtesszük, csütörtökön próbaadást láthatnak itt, nálunk.

Kapcsolódó

2011.06.15. 12:19

Bíróság elé kerül az Art Cafe-ügy

/ hírek 5 hsz. 2 kapcs. /
A bérlő szerint nem szűnt meg a szerződése, így öt évre hosszabbítana. Csak akkor nem teszi, ha 28 milliót fizet neki a város. A vitában a bíróság dönt majd.

2010.05.21. 09:05

Ipari stílusúvá vált a műemlék gyógyszertár Szombathelyen

/ közélet gal. 3 hsz. 2 kapcs. /
A Centrum áruház földszintjére költözött a nemrégiben bezárt Szentlélek patika. A régi helyiség üresen áll, nem tudni, mi lesz a sorsuk a védett bútoroknak.

2010.01.21. 07:33

Bezárt a 274 éves gyógyszertár Szombathelyen

/ közélet 5 hsz. 2 kapcs. /
Úgy tudjuk, a megyeszékhely legrégebbi patikája a magas bérleti díjak miatt szűnt meg: bár a vezetője többször kérvényezte, az önkormányzat nem volt hajlandó csökkenteni a költségeket.

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mikornyicki: ...*s * f*d*szb*n *gyr* t*bbsz*r r*h*gn*k f*l h*ng*s*n. M*gy * ...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
miki1950 : *z *s kr*mpl* *szt*s. * k*z*p*szt*ly *ls* f*l*n*k * kr*mpl*j*. ...
Márki-Zay Péter keményen nekiment Czeglédy Csabának a szombathelyi előválasztás miatt
miki1950 : N*m *ly*n *gysz*r* *z * k*rd*s. M*rt h* pl. *n l*nn*k *z *gy*k ...
Megvan az első érdeklődő Törőcsik Mari házára
elbandi: p*rsz*, m*nd*nk* *k*s*bb, h*sz *tt m*nd*nk* "sz*k*rt*"!!...
Kínai vakcina: mégsem véd a mutánsok okozta fertőzéstől
belabo: H*t*lm*s gr*t * m*gy*r b*jn*kcs*p*tn*k! V*g*g dr*kk*lt*m * m*ccs...
Bajnok a Haladás futsal csapata