NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Jordán Tamás marad a szombathelyi színház igazgatója

Miután Koltay Gábor visszalépett, már csak egy kérdés maradt: Jordán, vagy Dömötör? A közgyűlés zárt ülésén végül a jelenlegi direktornak szavazott bizalmat.

19:20 Az alapító a helyén maradhat

Véget ért a hetek, sőt hónapok óta tartó találgatás, egyben felkiáltójellé egyenesedtek a korábbi kérdőjelek: Jordán Tamás újabb öt esztendeig irányíthatja a szombathelyi Weöres Sándor Színházat.

Ezzel a friss hírrel búcsúzunk mára, de ne feledjék, holnap a közgyűlés utáni sajtótájékoztatókkal érkezünk! Klikkeljenek akkor is ránk! Jó éjszakát!


18:15 Vége a nyilvános ülésnek

Elértünk az utolsó napirendi pont végére. A polgármester bejelentette, hogy június 14-én, délután négytől közmeghallgatás lesz, június 21-én 9-től pedig a júniusi közgyűlés.

De a zárt ülésen megválasztják a Weöres Sándor Színház igazgatóját, amint ez megtörténik, azonnal megírjuk.


18:00 Értékbecslés kell

Most már ott tartanak, hogy értékbecslés kell a helyiségre, Balassa azt kéri, hogy hozzák vissza az ügyet júniusban. Horváth Attila szerint üzlet terv, hasznosítási javaslat kellene a SZOVÁ-tól. Marton gúnyosan azt kéri, őrizzék meg a közgyűlés komolyságát, ne akarjanak olyan dokumentációt egy elővásárlási jogról való lemondáshoz, mint egy komoly beruházáshoz.

Szakály szerit az az ellenzék baja, hogy egy olyan cég akarja megvenni az ingatlant, amit egy volt képviselő édesanyja vezet. Közben sok ingatlan eladására nyomták a gombot. Az ingatlan magánkézben van, az önkormányzatnak nincs rá pénze, szerinte tiszta az ügy.

Szavaznak Németh Kálmán javaslatáról, hogy készüljön értékbecslés és hozzák vissza az ügyet a következő ülésre. A javaslatot elutasították. És megszavazták, hogy lemondanak az elővásárlási jogról.


17:33 Mi éri meg és mi nem?

Azon vitatkoznak, hogy megérné-e megvásárolni a Fő tér 32. alatti üzlethelyiséget. Az önkormányzatnak elővásárlási joga van rá, a közgyűlés éppen erről akar lemondani, mert vevő jelentkezett rá.

Czeglédy reméli, hogy júniusban napirenden lesz a SZOVA vezérigazgatójának személyi ügye. Az ő feladata lenne az ingatlanhasznosítás, de ő nem ezzel foglalkozik. Úgy látja, hogy egy piaci értékkel nem rendelkező ingatlant akarnak értékessé tenni. A közgyűlés inkább tartsa magát távol ettől, ezzel a SZOVÁ-nak kellene foglalkoznia, mert úgy tűnik, mégiscsak lehet belőle profitot hozni.

Martonnak jó kedve van
fotó: Mészáros Zsolt

A frakcióvezető szerint a közgyűlés háta mögött mennek az ingatlanmozgások, pedig ezekre a vezérigazgatónak kellene figyelnie.

Puskás kijelenti, a két dolgot nem lehet összemosni. És valami régebbi ügyet említ, de elég homályosan.

Molnár Miklós egyetért a polgármesterrel, és azt mondja, egy városi cég nem tájékozódhat a közgyűlési előzetesekből. Czeglédy szerint a városvezetés feladata lenne, hogy tájékoztassa az ügyekről a városi vagyonhasznosító céget.

Kiderül, hogy a Savaria nagyszálló ügyére célzott a polgármester, ahol a város lemondott az elővásárlási jogról, és 200 millióért kelt el.


Aranyköpések ebéd előttről, és a falatozás utáni órákból

„A gengszterváltás olyan tragédiákat okozott a népnek, amit száz év alatt sem tud kiheverni.” (Az állandó külsős Lakos Dezső reggeli véleménye a rendszerváltásról)
„Polgármester úr, fussunk neki harmadszor. Optimista ember vagyok, talán harmadszorra sikerül.” (Horváth Attila bizakodó kérése Puskás egyik korábbi ígérete kapcsán)
„Szerintem az közösségellenes, amit ebben az előterjesztésben leírtak.” (Németh Kálmán tömör véleménye a tiltott, közösségellenes magatartások sorába betuszkolni kívánt kisebb szabálysértésekről)
„Ha már kialakult az a gyakorlat, hogy az előző napirendi pontokhoz később is hozzá lehet szólni, akkor nagyon röviden én is megtenném…” (Horváth Zoltán a képviselők ügyeskedésén felbátorodva)
„Inkább ülj le!” (Néhány vigyorgó fideszes képviselő Sági beszéde alatt)
„A vizsgálat célt ért. A Jobbik javaslatára indított vizsgálat lezárultával ugyanis megállapíthatjuk, hogy éppen a Jobbik delegáltja leledzik jogsértő állapotban.” (Marton összegzése arról a monitorozásról, melynek célja annak kinyomozása volt, hogy van-e olyan politikus, vagy bizottsági tag, aki a köztulajdonban lévő társaságoktól két fizetést is felvesz)
„Kivesszük a fát, betesszük az épületet. Jó.” (Puskás hozzászólása a laza területrendezésről)


17:15 Robognak ezerrel

Nem aludtunk el, de úgy belehúztak, hogy figyelni is nehéz. Lassan a napirend végére érünk.

