NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Kórházba került több csehimindszenti óvodás

Az óvoda udvarán talált gombákból ettek játék közben.

Az eset még kedden történt Csehimindszenten, ahol az óvoda udvarán játszottak a gyerekek, és az egyik bokor alatt találtak gombát, amivel "főzőset" játszottak. Az óvónők ezt gyorsan észrevették, és ekkor derült ki, hogy míg a kicsik a bokortól a padhoz vitték a gombákat, közben meg is kóstolták őket.

Kalauz József, a Vásárcsarnok gombavizsgálója
fotó: Nyugat.hu

Az óvoda személyzete azonnal értesítette a szülőket és az orvost is, és megmutatták milyen gombából ehettek a gyerekek. Kiderült, hogy ráncos tintagombáról van szó, ami - ahogy Kalauz József, a Szombathelyi Vásárcsarnok gombavizsgálója a Nyugat.hu-nak elmondta -, önmagában nem mérgező, csak alkohollal együtt okoz rosszullétet, mivel annak lebontását gátolja a szervezetben. A rosszulléthez nem kell az alkoholt meginni, elég ha például parfüm, arcszesz vagy légfrissítő páráját lélegzi be az ember.

Ez alatt a bokor alatt találták a gyerekek a gombákat
fotó: Nyugat.hu

Összesen három nagy-, és egy kiscsoportos ovis került kórházba, egy gyereket Szombathelyen, míg hármat a Zalaegerszegen láttak el: kimosták a gyomrukat, és 24 órás megfigyelésre bent tartották őket. Szerdán mindegyikük elhagyta már a kórházat, és tünetmentesen mehettek haza, úgy tudjuk azóta már újra oviba járnak.

Kalauz József hozzátette, hogy ha valaki maga szed gombát, mindig vizsgáltassa meg, mivel sok egymáshoz nagyon hasonló gomba van. A gombavizsgálat a Szombathelyi Vásárcsarnokban ingyenes, a főbejárat mellett található az iroda.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : * h*r*s*n sz*b*ds*gsz*r*t*, b*szk* m*gy*r n*p *d* s*lly*szth*t* ...
A NER-elit luxusutazásait fotózó újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel
mike74: M**rt *z n*m *nd*r*t* m*s ny*r*l*s**t t*t*kb* f*t*zn* ?? K*v*ncs...
A NER-elit luxusutazásait fotózó újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel
demoktatorovm: K*v*l* t*lj*s*tm*ny! Gr*t*l*l*k!...
Szinte berepültek a célba a gencsi BMX-esek
TheOldBarbers: T*d*m *n h*gy gy*rm*kk*r*nkb*n *gy h*l*m *lt*st k*pt*nk. K*sz*n...
A Pfizer/BioNTech vakcinája hatékony és biztonságos az 5-11 éves korcsoportban is
TheOldBarbers: +1...
A Pfizer/BioNTech vakcinája hatékony és biztonságos az 5-11 éves korcsoportban is