NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A kommunisták bevették Grazot, és most mindenki a fejét vakarja

Tegnap voltak választások a szomszédban, ahol a KPÖ kapta a legtöbb szavazatot. Meghökkentő? Talán nem is annyira.

Vasárnap Stájerország tartományi székhelyén, Grazban önkormányzati választásokat tartottak, ahol legnagyobb meglepetésre az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) helyi szervezete 28,9 százalékkal első helyen végzett, megelőzve a Néppártot (25,7 százalék) – írja az MTI.

Siegfried Nagl (ÖVP), aki 2003 óta volt Graz polgármestere elismerte a vereséget, és - még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt - azonnali hatállyal lemondott hivataláról.

Graz
fotó: Józing Antal

Az AP hírügynökség ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy Elke Kahr, a kommunisták polgármester-jelöltje eddig nem jelentette be hivatalosan, hogy igényt tart a városvezető pozícióra.

Az ORF.at beszámolója szerint a KPÖ a legutóbbi, 2017-es választáson 26 ezer szavazatot kapott, amivel már akkor második helyen futott be, most pedig 34 ezret, úgy, hogy gyakorlatilag az összes riválisától elszipkázott szavazatot, nemcsak a szocialistáktól és a zöldektől, de a jobboldali Néppárttól (ÖVP) és a szélsőjobb szabadságpárttól (FPÖ) is.

Grazi önkörmányzati választás - a szavazatarányok megosztása a pártok között
fotó: Orf.at

Szinte mindenki meglepődött, még a kommunisták is, és most az elemzők arra igyekeznek választ keresni, hogy mi is történt. Többen arra hívják fel a figyelmet, a KPÖ sikere hátterében az állhat, hogy már jócskán túlmutat a klasszikus kommunista párt szerepén és olyan, egyre fontosabbnak tűnő témákra fókuszál, amik sok kisembert érintenek: a megfizethető lakhatás, a tömegközlekedés, a kerékpáros és gyalogos közlekedés fontossága.

Emellett a párt számos olyan témát hozott be a közbeszédbe , amelyekről a nagy pártok keveset beszélnek: a nehéz munkakörülményeket, a sok munkát a kevés fizetésért, a mindenkinek alanyi jogon járó egészségügyi ellátást, az ingatlanspekulációkat és ezzel kapcsolatosan a zöld felületek eltűnését.

Elke Kahr kampányol
fotó: Facebook/Elke Kahr

A KPÖ ellenzi a privatizációt és úgy gondolja, hogy az olyan szolgáltatásoknak, mint a vízellátás, a közlekedés vagy a hulladékgazdálkodás, mindig is közösségi tulajdonba kell maradnia.

Az osztrák belpolitikát ismerők szerint helyi jelenségről van szó, a grazi kommunisták kiemelkedő szereplése nem jelenti azt, hogy a párt népszerűség országosan is rohamos emelkedésnek indul.

Hozzászólások (16)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

eheti: *n * t*lj*s sz*b*ds*g p*rtj*n *ll*k. L*gy*n sz*b*d *zt m*nd*n* ...
„Aki nincsen beoltva és kórházba került, még ki is fizettetném vele az ellátást”
győzelem: *z*rt m*rt * b*rk*k f*lf*g* k*p*ss*g* *l*cs*ny. V*z*r*k m*gm*ndt...
„Aki nincsen beoltva és kórházba került, még ki is fizettetném vele az ellátást”
győzelem: B*rz*l*m *z * tr*g*d**! N*m sz*b*dn* *ly*nn*k m*gt*rt*nn**. *t *...
Közutas dolgozó vesztette életét az M1-esen, miután egy bolgár kamion csapódott be a munkaterületre
lights: N*m *rt*m, h*gy *gy sz*m*ly*s v*l*m*ny*n (-*k*n), h*gy l*h*t *nn...
„Aki nincsen beoltva és kórházba került, még ki is fizettetném vele az ellátást”
Franko: Sz*rm*n,b*t* v*gy...
Eladó Kőszeg egyik kultikus étterme