Nézze, százmilliós károkat nem rendeztek még

- mondja az elkeseredett férfi, nem messze a hírhedt vörösiszap-tárolóktól.

Vettek el magánterületeket kisajátítás és kárpótlás nélkül, a vállalkozásokban keletkezett károkat sem térítették meg

– teszi hozzá.

Tilos a belépés

2010. október 4-én szakadt át a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) tulajdonban lévő 600x400 méteres vörösiszap-tárolójának fala. Több mint egymillió köbméternyi zagy (vörösiszap) ömlött ki, az erősen lúgos, maró hatású anyag lassan, de megállíthatatlanul haladt előre, elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit, 40 négyzetkilométernyi területen terült szét. Tíz ember halt meg, az anyagi és ökológiai kár felbecsülhetetlen.

Most, négy és fél évvel később a vörösiszap-tárolókhoz közeledünk. Több is van egymás mellett, és akkor éppen a Kolontárhoz legközelebbi tároló fala szakadt át. Ajka irányába több tárolót is látunk, azt nem tudhatjuk, északi irányba mennyi van, nincs műút, ráadásul mindenütt táblák figyelmeztetnek arra, hogy ez magánterület, tilos a belépés.

Mivel nem tudunk felmászni a magas oldalfalakra, felülről nem tudjuk megnézni a tárolókat, a műholdas felvételekkel is operáló googlemaps-t hívjuk segítségül. Jól látható, hogy tulajdonképpen két hatalmas tárolóról van szó, ezeket kisebb, több száz méteres oldalú kazettákra osztották, és a nagyobb tároló északnyugati sarkán szakadt át a fal. A rést a vörösiszap gyorsan tágította, a fotón is látható az a mélyebb terület, ami felé haladva elöntötte a települések egy részét.

Most is dolgoznak a tárolóknál

Korábban nem gondoltuk, hogy ilyen magasak a tároló falai, egy négyemeletes épület lehet ekkora. Percekig autózunk a fal mellett futó műúton, Ajka felé, két vasúti átjárón is áthaladunk közben. A tárolókhoz néhol földutak vezetnek, ilyeneknél állunk meg, de mindenhol ott vannak a tiltó táblák. A talaj vöröses, de ez már a katasztrófa előtt is ilyen volt, a bauxit okozza. A támfalakon a szürke ötven árnyalata, ilyen lenne egy atomkatasztrófa után a terület, és ilyen lehet a Mars is.

Néhol belátni a tárolók belsejébe, van, ahol most is dolgoznak, munkagépeket, teherautókat és munkásokat látunk messziről. Az egyik kisbusz jön is kifelé, lelassít mellettünk, a munkások megbámulják a fotós kollégát, de nem szólnak egy szót sem. Megszokhatták az újságírókat.

Csenevész fák, száraz kórók jelentik a növényzetet, igaz, tél van, de a környék nagyon sivár. Belenyugszunk, hogy innen többet nem látunk, elindulunk vissza, Kolontárra. Gyorsan megtaláljuk a falu északkeleti részét, ezt elöntötte a vörösiszap. De már vannak új épületek, több cég is letelepedett már itt a katasztrófa óta, az egyik dombtetőről végre meglátjuk a rést a pajzson.

Sokan hiányolják a teljes kártalanítást

Távolról tudjuk megmutatni a gát átszakadt részét, a rés több tízméter széles, el lehet képzelni, hogyan ömlött itt ki a több méter magasságú vörösiszap, és hogyan támadta meg a környéket. Ez valamikor mezőgazdasági terület volt, most kiégett parlaghoz hasonlít. A vörösiszapot innen a csapadék mosta el, a talajba is bőven szivárgott belőle. Látunk egy új ipai létesítményt, egy helybéli azt mondja, ez egy savazó, többet nem tud róla, de szerinte a MAL Zrt-é. Gyanakvó munkás figyel minket róla, sorompó zárja le az odafelé vezető utat.

A vasúti átjáró mellett kis emlékhely, az egykori bakterházat másfél méteres magasságban öntötte el a vörösiszap, meghagyták a nyomát is. Belül is érintetlen, látható, milyen pusztítást végzett a maró anyag, a falakon a katasztrófa napjaiban készült fotók. A közelben találkozunk az elején említett férfival, akiből dől a szó.