Azért az Oladi Sportliget Kft-vel kötött szerződés meghosszabbítása nem megy egyszerűen. Sági bejelentette, hogy a kulturális bizottság nem támogatja. Lazáry szerint támogatni kell a terveket, mert egybeesnek a város elképzeléseivel.

Czeglédy úgy véli, meg kell védeni a liget fáit. Nehogy kivágják a fákat, és mégsem indul el a beruházás.


17:00 Hogyan lehet takarékoskodni?

Megvizsgálták, van-e olyan delegált, aki több helyről vesz fel tiszteletdíjat felügyelőbizottsági tagként. A Jobbik kezdeményezte, Marton Zsolt bejelenti, egy ilyet találtak, aki éppen a Jobbik delegáltja.

Gyors adategyeztetés
fotó: Mészáros Zsolt

Horváth Attila azt kérdezi, vissza kell-e fizetnie a jogosulatlanul felvett tiszteletdíjat. Bólogatnak, Szakács Dávid azt mondja, a törvény ezt nem szankcionálja. Horváth Zoltán szeretné visszaszerezni a pénzt.

Marton kijelenti, fel lehet szólítani a Jobbikot, hogy fizessék vissza és szüntessék meg a jogsértő állapotot. Ezt el is fogadják.


16:55 Mi lesz a huszárlaktanyával?

Horváth Attila kérdezi, hogy van-e vételi érdeklődés a huszárlaktanya nem használt részére. A polgármester nem tud ilyenről, Molnár Miklós szerint ez csak egy lehetőség. Ingatlanfedezetként lehet használni, az esetleges banki hitelekhez. Szóval, biztonsági tartalék.

A képviselők is minket olvasnak

A Mesebolt Bábszínház pályázata nem különösebben köti le a képviselőket. Akkora az alapzaj, hogy Lazáry alpolgármester mondókáját a hátsó sorokból már alig hallani. Horváth Zoltán Gaál Róbert jegyzővel, Molnár Lendvaival és Szakáccsal, Czeglédy pedig az időközben befutott Nemény Andrással trécsel. Az előszeretettel gépező képviselők most is bőszen vizslatják a laptopjukat, Takátsné Tenki Mária például éppen a nyugat.hu írásait böngészi. Nem lepődünk meg, hogy a pályázat ügyéhez senki sem szól hozzá.


16:35 Menekítik a vagyont?

Horváth Zoltán szerint a Fidesz kommunikációja épp ellene megy annak, amit tesznek. Mert tavaly beintegrálták a Nyitrai utcai ÁMK-ba az óvodát, most meg ki akarják onnan szakítani, mert attól tartanak, hogy az állam elviszi.

Horváth Attila jogászkodik
fotó: Mészáros Zsolt

Puskás szerint a képviselő csúsztat. Rettegi Attila azt mondja, nem az államtól tartanak, mert a legújabb hírek szerint az állam nem feltétlenül akarja átvenni az iskolákat. És nem erről szól, hanem szakmai okai vannak.


16:25 A gyerekek biztonsága

Czeglédy megint előhozta az óvodások biztonságát, mint az előző ülésen. Mert az óvodásokat olyan buszokkal utaztatják, amiken nincs biztonsági öv. Kéri, hogy ezt is vegyék bele a közösségellenes magatartásról szóló rendeletbe.


16:20 Kevés a nevelőszülő

Czeglédy megemlíti, hogy rövid idő alatt a felére csökkent azok száma, akik nevelőszülői feladatokat vállalnak. És ha lehet, hogy jövőre már erre sem lesz pénz, ezért kellene meghatározni, mit is akar az önkormányzat.

Beindultak a képviselők, négy napirendi ponton léptek át két perc alatt.


16:10 Ki vezeti az ülést?

Czeglédy a lezárt napirendhez akar hozzászólni, a polgármester nem engedi, vita van. Aztán már nincs. Közben szép csendesen módosítják a kitüntetésekről szóló rendeletet.

Munkanap van. Sietsz valahova?

Czeglédy némileg késve érkezett, de azért a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szólni szeretett volna. Puskás erre nem adott lehetőséget, majd Szakács is odamondogatott az ellenzéki frakcióvezetőnek.

Gyere időben, ne késsél!

- szólt be Szakács.

Miért, sietsz valahova? Munkanap van, nem?

- kérdezett vissza Czeglédy. Puskás meg ismét a parlamentáris keretek emlegetésével próbálta fegyelmezni a láthatóan belelkesült képviselőket. Nem sok sikerrel.

És most új díjat alapítanak, az időseknek.


15:25 Itt a második rész

Puskás már a helyén van, de sokan hiányoznak. A napirend szerint rendeletekkel kezdenek. De a polgármester levelet olvas fel, Koltay Gáboré, 28-án írta. Visszavonja a színházigazgatói pályázatot, így a bizottságok hiába tárgyalták a pályázatát. A visszalépést nem indokolta.

Németh Kálmán és Kővári Attila összehajol
fotó: Bonyhádi Zoltán

Most azokat a rendeleteket vonják vissza, amelyeket hatálytalanná tett egy új törvény, és emiatt volt egy kis joghézag. Vagyis, elvileg a városi hatóságok nem bírságolhattak volna jó egy hónapig.

De tárgyalják az új rendeletet is, a kirívóan közösségellenes magatartásról. Ennek lényegét közgyűlési előzetesünkben

2012.05.30. 11:33

Színházigazgatót választanak holnap Szombathelyen

/ közélet 1 hsz. 5 kapcs. /
245 millió forint értékű vagyont akarnak eladni, bevezetik a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartás fogalmát, és színházigazgatót választanak. Közgyűlési előzetesünk.
összefoglaltuk.

