NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Koronavírus ölhette meg Hegedűs Csaba lányát

Mindössze 39 éves volt.

A századik magyar ötkarikás arany tulajdonosát nagyon megviselte lánya halála, és főleg annak váratlansága. Olimpia dunakeszi otthonában lett rosszul, és hiába hívtak orvosi segítséget, már nem tudták megmenteni. Legszívesebben üvöltene a fájdalomtól, ám nála is rosszabb állapotban van felesége, Sinkovits Mariann, a legendás színész, Sinkovits Imre lánya – írja a Blikk .

"Több mint negyven éve élünk együtt Mariannal, csodálatos nő, és nagyon féltem őt, nehogy feladja. Olykor rám néz, és azt mondja: ez így nem élet, ez így nem mehet tovább. Képtelen elfogadni, hogy már nincs velünk, közöttünk a gyermeke. Vigyáznom kell rá, mert nemcsak nekem, hanem nagyobbik lányunknak, a másik Sinkovits unokának is szüksége van rá, ránk" – nyilatkozta megtörten Hegedűs Csaba. "Néha belefeledkezem a munkába, a rengeteg tennivalóba, hogy aztán beüljek az autóba és csak zokogjak, zokogjak, mint egy kisgyerek" – folytatta.

A történtek drámaisága még abban is rejlik, hogy Hegedűs lánya a tragédia előtt két héttel esett át tüzetes orvosi vizsgálaton Olimpia, és úgy köszöntek el tőle, hogy akár száz évig is élhet. "Beszélgettem egy professzor barátommal, és megdöbbentő dolgokat mondott a koronavírussal kapcsolatban. Egy kimutatás szerint a 35 és 40 éves korosztály tagjait fenyegeti leginkább a hirtelen szívhalál, az infarktus, a szívmegállás. Azokról beszélek, akik megfertőződtek koronavírussal, és a statisztika egészen brutális: akik elkapták a vírust, azoknak hetven-nyolcvan százaléka belehal" – mondta Hegedűs.

Hozzátetette, "egy másik adat legalább ennyire sokkoló, az idősebbeket a súlyos vesebetegség fenyegeti az átkozott járvány szövődményei miatt. Németországban állítólag már úgy készülnek, hogy a következő években nem bírják majd a dialízisre szoruló betegek rohamát. Mindezt csak azért mondom, mert sajnos azt kell gondolnom, és ez talán több is mint megérzés, sokkal több, hogy a lányom, az én gyönyörű kislányom a koronavírus áldozata lett.” Hegedűs Csaba lányát Szentendrén helyezték örök nyugalomra, nagyjából három kilométerre attól a háztól, ahol a szülei élnek.

Hozzászólások (7)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Katka: Cs*k n*m m*g*nt *z * h*b*s, *k* ny*lv*n*ss*gr* h*zt*? * f*c* *...
Súlyosan antiszemita cikk jelent meg az Origón
George Clooney: S*k *g*zs*g*t *rt. F*lyt*ss*!...
Demeter Szilárd visszavonja a publicisztikáját, és törli magát a Facebookról
Katka: G*nd*l*m n*g v*n m*r * zs*r*s *ll*s!...
Szájer József lemondott EP mandátumáról
Katka: N*m * g*nd*z*kh*z t*rt*z*m , *gy k*zv*tl*n*l t*d*m * h*lyz*t*t. ...
105 lakó és 49 gondozó kapta el a vírust egy soproni idősotthonban, 12-en meghaltak
emberfarkas: M*s m*st s*jt*m, m*ly*n "sz*ll*m*" t*v*k*nys*gr* *dj* m*...
Szájer József lemondott EP mandátumáról