NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Gazdaság

Kósa Lajos azt ígéri, jövőre 17 százalékkal több pénzt kapnak az önkormányzatok

Persze az is kérdés, hogyan osztják szét ezt a pénzt.

Az ideihez képest jövőre 17 százalékkal - 118 milliárd forinttal - több forrást biztosít az önkormányzatoknak a központi költségvetés - közölte a Fidesz alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kósa Lajos úgy értékelt, hogy az önkormányzatok csak ebből az összegből is jelentős többlethez fognak jutni. A kormány 2021-ben 4-5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, így az önkormányzatok iparűzésiadó-bevételei is szükségszerűen emelkedni fognak - tette hozzá, azt is megjegyezve, hogy ez a növekmény nem egyenletesen oszlik el az országban.

Tájékoztatása szerint a legnagyobb emelkedés a magyar GDP 40 százalékát előállító Budapesten várható, ezért van az a "szolidaritási számítás", amely alapján ezek az önkormányzatok segítik azokat, ahol nincs érdemi iparűzésiadó-bevétel.

Jelezte azt is, hogy ezeken az összegeken felül a Modern városok program és a Magyar falu program keretében további 400 milliárd forintnyi forrást biztosítanak az önkormányzati fejlesztésekhez.

A kiemelkedően fontos beruházásokra, amelyek közül Kósa Lajos a Lánchíd felújítását és a Liget-projektet említette, szintén ezeken az összegeken felül biztosít forrást a költségvetés.

A szombathelyi városvezetés szerint idén több milliárd forint hiányozhat a városi költségvetésből - A jövő évire valószínűleg még gondolni sem nagyon mernek
fotó: Nagy Jácint

A Fidesz alelnöke ezek miatt teljesen érthetetlennek nevezte, hogy a baloldali polgármesterek, "élükön a főváros főpolgármesterével " pénzhiányra panaszkodnak. Megfogalmazása szerint a "sírdogálás" és a "jajveszékelés" arra utal, hogy az ellenzéki polgármesterek inkompetensek, nem tudnak gazdálkodni, miközben "elképesztő mennyiségű tanácsadói szerződést és politikai pozíciót finanszíroznak" .

Kósa Lajos emlékeztetett: 2012 és 2014 között a második Orbán-kormány az önkormányzatoktól 1300 milliárd forint adósságot vállalt át, a mostani ellenzéki polgármesterek pedig - kormánypárti elődeikkel ellentétben - többlettel vehették át az önkormányzatokat.

Példaként említette, hogy a fővárosban ez az összeg 180 milliárd forint, amiből - mint mondta - Karácsony Gergely "hatszor-nyolcszor újjávarázsolhatná a Lánchidat".

Kósa Lajos megszólalása azért figyelemre méltó, mert az önkormányzatok többsége idén jelentős forráskieséssel számol részben az elvonások, részben a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt, és a jövő év is leginkább ennyire bizonytalannak tűnik.

Az is kérdés, hogyan osztják szét majd az esetleges plusz pénzeket.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

StarMan: M*gy *z *lh*rgy*rt*s! *gy*lt*l*n n*m r*bb*nt f*l * sz*g*t, m*st ...
Bumm...Ha lemaradtál volna a csónakázótavi tüzijátékról
StarMan: M*nd*nk* t*h*t f*l m*ndj*k FFP2 m*szk*t, b*rm*ly*k *lt*sn*l h*t*...
Virológus a teltházas meccsekről: meglátjuk, mi lesz a következménye
StarMan: S*b*j, *z *ls**rt *s *lt*tt v*l*k* p*r mrd-*t. * 3. m*k*r *rk*z*...
Most már tényleg, igazán: júliusban érkezik a hivatalos kártya
StarMan: H*t n*m *rd*k*s, h*gy *z *t*sl*tt*n sz*nt* cs*p* 70-*s sz*m*t h*...
Volt hatoslottója? Akkor ezt nézze meg!
StarMan: J*t *sz*mb*, * b*g*ly *s r*ssz*st*, *z *s f*lyt*n h*h*g....
Mbappé és Benzema rasszista magyar szurkolókra panaszkodik egy holland lap szerint - Frissítve