NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Kirúgták a Körmend edzőjét, a szurkolók egy része Patonayt követeli, amivel politikai darázsfészekbe nyúlnak

Körmend más dimenziókban él, mint a többi emberlakta település, itt a kosárlabda vallás, amelynek megvannak a maga szentjei.

„Tragédia” történt szombaton Körmenden. A kosárlabda csapat hazai pályán kapott ki a Jászberénytől, amely alakulatnak ebben a bajnokságban ez volt az első győzelme, így az eredmény szenzációnak számított. Körmendi szemszögből negatívnak, s mivel a csapatnak eddig sem úgy ment, ahogyan ahhoz a kisvárosban a szurkolók szokva vannak évtizedek óta, a következmény nem is maradt el.

A klub közleményben tudatta, hogy felmentette a munkavégzés alól vezetőedzőjét:

„Már nem Ziga Mravljak az Egis Körmend vezetőedzője

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy klubunk ügyvezetője a mai nappal felmentette a munkavégzés alól az Egis Körmend eddigi vezetőedzőjét, Ziga Mravljakot.

Ezúton is megköszönjük Zigának mindazt, amit a körmendi kosárlabdáért tett, sok sikert kívánunk neki pályafutásában és a magánéletben egyaránt.

A posztra több jelölttel is tárgyal a klub, velük jelen pillanatban is zajlanak az egyeztetések.

Az új vezetőedző kinevezéséig a felnőtt csapat edzéseit Kocsis Tamás fogja megtartani, aki az U20-as csapatot is irányítja és sok tapasztalattal rendelkezik.

Ugyanakkor a csapat vezetése nem mehet el szó nélkül a játékosok által mutatott teljesítmény mellett sem. A joggal elvártnál gyengébb játék következményeiről a következő napokban történik egyeztetés és ekkor születhet döntés” - áll a közleményben, amely vasárnap datálódott.

Ziga megy
fotó: BB1.hu

Eddig mindez profi csapatoknál bevett és megszokott történet. Ha nem úgy megy a csapatnak, repül az edző, Körmend azonban más dimenziókban él, mint a többi emberlakta település, itt a kosárlabda vallás, amelynek megvannak a maga szentjei.

Ezen túl Körmenden mindenki tud mindenkiről mindent, azt is, amit amúgy nem kellene vagy nem illene, így a szurkolók közt nyílt, és meg nem erősített titok, hogy a körmendi kosárlabda egyszemélyes atyaistene Bebes István polgármester, aki hajdani kosárlabdázóként a szentek közé tartozott, de mostanában kezd lehullani a fejéről a glória.

Amint megjelent a sajtóban Ziga Mavrjlak menesztése, a kosárlabda szakportálon kezdtek kommentben üzengetni a polgármesternek, kit tartanának alkalmasnak a csapat vezetésére, olykor nem is irodalmi stílusban, de ez a szurkolók sajátja, mint ismeretes. Igyekszünk nyomdaképes hozzászólást idézni, bár nehéz lesz:

„Polgármester Úr!

Ön következik... A maga döntésén áll vagy bukik a Körmendi kosárlabda jövője. Ha feláll és kiáll a szurkolók elé, majd elássák azt a bizonyos „csatabárdot” és visszahívja azokat, akinek itt lenne a helyük Körmenden (több száz, de az is lehet hogy több ezer Szurkoló társammal együtt már régóta erre várunk.) Tudja Ön hogy kiről beszélünk... Akikkel nem is egy csatát megnyert, győzött, csúcsra ért... Most miért nem lehetne ezt megint meglépni, közösen megint a csúcsra érni Velük, Velünk a szurkolókkal együtt. Egyedül nem fog sikerülni higgye el! Hiszen Maga is ezt akarja? Vagy nem? Dehogy nem!!!

Nem hiszem, hisszük el hogy most a kialakult helyzetben Ön jól érzi magát.

Lépjen!!!

Könyörgünk!!!

Magáért!!!

A CSAPATÉRT!!!!

