NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Gazdaság

A koronavírus-válság hatása Vas megye gazdaságára – A helyi iparkamara sem érti

Ha rövid időn belül rendeződik a helyzet, a nagy cégek és az alkalmazottak kisebb vérveszteséggel megúszhatják. A kisebbek viszont bajba kerülhetnek. És van egy másik nagy kérdőjel is a rendszerben.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap jelentette be

2020.04.07. 11:27

600 milliárd forintot fordítanak a turizmus újraindítására - jelentette be Palkovics László

/ közélet 7 hsz. /
Az innovációs és technológiai miniszter Orbán Viktor hétfői bejelentésének részleteit ismertette.
a gazdasági mentőcsomag részleteit.

Ebből egyrészt az az általános kép alakult ki

2020.04.07. 14:52

Alapvető gazdasági átrendeződést hoz Magyarországon a koronaválság

/ vélemény 21 hsz. /
Lesz, akinek jut mentőöv, és lesz, akinek nem. 
, hogy a kormány nem szór helikopterről pénzt a gazdaságba, és ezzel együtt kordában tartja a makrogazdasági folyamatokat, ugyanakkor ennek az is az ára, hogy csak szűkebb körben nyújt segítséget.

Habár a bejelentett csomagnak még mindig nem ismert minden részlete, úgy tűnik, a kormány kiemelten kezeli az itt tevékenykedő multinacionális cégeket, hiszen leginkább ők tudják majd hatékonyan igénybe venni a – meglehetősen homályos módon felvázolt – 70 százalékos bértámogatást.

Ugyanakkor sokkal nehezebb dolga lesz a kisebb vállalkozásoknak, akik közül sok teljesen magára maradt bajával, mert egyszerűen áthullanak a nagyon nagy lyukú védőhálón.

Szintén kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek majd azok a tíz- és talán százezrek, akik ezekben a hetekben veszítik el munkájukat, és akikre egy olyan ellátórendszer vár, amelyet egy sokkal jobb állapotban lévő munkaerőpiacra szabtak.

Mire számíthatunk Vas megyében?

A megye abból a szempontból mindenképpen hasonló az ország egészéhez, hogy a vállalkozások zöme itt is a legsérülékenyebbek közé tartozik.

A cégek kb. 90 százaléka mikro- és kisvállalkozás, amelyek nem nagyon tudnak mit kezdeni bejelentett segítséggel; mi több, sok vállalkozás éppen a bejelentés hatására döntötte el, hogy nincs mire várnia, nem lesz mentőöv, elbocsájtja az eddig még megtartott néhány alkalmazottat.

Szombathelyi ipari park - felülnézetből mindig másképpen látszanak a dolgok
fotó: google maps

A többség persze bízik benne, hogy valahogy kievickél a partra, ahogy eddig is sikerült. Drukkoljunk nekik, és ha terméket vagy szolgáltatást vásárolunk, gondoljunk rájuk.

Annyiban viszont különleges helyzetben vagyunk, hogy Vas országos összehasonlításban a világgazdaság számára leginkább kitett megyének számít.

A legutóbbi adatok szerint nálunk a feldolgozóipar foglalkoztatja az alkalmazottak 56,2 százalékát.

Az, hogy a kormány ezeket a multinacionális cégeket szeretné megmenteni, valamennyire megnyugtató, hiszen ha néhány hónap után már mankó nélkül is elboldogulnak a nagyok, a durva tömeges munkanélküliséget akár el is kerülheti Szombathely és Vas megye.

Más szempontból viszont nyugtalanító a helyzetünk. Mert mi történik akkor, ha nem várt folyamatok bukkannak fel a világgazdaságban, amire a magyar államnak semmiféle ráhatása nincs?

Egy esetlegesen elhúzódó európai járvány vagy egy világgazdasági átrendeződés, illetve az ezekből fakadó nyersanyag és piaci problémák – épp az extrém kitettség következtében - nagyon nagy bajt okozhatnak a megyében.

A szakértők ugyan már hosszú évek óta figyelmeztetnek, hogy a járműipari dominanciából nagy baj lehet, de ennél tovább még soha nem jutottunk.

Ha rendeződik a helyzet a koronaválság után, és még nem lesz késő, haladéktalanul le kell vonni a tanulságokat.

Bük és Sárvár

Bük és Sárvár különösen megszenvedheti a koronaválságot.