Valamin nagyon röhögnek, nem értjük, mi a jókedv oka.

Horváth Zoltán és Németh Kálmán nem érti, mit jelent a közösségellenes magatartás. Mert az miért ilyen, ha valaki nem takarítja le a járdát? Szerinte közösségellenes a tervezet, mert nincsenek pontosan meghatározva a szabályok. Például az, hogy mit jelent a hangos zaj.

Horváth Attila egyetért, szerinte pongyola a megfogalmazás. Közben Puskás odasúgja: jogász. Horváth szerint csak úgy lehet elfogadni, ha pontosítják a szabályozást. A polgármester le van nyűgözve.

Most pontról-pontra módosítják. Ha készen lesz a rendelet, beszámolunk róla, ígérjük. Júniusban hozzák vissza a közgyűlés elé.


Mennydörgés, megnyúzott nép, és rend a teraszon

15 óra körül komoly égzengések közepette érkeztünk meg a városházára. Útközben a vasútállomáson szórólapot nyomtak a kezünkbe, mely hatalmas betűkkel hirdeti, hogy június 7-én, 19 órakor a Fő téren nagygyűlést szervez a Szolidaritás Mozgalom. A rendezvényen, melyen

az Orbán-kormány arrogáns, népnyúzó intézkedései ellen tiltakoznak,

beszédet mond Kónya Péter társelnök.

Miután ideértünk, nem feledtük megnézni a múlt hónapban megkritizált első emeleti teraszt. Korábban azt írtuk, hogy a virágföld cigicsikkek nyughelye, ráadásul a beton virágtartón még egy csészét is kint felejtett valamelyik képviselő, a pohárkába pedig később hangyák költöztek. Jelentjük, ma már a rend és a tisztaság az úr a teraszon, ráadásul virágba is borult már az érintett terület. Lassan mozgolódnak a városatyák. Kezdünk. Igaz, elég hiányos a létszám.


13:45 És szünet

Hirtelen jött a bejelentés, fél négyig szünet.


13:20 Nem megy a szavazás

A sok módosító indítvány miatt kaotikus a szavazás, van, amiről újra kell szavaztatni, és van, ami ki is maradt, vissza kellett hozni. Közben Puskás rendre inti Molnárt, hogy nem ő vezeti az ülést.

Zavar az éterben

Fáradnak a képviselők, szó se róla, összezavarodnak a pályák, mindenki beszól mindenkinek, mi meg, nézők röhögünk… zűrök támadnak a szavazások körül, Horváth Attila értetlenkedik, Puskás kioktatja a technikusokat. Lendvai egy nyomtatott fecnit lobogtat a szociknak – közben Marton beszól Szakálynak:

Min csodálkozol Gábor?

Puskás végképp összezavarodik. Mi van itt ma?!

És nagy nehezen elfogadták a költségvetés módosítását.

Czeglédy azért megjegyzi, nem biztos, hogy a választópolgárok szándéka egyezik a városvezetéssel. És lehet, hogy az új tények, fejlemények alapján módosítani kell az irányt. Ezt el lehet magyarázni a szombathelyieknek, hiszen itt élnek az ország legokosabb emberei. Meg kellene határozni az irányokat, és döntsenek a szombathelyieket - mondja.

Puskás szerint viszont a nehézségek nagy részét sikerült eltakarítani, csak minimálisan nőtt az adósság, az irány a csökkentés felé mutat. Azt mondja, a szombathelyieket 2014-ben kell megkérdezni az irányról. Az év elején azt mondták, megőrzik az értékeket, minimálisan fejlesztenek. És ezt az irányt tartanak. Persze, egyeztetni kell.

Czeglédy megemlíti, hogy 2010 őszén csontvázakat emlegettek a kampányban, közben az utolsó vádjuk is megdől. De van egy érdemi lehetőség, hogy megbeszéljék a dolgot a választókkal. Nem népszavazás kell, a politikai szervezetek feladata ez, és aztán együtt kell kialakítani az önkormányzat álláspontját.


13:00 Molnár összefoglal

Molnár Miklós szerint sincs visszamutogatás. A Főtér felújításánál a közműcserék különben is szükségesek lettek volna, csak előbbre hozták, hogy a felújítás előtt történjen meg a munka. A pénzek nem rossz célokra lettek elköltve, de el lettek, ráadásul hitelből, a hiteleket pedig most kell visszafizetni.

Ha nem vettek volna fel hitelt, nem lettek volna beruházások- mondja. De 2010 végéig minden hiányt, minden fejlesztést hitelből finanszíroztak, ez a folyamat 2011-ben megállt.

Molnár Miklós elemében van
fotó: Bonyhádi Zoltán

De csak kiadások szűkítésével nem lehet megoldani a problémát. Egy statisztikát említ, Szombathely a második helyen van azon a listán, ami az iparűzési adóbevételek növekedését jelenti. Egy év alatt, 2009 és 2010 között 900 millióval nőtt a város adóbevétele, miközben sok megyejogú városban csökkent. Szombathelyben tehát vannak lehetőségek.

Kiderült, hogy korábban lapunk egyik cikkére utalt, a HVSE közgyűlésén tett kijelentések miatt, amelyek azzal vádolják,hogy ellehetetleníti a szakosztályok működését. Mint mondta, gondolkodik a jogi elégtételen.

