NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

(X)

Könnyűzene mindenkinek! Tanulj meg gitározni, dobolni, basszusgitározni, zongorázni és énekelni Szombathelyen!

Könnyűzene mindenkinek! Tanulj meg gitározni, dobolni, basszusgitározni, zongorázni és énekelni Szombathelyen!

A könnyűzenei stúdióban bárki megtanulhat gitáron, basszusgitáron, dobon, billentyűs hangszereken játszani, illetve énekoktatás is szerepel a tantárgyak között. Jelentkezhet gyermek és felnőtt is, akinek kedve van zenét tanulni, korosztálytól és előképzettségtől függetlenül.

Négy tanévet ölel magába a képzés, ami alatt egyéni órák és közös zenekari gyakorlat keretein belül sajátíthatja el mindenki a könnyűzene alapjait. A jelentkezéshez felvételi szükséges, majd ezt követően sorolják be a tanulókat első, második, harmadik, negyedik évfolyamba, illetve előkészítőre vagy felkészítőre. A felkészítő évfolyam segítséget nyújt konzervatóriumi, főiskolai, egyetemi felvételikre, illetve az előkészítő felkészíti a jelentkezőket az első évfolyamos tudásszintre. Végül a tanulók vizsgakoncert formájában adnak számot fejlődésükről félévkor és a tanév végén.

fotó: Pixabay

A tanárok és az alapítók egyaránt gyakorló session zenészek, akik egytől egyig neves hazai zenészek mögött álló hangszeresek és énekesek. Ez pedig nem meglepő, hiszen fő céljuk, hogy olyan emberek adják át a tudásukat, akiknek nemcsak a képzettségük, tehetségük és hozzáállásuk páratlan, hanem akik fiatal koruk ellenére nagy tapasztalattal rendelkeznek a könnyűzenei szakmában.

A Modern Music Academy képzési szerződés keretein belül vállalja a tanulók oktatását. A növendékek a négyhónapos első félév időtartamára kötnek szerződést, melyben vállalják az órákon való aktív, azaz 80%-os részvételt, valamint a félév tandíjának előzetes befizetését. Az oktatás havi 3 alkalommal hétköznapokon egyéni órák és havi 1 alkalommal hétvégi zenekari gyakorlat formájában zajlik.

A felvételi 2019. szeptember 22. napján lesz nyílt nappal egybekötve az ISIS irodaházban, melyre jelentkezni e-mailben lehet.

fotó: Modern Music Academy

Elérhetőségek:

Telefonszám: +36 70 284 84 83
E-mail cím: konnyuzenemindenkinek@gmail.com
Facebook-oldal: facebook.com/modernmusicacademyhungary
Instagram-oldal: instagram.com/modernmusicacademyhungary

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

whappappaa: M*nd*nh*v* j*gg*ng r*h*b* k*ll m*nn* *nny* * m*g*ld*s :D...
Bezárnak az üzletek, leállnak a szolgáltatások és maszkban léphetünk csak ki az utcára
fgzb: M*g t*bb st*d**nt Szh*lyr*. Cs*k * f*d*sz. L*z*s*n *s. ...
Operatív törzs: El kell halasztani a hétvégére tervezett oltásokat
wehrmacht: H* m*gl*tt*k *z *tc*n *gy s*h* n*m * n*p*t sz*lg*l* f*k*b*t*t, k...
Bezárnak az üzletek, leállnak a szolgáltatások és maszkban léphetünk csak ki az utcára
Rőzsike : S*jn*s M*-n k*v*s*n l*tj*k, (v*gy n*m m*rn*k b*sz*ln* r*l*) *rb*...
Jó zsaru, rossz zsaru szereposztás az ellenzéki összefogásban?
busman: N*m t*dj*k, m*rt * f*d*szt l*jk*l* k*mm*nt*l*k s*h* n*m *dn*k v*...
Operatív törzs: El kell halasztani a hétvégére tervezett oltásokat