A korábban irigylésre méltó helyzetben levő fürdővárosok egyik napról a másikra veszítették el szinte az összes bevételüket.

Hogy mennyi és hogyan jut nekik a belengetett 600 milliárdos állami turizmussegélyből

2020.04.07. 11:27

600 milliárd forintot fordítanak a turizmus újraindítására - jelentette be Palkovics László

/ közélet 7 hsz. /
Az innovációs és technológiai miniszter Orbán Viktor hétfői bejelentésének részleteit ismertette.
, azt egyelőre nem lehet tudni, de a vendégek elmaradása minden bizonnyal tömeges munkanélküliséget hoz.

Ha elhúzódik a kijárási korlátozás, akkor az egész nyár elúszhat, ha enyhítenek a szabályokon, a belföldi vendégekre talán még lehet számítani a nyár második felében, de még így is csak kármentésről lehet szó Magyarország két népszerű fürdőhelyén.

A Vas megyei iparkamara türelmetlen és értetlen

„Azt látjuk, hogy általános bizonytalanság, és csalódottság van a helyi vállalkozók körében” – mondta megkeresésünkre Balogh Károly Zsolt, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.

A vasi kamara – tudtuk meg - már egy hónapja, a válság kezdete óta gyűjti a helyi vállalkozók véleményeit és panaszait, és azokat eddig három alkalommal juttatták el az országos szervezethez, illetve közvetlenül a minisztériumnak és egyéb döntéshozóknak.

Van, ahol sikerült is eredményeket elérni, mint például az áfavisszatérítés felgyorsítása vagy korábban a Vas megyei határok újranyitása, de a tegnap ismertetett gazdaságvédelmi intézkedéseket összességében kevésnek tartják, és sajnos nem jelennek meg benne azok a javaslatok sem, amelyeket számos más területi kamara is megfogalmazott.

„Már két héttel ezelőtt is késésben volt a kormány, és ez most sem változott, merthogy a tegnapi bejelentés részleteit máig nem tudni, így pedig a vállalkozások továbbra sem tudnak döntéseket hozni” – mondja a főtitkár.

Eddig úgy tűnik, hogy a főállású egyéni és a mikrovállalkozások nem kedvezményezettjei a mentőcsomagnak, de a kamarai vezetők beszéltek olyan helyi nagyvállalati vezetőkkel is, akik szintén erősen kritikusak voltak a kormány csomagját illetően.

Egyelőre nem ismerni a számokat

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter április 4-i sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott , hogy "a koronavírus-járvány alatt eddig körülbelül 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, április elejétől a munkahelyüket elveszítők száma napi 4 ezer körüli."

Közben a Vas Megyei Kormányhivatal bejelentette , készül az Ausztriából tömegével visszatérő munkavállalókra.

Mindezekkel kapcsolatban még a hét elején megkerestük a megyei kormányhivatalt, és azt kérdeztük, hogy hogyan alakult Vas megyében az álláskeresők száma a járvány kitörése után, mely szektorokban veszítették el legtöbben a munkájukat, illetve hányan regisztráltak a hivatalban olyanok, akik Ausztriában veszítették el állásukat.

Ez idáig nem érkeztek válaszok a kérdéseinkre.

Hozzászólások (23)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

fgzb: M*jd h* * v*r*s * k**s* *d*k*t , f*j*nk*nt + 5*ft s*rcc*l p*t*l...
Papíron Írországba költözik az Aptiv jó része, ami újabb mély sebet ejt a szombathelyi költségvetésen
Igaz: *z *nd**n r*z*rv*t*m*k*t m*r f*lsz*b*d*t*tt*k ? V*gy *k m*g m*nd...
76 éve szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort - Szombathelyi visszaemlékezések
Igaz: V*nd*gl*t*s*s*k t*nt*tt*k M*ll*rc* sz*g*t*n - * k*rl*t*z*s*k *ll...
Amikor a veszélyhelyzet előhozza a rendőrből a jogsértőt
nemazert: H* b*v*nt*k f*d*z*tk*nt * k*s*bb *l*d*tt *ng*tl*t *s * m*gv*s*r*...
Varga Judit a férjével 200 millióért vásárolt ingatlanokat - Orbán Viktor közelében
Igaz: +1 +1 +1 ..........
Podcast – Miért fogadja el a társadalom jó része a mindent átszövő korrupciót?