Kugler, a csendes szemlélődő

Hátul, csendes szemlélődők közt itt van Kugler István. Régi motorosok talán még emlékeznek rá. Ő volt az a városi képviselő, aki 2000-ben azért lépett ki a Fidesz szombathelyi szervezetéből, mert szerinte ott már nem voltak adottak a tisztességes politizálás feltételei… tizenkét éve volt.


12:35 Még mindig a költségvetés

Takátsné Tenki Mária javasolja, hozzák nyilvánosságra, milyen fejlesztések történtek hitelből, mert látni kell, hogyan jutott nehéz helyzetbe a város. Puskás egyetért.

Kővári Attila megemlíti, jelentős a visszamutogatás, pedig a döntések 90 százalékát konszenzussal hozták. Mindenki tudta, hogy a fejlesztéseket csak hitelből lehet megvalósítani, és ezek segítségével a város vagyona jelentős mértékben növekedett. Sajnos, a gazdasági válság megnehezítette a helyzetet, de 2008 szeptemberétől minden döntést a Fidesz hozott meg az egyfős közgyűlési többségével.

2008-ban 7,6 milliárd volt a város adóssága, és akkor jött a válság. És a jelenlegi kormányt éppúgy sújtják a világgazdaság gondjai, mint az előzőt.

Hangsúlyozza, a Főtér felújításának legnagyobb részét, a közműkiváltásokat a közműcégek fizették, Ha nem így lett volna, akkor nem egymilliárdba került volna a városnak, hanem három milliárdba.

A polgármester szerint nincs visszamutogatás. Szombathely attól Szombathely, hogy Főtere, Iseuma, Haladása van. A fejlődésnek ára van, és azt valamikor meg kell fizetni.

Ebédidő – leteszteljük a folyosói gépi kávét

Reménytelenül szomorkás ez a mai nap, kint esik az eső, aminek a teraszon virágzó muskátlik bizonyára örülnek, mi kevésbé. Kihalt a folyosó, csak páran mobiloznak, Marton Zsolt alpolgármester fülén telefonnal jön-megy, közben sörkiflit majszol. A kávéautomata felé vesszük az irányt, sorban állás nincs, egy százasért mérik a hosszú kávét és a kapucsínót. Utóbbi mellett döntünk, megbánjuk, jobb mint egy hónapja, de még korántsem az igazi. Sós mellékízét percekkel később is a számban érzem.

Újra bent a teremben: Marton a hírvivő – egész délelőtt jön-megy, hol ideül, hol oda (kint a tribünön, Lazáry mellett nem igen látom), hol a sajtóval diskurál, hol a nézőközönséggel, máskor képviselők mellé álldogál. Most éppen Ságival ültek félre.


12:05 Megint a költségvetés

És már el is kezdik a napirendet. Jön a költségvetés módosítása, erről röviden beszámoltunk már előzetesünkben

2012.05.30. 11:33

Színházigazgatót választanak holnap Szombathelyen

/ közélet 1 hsz. 5 kapcs. /
245 millió forint értékű vagyont akarnak eladni, bevezetik a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartás fogalmát, és színházigazgatót választanak. Közgyűlési előzetesünk.
. Molnár alpolgármester ecsetel: a város az idén megkezdi az adósságállomány csökkentését. Beszél a 300 milliós csomagról, és egy 200 forintos bevételi tervről, amit a vagyonértékesítéstől várnak. Ezt csak hiteltörlesztésre lehet majd fordítani.

Németh Kálmán egyetért Molnárral, de szerinte nem lenne szabad összeget meghatározni. Ugyanis a korábbi döntés nem erről szól, most nem létező, várható bevételről beszélnek. Először a kiadásokban kellett volna zárolásra összegeket megnevezni.

A rendőrkapitány szerint jók a köztéri kamerák
fotó: Bonyhádi Zoltán

Bizonytalan a helyzet az euró árfolyam-ingadozása miatt, tisztában vannak vele, hogy nehéz egyensúlyban tartani a város finanszírozását. Időszerű lenne arról beszélni, hogyan tovább, nagyon gyors intézkedésekre lenne szükség.

Czeglédy attól tart, hogy ha így megy tovább, csak a főbb számokról dönthet majd a közgyűlés, látszik, hogy nincsenek források. Hozzáteszi, korábban nem adóemelésről beszélt, azt kell tisztázni a városlakókkal, hogy ha sok közszolgáltatást akarnak, akkor több adót kell fizetniük.

Azt mondja, ha nem veszik saját kezükbe a sorsukat, úgy járnak, mint a megyei közgyűlés, semmiről sem dönthetnek majd. Kijelenti, agyrém, hogy arra sincs pénz, hogy az orvosok el tudjanak menni a kötelező továbbképzésekre, ami másfél millióba kerül összesen.

Kéri, hogy a városvezetés fogalmazza meg az elképzeléseit, és egyeztessenek. Mindannyian egy élhető városban akarnak élni. Szombathely most az, de bizonytalan a jövő, minden évben csökken az állami támogatás nagysága.

Horváth Zoltán azt kérdezi, sikerült-e megegyezni a Savaria Fórummal a tízmilliós támogatáscsökkenésről. A polgármester nem tud válaszolni.

Balassa Péter közben Molnár Miklós dicséri, mert szakszerű és jó munkát végez. De nem szavazza meg a Haladás támogatását, mert az ügyvezető

elkaszinózza a pénzt

. Sági rendre inti, meg kell várni az eljárás végét. És nem ide való az ilyen kijelentés.

Czeglédyvel vitába száll, mert nem fél attól, hogy nem lesz munkájuk, inkább több lesz. A város irányáról meg 2010-ben szavaztak a szombathelyiek.