A Körmendi kosárlabdáért!!!

Az álmokért!!!

A Többiekért...

Tegye meg!!!!

Csak azért is MTE!!!”

Bebes és Patonay marad.
fotó: Nyugat.hu

Ez a szurkoló hangja ma Körmenden, a hozzáértők pedig tudják, Patonay Imrét óhajtja a közvélemény a csapat élére, ez azonban nehézségekbe ütközik. Bebes és Patonay nem szeretik egymást. Mint ahogyan annak idején megírtuk,

2019.10.29. 15:12

Három évtizede zajlik a kosárlabdából indult Bebes-Patonay háború Körmenden

/ közélet 3 hsz. /
A háború az októberi önkormányzati választásokon csúcsosodott ki, egyelőre Bebes áll győzelemre.
három évtizede zajlik a kosárlabdából indult Bebes-Patonay háború Körmenden. És ez azóta sem ért véget, inkább politikai síkra terelődött, amely az önkormányzati választásban csúcsosodott ki.

Ebben Bebes győzött, kosárlabdában most viszont vesztésre áll. Pedig Bebest Patonay hívta Körmendre Sopronból, ahol akkor játszott, aztán Körmenden is ragadt. 1990-ben kezdett politizálni, amikor belépett a Fideszbe, 1998-ban listáról jutott az országgyűlésbe. 2002-ben szintén országgyűlési mandátumot szerzett, majd ugyanebben az évben polgármesterré választották. Azóta folyamatosan ő a város polgármestere, négyszer választották újra.

Patonay közben edzői karriert futott be, négyszeres magyar bajnok, ebből kettőt a Körmenddel szerzett, ötszörös kupagyőztes, amiből négy körmendi, 1992 és 1996 között a férfiválogatott szövetségi kapitánya volt; 2005-ben a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé választották, Körmend Pro Urbe-díjasa. Közben az egyik körmendi iskola igazgatója is volt – írtuk akkor, s lám, az élet, illetve a kosárlabda visszaköszönt.

„Szerintem már késő

Az a baj hogy a kedves polgármester úr a leggyengébb láncszem a csapatnál!!

Ő csak maradjon a politikánál...

Akik meg értenek arra a kosárlabdához azok meg mellőzve vannak!

De ezt csak magatoknak köszönhetitek!

Mert ezt engeditek!

De nekünk addig jó, míg a Pista irányítja az egész klubot!

Kívánom nektek, hogy egyszer visszatérjen az APACSOK VEZÉRE!

Mert kellene egy jó Körmend.”

– idézünk még egy szurkolói véleményt, s bár a politikához nem értünk, lehet Bebesnek érdemes lenne a népre hallgatnia, ugyanis előfordulhat, hogy polgármesteri címét azért veszti majd el, ami miatt vélhetőleg megszerezte, s ez a kosárlabda.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Paulus_Maior: V*ll*s* r*nd*zv*ny v*lt! * f*d*szh*v*k sz*nts*gt*l*n *m*d*s*.....
Harmincfős, tiltott rendezvényt tartottak meg a fideszes országgyűlési képviselővel együtt
miki1950 : Sz*m*mr* t*k m*nd*gy *gyh*gy ny*g*dt v*gy*k. ...
Harmincfős, tiltott rendezvényt tartottak meg a fideszes országgyűlési képviselővel együtt
miki1950 : * l*ny*g, h*gy * v*l*d* *d*t*k*t t*tk*lj*k, m*n*p*l*lj*k *z *pp*...
Itt vannak az első negyedév szombathelyi halálozási adatai, és ember legyen, aki érti őket
Nagyadri: *z *gy *g*n *rt*lm*s h*zz*sz*l*s. P*nt *gy*kr*l s*m b*sz*lt*m. *...
Itt vannak az első negyedév szombathelyi halálozási adatai, és ember legyen, aki érti őket
Jómagam: Ny*g*, *lt*k*zt*k m*r....
Harmincfős, tiltott rendezvényt tartottak meg a fideszes országgyűlési képviselővel együtt