Azt mondja, sokan nem kapták meg az őket megillető kártalanítást, ő is vállalkozó, szerinte százmilliós tételekről van szó. A tragédiára hivatkozva vettek el többektől földterületeket, és ezek jó része sincs még rendezve. Elmeséli, hogy sokan azonnal, önszántukból jöttek segíteni, saját munkagépekkel, buszokkal, mentették az embereket, ingóságokat.

És több ilyen jármű ment tönkre, ezt a kárt senkinek sem fizették ki azóta sem

– sorolja.

Aztán megjelentek az állam és a cég által megbízott vállalkozások, akik dolgoztak, de látszott, hogy nagyon gondosan könyvelik a végzett munkát, és vastagon számláztak is utána

– meséli a férfi.

Hiába garanciális, nem javítják meg

Az állam egyébként összesen 40 milliárdot fordított a kármentesítésre és a kártalanításra, ide tartozik a megrongált házakban élők lakhatásának megoldása is. Több mint 300 ház vált lakhatatlanná, a legtöbb Devecser északi részén, úgyhogy oda indulunk. A kisváros központja a szokott képet mutatja, egy fiatalemberrel váltunk néhány szót.

Kiderül, az ő házuk is a vörösiszap áldozatává vált, sőt, az akkori munkahelye is, azóta, persze, keresett és talált másik munkát. De a házukat nem lehetett megmenteni, így ők is az új telepen kaptak új házat.

Szép a ház, de vannak gondok

– mondja. Sok a meghibásodás, és tart még a garancia, ha azt nem akarják elveszíteni, nem javíttathatnak bárkivel. Ötször jelezték már a hibákat, de eddig senki sem jött, még csak azért sem, hogy megnézze.

Hogy milyen hibák?

– kérdez vissza. Az ő szobájában például 10 fokkal hidegebb van, mint a lakás többi részében, bárhogyan fűtenek.

Tönkremennek a kilincsek, lepattogzik a festék, rosszul zár az ablak

– sorolja.

Közel volt a 8-as főút

Megkérdezzük, igaz-e, hogy sokan a korábbi házuknál kevesebbet érő házat kaptak, és az is, hogy vannak, akik sokkal jobban jártak, mert értékesebb ingatlant kaptak. Azt mondja, igen, mindkét véleményt hallotta már sokaktól.

Vannak, akik putriból költöztek az új telepre

– mondja.

A lakhatatlanná vált házak tulajdonosai amúgy három lehetőség közül választhattak. Kaphattak új házat, vagy segítettek nekik albérletet szerezni, de pénzben is kérhették a kártalanítást. Mindháromra volt példa bőven, általában az egyéni károk nagysága alapján döntöttek az emberek. De a többség most sem elégedett.

Először megnézzük a területet, amit elöntött a vörösiszap. itt már nyoma sincs, a romokat eltakarították, de az látszik, hogy valóban nagyon közel járt a vörösiszap a 8-as főúthoz, és itt, ebben a mélyedésben haladt tovább Somlóvásárhely felé. Egy házat találunk, ezen még látszik a vörösiszap nyoma, még itt is jó méteres vastag volt. Egy járókelő úgy tudja, a házat nemrég megvette az önkormányzat, és majd a polgárőröké lesz. Arrébb kis park, a katasztrófa sújtotta területet nem tudták feltölteni, kis tó alakult ki ott, ahol a legvastagabb volt a lúgos vegyi anyag.

Megérkezünk az új házakhoz. Egész kis városrész, a Makovecz-tervezte házak szépek, újak, hasonló stílusúak. 87 darab van belőlük, itt laknak azok, akik új házat szerettek volna. Kicsit műterem jellege van az egésznek, látszik, még nem lakták be teljesen a lakók. Van egy vegyesbolt, egy sporttelep teniszpályával, egy fából készült, részben fedett játszótér.

Középen a jellegzetes Makovecz-stílusú kápolna, sokáig tanakodunk, mit ábrázolhat, de nem jutunk eredményre. Benézünk, virággal borított a kis oltár. Mellette kis fa, mintha csak most ültették volna, de egy tábla hirdeti, hogy ez az együttműködés fája, és 2011-ben ültette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és az önkormányzat. Úgy tűnik, nem gyökeresedett meg, és Devecseren is tovább forrnak az indulatok.