12:00 Delet ütött már az óra

Három fekete közt egy galambszürke – mi az?

A Fidesz-frakció, tőlünk balra. De lássuk csak, ki mit húzott elő reggel a gardróbjából. Túl sok izgalomra ne számítsunk, ma sem rukkoltak elő merész és újító divattrendekkel a képviselők. A polgármesteri méltóságot sugalló fekete öltöny kontra fehér ing unalmát csupán egy-két merészebb színösszeállítás, valamint egy-egy színesebb, keresztbe csíkos nyakkendő töri meg.

Hoppá, most tűnik fel, a Pro Savariás Prugberger Emil és dr.Takácsné dr. Tenki Mária tanácsnokasszony ma összeöltözött: mindkettejük együttesében dominál a sárga (Prubié mustár, Tenkié haloványabb), közöttük (nekünk háttal) Sági képviselő galambszürkéje bontja meg a későtavaszi színkavalkádot. (Hab a tortán, hogy Tenkiné mellett csendben üldögélő Horváth Csaba nyakkendője is mustársárga.) No, de nem vetekedhet Ágh Péter püspöklila nyakkendőjével, vétek lenne szó nélkül hagyni:)

Gyors számvetést készítettünk – eredményhirdetéssel, tehát:

A legfényesebb öltöny kategória győztese: Marton Zsolt
A legcsíkosabb nyakkendő birtokosa: Molnár Miklós
Aki mer nyakkendő nélkül is közgyűlésre járni: Czeglédy Csaba
Aki mer reggel nem borotválkozni: Horváth Attila, Balassa Péter
A legészrevétlenebb köztisztviselői öltözék: Rettegi Attila
A legcsinosabb, mint mindig: dr.Takácsné dr. Tenki Mária
A legnagyobb kivillanó óra (mint férfias ékszer) tulajdonosa: Balassa Péter
A bölcsész, bársonyzakós: Horváth Zoltán
Aki pecsétes gyűrűt hord: Németh Kálmán
Aki legszabályosabb fültinccsel, azaz pajesszal büszkélkedhet: Kővári Attila

Ma is csinosan
fotó: Bonyhádi Zoltán

11:55 Interpelláció

Horváth Zoltán (LMP) interpellál, egy civil szervezet részt akart venni egy bizottsági ülésen, de nem engedélyezték. Kérdezi, miért nem. A jegyző válaszol: meg kell hívni a közgyűlésre azokat a szervezeteket, amelyek meghívását a polgármester indokoltnak tartja. A bizottsági ülésekre az elnök hívhat meg. De a közgyűlés és a bizottsági ülések nyilvánosak, ha előre jelzik, ott fel is szólalhatnak.

A képviselő elfogadja a választ, és megjegyzi, ki kell terjeszteni a döntéshozatalt a civil szervezetek felé.


11:45 Főtéri hamutartók

Németh Kálmán megkérdezi, visszahelyezik-e a hamutartókat a Főtérre. ( Korábban írtunk róla

2012.05.13. 08:45

Kigyulladó kukák a szombathelyi Fő téren

/ közélet gal. 25 hsz. 3 kapcs. /
Kiszerelték a hamutartókat a Fő téri hulladékgyűjtőkből, pedig a dohányzást nem tiltották meg.
, hogy eltűntek a hamutartók.) Puskás azt mondja, most nem tudnak válaszolni, írásban adnak majd tájékoztatást.

Sági József örül annak, hogy át lehet biciklizni a Főtéren, de figyelmi kell egymásra. Nem úgy kellene kezdeni, hogy kitiltják a bicikliseket a Főtérről.

Czeglédy a mezőőrök felvételéről kérdez, hogyan áll a a dolog, és milyen feltételeknek kell megfelelniük. És, hogy a püspökség fizet-e gépjárműadót az autói után.

A jegyző válaszol: a mezőőröket a közterület-felügyelet veszi fel, tőlük kellene érdeklődni. A püspöki autókról írásban ad választ, utána kell néznie.

Most azon tanakodnak, van-e telekadó Szombathelyen. Résztvevők: Balassa Péter és Puskás Tivadar. Molnár Miklós tesz rendet: nincs.


11:35 Zaklatják az osztrákokat?

Czeglédy ismét előhozza az osztrák rendszámú autók bírságolását. Nem hiszi, hogy Szombathelyen visszaélnének ezzel, de úgy tűnik, megint átestünk a ló túlsó oldalára. Példát említ, egy osztrák cégtulajdonos autóját a munkatársa viszi mosatni, és közben megbüntetik, mert külföldi autóval jár.

Molnár Miklós kijelenti, ez egy törvénymódosítás miatt van, az MSZP-nek van két jogi végzettségű országgyűlési képviselője, nyújtsanak be módosító indítványt, Puskásnak nem ez a szakterülete.

Felhívja a figyelmet, hogy a jó idő miatt fokozódik a hajléktalanok kéregetése. És arra is, hogy szabálytalanok a kerékpárosok a Főtéren, az egyik az ő gyerekét ütötte el a lottózó előtt. Javasolja, hogy tiltsák be az átmenő biciklizést a Főtéren.

Puskás hozzáteszi, ha nem is jogász, de a parlamentben hozzászólhat, és a körzetének problémáit kezelnie kell. És Czeglédy is az ő körzetében lakik.

Czeglédy is Puskás választópolgára
fotó: Bonyhádi Zoltán

11:20 Polgármesteri szakértők, Magellán Center

Czeglédy azt kéri, hogy a város honlapján tegyék közzé a 2010-ben és 2011-ben alkalmazott polgármesteri szakértők listáját. ( Megírtu

2012.05.24. 15:05

Nem bűn, ha a polgármester szakértőket fizet

/ közélet 3 hsz. 4 kapcs. /
A rendőrség megszüntette a nyomozást a választások előtt, Szombathelyen kirobbant ügyben. A Fidesz vizsgálóbizottságot is állított, aztán gyorsan feljelentést is tett.
k, hogy a két előző ciklusról már fent vannak az adatok.) A frakcióvezető szerint ezzel el lehet kerülni, hogy a választások előtti kutakodás politikai színezetet kapjon.

Megemlíti azt is, hogy egy korábbi közgyűlési döntéssel 40 darab ingyenes parkolóhelyet adtak a Magellán Center céljaira. Most, hogy kiderült, nem lesz Magellán, ezt felül kellene vizsgálni. Azt is bejelenti, hogy több köztéri kamera sem működik, kérdezi, ez kinek a feladata.

Puskás kijelenti, ő nem alkalmazott szerződéssel szakértőket. A városi rendőrkapitány azt mondja, nem ők működtetik a kamerákat, de közben megjavították őket.

Marton Zsolt alpolgármester szerint a Magellán beruházója nem kapott ingyenes parkolókat, ő vállalta, hogy saját költségén kiépíti azokat, de jogos a felvetés. Czeglédy szerint viszont így is olcsóbb volt, mint a hivatalos parkoló-megváltás, ami darabonként egymillió.

Na, kinek hiányzom?
fotó: Bonyhádi Zoltán

11:05 Trianon emlékhónap

Trianoni emlékhónapot szerveznek, Czeglédy szerint a programsorozat közben részletesen át kellene beszélni a történelmi előzményeket és okokat is. Puskás azt mondja, a 20. század hátrányos volt a magyarság számára, most viszont a gazdasági problémák ellenére megőrizzük függetlenségünket.

Lazáry szerint a külhoni magyarok kultúráját is meg kell ismerni, a következő két évben erre helyezik a hangsúlyt.

Mi az, hogy Trianon pro és kontra?

Miközben Puskás újfent a város cudarul nehéz gazdasági helyzetét ecseteli, kezében egy tollal finoman, jobb kézzel vezényel (immár reggel óta). A hátam mögött Marton fennhangon az ajtóban, telefonnal a fülén morog: „Mi az, hogy Trianon pro és kontra? Mi az, hogy pro és kontra?” Szakály Gábor szundikál, csukott szemmel...A hívószóra, hogy szavazunk: Marton is a helyére fut, Szakály is felriad...befut Lendvai és Ágh is.

Igazolt hiányzás
fotó: Bonyhádi Zoltán

10:50 Miről szól az ügyészség levele?

Kérdezi Horváth Attila, és azt mondja, valószínűleg a SZOVA által tett panasz lezárásáról . Puskás úgy tudja, még folyamatban van az ügy. Horváth Attila nyugtázza, hogy a polgármesternek nincs erről infója.

Balassa szerint nem korrekt, hogy a város műfüves pályát akar építeni, és erről nem tárgyal a közgyűlés. Kérdezi, közgyűlési döntés nélkül lehet-e pályázni, mert június 1. a határidő.

Puskás azt mondja, valami 40 van a dologban. 40 százalék vagy 40 millió önrész. Sági József (Fidesz) azt ecseteli, hogy nagyon komoly feltételek vannak, és sokat kell majd rákölteni. Megerősítik, hogy közgyűlési döntés kellene a pályázathoz.

Miközben dr.Takácsné dr. Tenki Mária tanácsnokasszony jelent

Ahogy halad az idő, úgy kerülnek elő, nyílnak ki a laptopok. Szakály Gábor és Sági József már a virtuális térben kering. Dr. Prugberger Emil konzervatívabb lélek lévén inkább újságot böngész, innen nézve sportfogadást. Németh Kálmán kólázik, Horváth Attilával beszélget. Czeglédy – galambszürkében, nyakkendő nélkül - most viharzik vissza, közéjük csüccsen. A közönség soraiban, a zsebekből egyre másra kerülnek elő az okostelefonok.

És akik nem értenek egyet mindenben
fotó: Bonyhádi Zoltán

10:25 Az egyetemisták jövője

Kővári Attila arról beszél, hogy a multinacionális cégek kedvezményekkel, lakással csábítják a magasan képzett fiatalokat. De így Szombathelyről elviszik a fiatalokat. Szombathelynek is kellene valamit hasonlót tenni, megemlíti, hogy üresen álló bérlakások vannak, amiket fel kellene újítani.

A polgármester a Szombathely visszavár programot hangsúlyozza, szerinte annak éppen ez a célja. És több száz új munkahely lesz a városban a multik fejlesztésének köszönhetően.

Molnár Miklós arra hívja fel a figyelmet, hogy csökken a gyermeklétszám, 400-zal kevesebb gyerek iratkozott be középiskolába a megyében, mint tavaly. És így nehéz lesz majd a munkaerőpiac igényeit kielégíteni néhány év múlva.

Közben Rettegi Attila szavaiból kiderül, hogy az ellenzék több javaslata is megegyezik a városvezetés szándékaival. Puskás úgy reagálja le, hogy mindannyian a városért dolgoznak.

Közgyűlésről kilógva, látom ám, egy alpolgármesteri irodában Horváth Csaba fotelben csücsülve titkos tanácskozáson vesz részt, pár öltönyössel diskurál (hogy kikkel, nem tudhatom, háttal állnak). Amúgy kihalt a folyosón, még a teraszon sem lézeng senki, rend és tisztaság, a szünetre és a dohányosokra vár.


10:05 Egyperces néma felállás

Balassa javaslatára egyperces néma felállással emlékeznek a Haladás napokban elhunyt volt focistáira, Kulcsár Ferencre és Szöllőssi Emilre.

Most éppen a Falco érdemeit hangsúlyozza Lazáry Viktor alpolgármester (Fidesz), Horváth Attila hozta elő a második helyezést.

Internetes fórum - de melyik? Miről beszél Balassa?

A netes kollégákkal rögtönzött fórumot tartunk, de senkinek sem rémlik, hogy bárkinél is megjelent volna az a fórumbéli megjegyzés, amire az imént a jobbikos Balassa hivatkozott. Nem értem, jegyzem meg magamban, ha már előcitálunk egy médiát és fórumát, miért nem lehet pontosan megnevezni, hol is olvasta? Fura trend, hogy itt a közgyűlésen szinte szégyen bármely média nevét a képviselőknek szájukra venni (főként ha netes média)… Pedig ha hivatkozunk valamire, tessék megnevezni a forrást, senkinek sem reklám ez, viszont ha már utalunk valamire, nevezzük meg mire (talán ennyi elvárható lenne) – szerintem.

Horváth Zoltán (LMP) emléktáblát javasol Gazdag Erzsinek, aki az utolsó éveit Szombathelyen töltötte.

Horváth Attila (MSZP) a polgármester egyik levelét kritizálja, ami korrekt volt, de nem szólt semmiről. És egy üggyel kapcsolatban kijelenti, a polgármester egyszerűen nem tartja be, amit megígér. Kétszer ígérte meg, hogy a Kalandváros mellett korán reggel nem kapcsolják be a hangos gépeket, de a munkások tesznek erre.

Akik egyetértenek
fotó: Bonyhádi Zoltán

9:40 Nincs számlavezető...

Németh Kálmán (SZTKE) bejelenti, megint csak eredménytelen lett a folyószámla-vezetésre és hitelre kiírt közbeszerzési pályázat. Egy hónap múlva lejár a szerződés, és nem tudják finanszírozni a város működését, a kétmilliárdos, tervezett hitelfelvételre sincs jelentkező. És erről a városvezetés nem tájékoztatja a közgyűlést.

Czeglédyhez csatlakozva javasolja, határozzák meg, milyen feladatokat nem tudnak januártól finanszírozni. Ezt nem lehet halogatni őszre, mert ad hoc jelleggel nem lehet ilyen lépéseket megtenni.

Kijelenti, minden olyan intézkedést támogatnak, ami a város helyzetét javítja, de ehhez egyeztetni kell. És nem csak az alpolgármestereknek, hiszen a polgármestert terheli a felelősség.

Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) szerint a költségvetési módosításban több lépés van. És sorolja, mire vették fel a hiteleket, pld. a Főtér felújítása, ami szép, de most kerül sokba. És ezek miatt van ilyen helyzetben a város, a bankok nem finanszírozzák a hitletörleszéseket. És nem lehet olyan áthidaló megoldás, ami csak néhány hónapra szól.

De a pénzügyi stabilitást biztosítani kell, a számlavezetést meg lehet oldani, akár az államkincstárral. A folyószámlahitelre nincs ajánlat, de keresik a megoldást.

Míg Molnár Miklós komoly dolgokról tájékoztat

Technikai kütyük nélkül egy képviselő sem működik – Czeglédy okosmobilozik, a Fidesz-frakcióban Szakács Dávid Lendvai laptopját mustrálja, nem vicces videót néznek, mert Lendvai bőszen mutogat valamit a képernyőjén. Szakály Gábor ezüstösen csillogó mobillal a kézben somfordál kifelé, első blikkre ma ő a legstílusosabb - sötétkék ingben, gallérján egy világosabb csíkkal…

Czeglédy szerint két út van. Vagy nem teszünk semmit, és majd kapkodunk, vagy megpróbáljuk növelni az adóbevételeket. De ezt gondosan elő kell készíteni.

Puskás azt mondja, már most is magasak az adók, és ők más lehetőségekben gondolkodnak. Az adóemelést nem akarják támogatni.

Puskás vezényel
fotó: Bonyhádi Zoltán

9:20 Az utolsó pillanatban vagyunk

Mondja Czeglédy Csaba (MSZP), és javaslatot nyújt be, hogy tárgyalják az önkormányzat nem kötelező feladatainak ellátását, mert az utolsó pillanatban vagyunk, meg kell határozni, mit vállal a város.. És vegyék napirendre a SZOVA kollektív szerződését, és még két ügyet. A többség elutasította a javaslatokat.

Az egyik ügyről júniusban tárgyalnak majd, szépen megegyeztek közben. Ez lesz a közbiztonsági helyzet és a térfigyelő rendszer helyzetét, fejlesztési lehetőségeit.

Álmodozások kora…

Míg a szocialisták vezérszónoka, Czeglédy bemelegítő csörtéjét vívja Puskással, városatyáink valahol nagyon távol, lélekben még ágyban és párnák közt egy Azori-szigeteki kihelyezett frakcióülésről álmodoznak... Ásítozunk velük mi is. Horváth Zoli kólával frissít – egy zöld, környezettudatos képviselő iszik kólát, és nem lájtosat?

Balassa Péter (Jobbik) kritizál valamit, de nem értjük, mit. Czeglédy csodálkozik, hogy a város középtávú feladatait nem tárgyalják, ezt javasolta korábban. Mert így nem tiszta, milyen faladatokat látnak majd el, ha mindent el akarnak látni, arra nem lesz pénz.

Az MSZP-frakció február óta kéri az egyeztetést, mert ha sikerül megegyezniük, akkor támogatják. Vannak konkrét javaslataik, de a városvezetés terveit várják. Ha nem növelik a bevételeket, akkor ősszel komoly lépések kellenek. Egyeztetési lehetőséget kér frakciója nevében, ráadásul gyorsan jön a nyári szünet előtti utolsó közgyűlés.

Kéri, hogy a városi képviselők kapják meg a SZOVA kollektív szerződésének tervezetét, hogy véleményezni tudják.

Puskás Tivadart, mint országgyűlési képviselőt arra kéri, nézzen utána, miért ellenőrzik a rendőrök fokozottan az osztrák rendszámú autókat, ezzel indokolatlan feszültséget keltenek.


9:15 Lakos Dezső a gengszterváltásról

Az állandó külsős felszólaló a Szent Márton út építményeiről azt mondja, kritikán aluliak. Javasol is: tegyenek ki táblákat, hogy mi is ez. Áttér a "gengszterváltásra", ami szerinte olyan tragédiákat okozott a magyar népnek, amit száz év alatt sem tud kiheverni. Milliók nyomorából húztak hasznot kevesen, kijelenti, az elmúlt húsz évet magyar holokausztnak is lehetne nevezni.

És, akinek húszmilliónál több pénze van, az a nép nyomorán és kínján szerezte azt, és tisztességtelen.

Dupla kávét, álmos a kezdés
fotó: Bonyhádi Zoltán

9:10 Elismerés a szatír-ügyben nyomozóknak

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) bejelenti, hogy Gyebrovszki János (MSZP)igazoltan van távol. Előhozza a néhány héttel ezelőtti bűncselekmény sorozatot, vagyis a szatír ügyét. Március 24-én indult a sorozat, április 29-én a rendőrök elfogták a tetteseket. A polgármester szerint minden elismerést megérdemelnek a közreműködő rendőrök, közülük négyen díszoklevelet és pénzjutalmat kapnak.

Horváth András alezredes, osztályvezető, Vincze János őrnagy, kiemelt főnyomozó, Deicsics Norbert zászlós, nyomozó és Somogyi Katalin szombathelyi lakos kapott elismerést.


Néhány perc múlva elkezdődik a szombathelyi közgyűlés májusi ülése, éppen a meteorológiai tavasz utolsó napján. A fontosabb ügyeket tegnap összefoglaltuk

2012.05.30. 11:33

Színházigazgatót választanak holnap Szombathelyen

/ közélet 1 hsz. 5 kapcs. /
245 millió forint értékű vagyont akarnak eladni, bevezetik a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartás fogalmát, és színházigazgatót választanak. Közgyűlési előzetesünk.
, kísérje figyelemmel a történéseket itt, online tudósításunkban. És közben nézzen bele az élőképes közvetítésbe
2020.10.29. 08:51

Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről

/ közélet 1 hsz. /
is.

Jó reggelt Szombathely!

Lóg az eső lába, nyolc táján még azon tanakodunk magunkban, vajon nekivágjunk gyalog, vagy kényelmesebb megoldást választva autóval közelítsük meg a szombathelyi döntéshozás fellegvárát, a polgármesteri hivatalt. Bezzeg Sági József… a fideszes honatya öltönyösen, aktatáskásan suhan el mellettünk biciklijén, mi persze a négykerekűt választottuk, és beszorultunk két teherautó és egy piros lámpa közé.

Bent a hivatalban komótosan indul a reggel, Puskás polgármester bizonyára még frakcióját élesztgeti, mert tíz perc múlva kezdés, ám az LMP-és Horváth Zoltánon és egy kisebb csoporton kívül kong az ürességtől a terem.

Lakossági Dezső is üzemkészen, sárga esőkabátban, sáros túrabakancsban várakozik a folyosón.

Míg mi a vezetékekkel, csatlakozással bíbelődünk, varázsütésre öltönyösök had lepi el a termet. Lesz itt közgyűlés!

Kapcsolódó

2012.05.30. 11:33

Színházigazgatót választanak holnap Szombathelyen

/ közélet 1 hsz. 5 kapcs. /
245 millió forint értékű vagyont akarnak eladni, bevezetik a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartás fogalmát, és színházigazgatót választanak. Közgyűlési előzetesünk.

Hozzászólások (20)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h**b* m*ntr*zz*k f*ly*m*t*s*n h*gy *lt*tt *gy*n*gy f*rt*z, *tt*l...
A járványtagadók hirtelen elkezdtek maszkot viselni, hogy megvédjék magukat a beoltottaktól
elbandi: j*h h*t *k* cs*k * m*d**b*l t*j*k*z*d*k *zt *r*k m*gl*p*t*s*k. :...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról
belabo: S*jn*l*t*s *z *s*t, v*l*j*b*n *zt m*t*tj*, m*nny*r* t*j*k*z*tl*n...
Meghalt a férj, a bank hagyatéki számlára rakta át a pénzét, amihez az özvegy most nem férhet hozzá
elbandi: > cs*k s*m*n j*nn* *gy k*rm*ny, *m*ly*k n*m r*b*lj* sz*n*sz*t *z...
A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött
belabo: *k*n*k k*t*l*z* f*z*tn* * h*lyj*gy*rt, *z n*h*zm*ny*zh*t*, h*gy ...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról