NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Életmód

Tisztelt hölgyeim és uraim: egyéves a szombathelyi termelői piac

Ezt pedig most nagyon megünnepelték az MMIK előtt, dödöllével és népzenével.

A szombathelyi kistermelői piac immáron egy éve működik az MMIK előtti téren. Minden csütörtökön, 14 órától este hatig bukkannak fel a helyi termelők, s mint több gazdától megtudtuk: nem hiába.

Akiket megkérdeztük egyöntetűen azt mondták, hogy rendszeresen kihozzák portékájukat és törzsvásárlóik is vannak már. Csupán csak akkor nincs jó forgalom, ha rossz idő van. Ezt megerősítette bennünk az, hogy egy idősebb házaspár lépett az egyik standhoz és "abból a múltkori sonkából" kért. Hozzá kell tenni, hogy annyira ínycsiklandók a húsos portékák, hogy abból mi is vennénk bármikor. Jó illat lengi körül a standokat.

fotó: Mészáros Zsolt

Megéri várni a kolbászra

Felsorolni is nehéz lenne, hogy a beszédek elején hány titulust szólítottak meg a mikrofon mögött állók. Beszédet csak hárman mondtak. Puskás Tivadar például megosztotta a közönséggel, hogy olyan túróval töltött paprikát evett az imént, hogy az már a gyerekkorát idézte.

fotó: Mészáros Zsolt

Puskás azt is hozzátette, elgondolkodtak a városvezetők, hogy akár egy másik helyszínt is keresnének a jövőben a piacnak - gondoljuk azért, hogy több termelő is helyet kaphasson. Azt mondta, régen azért állt a sor a húsbolt előtt, mert hiány volt, most meg azért állnak itt sorban, mert megéri várni a kolbászra - úgy tűnik, a húsok itt mindenkit meghatnak, nem csak az ebéd előtt álló újságírókat.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Kiss Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár vidékfejlesztési programokról beszélt, majd azt is megjegyezte, hogy országos szinten duplázódott az ilyen kistermelői piacok száma. Aztán új pályázatokat is szóba hozott, amelyek a kis- és családi termelőknek kedveznek majd, egyszerűek lesznek és hasznosak - reméljük, nem afféle irányba mennek el majd ezek, mint a nagy földosztási pályázatok.

fotó: Mészáros Zsolt

V. Németh Zsolt államtitkár is mikrofon mögé állt, ő Vas megye agrártörténetének egy fontos dátumává nevezte ki 2014. március 27-ét, a szombathelyi termelői piac megnyitását. Aztán népzenét játszott a Hangyaboly együttes, táncoltak a gencsi néptáncosok, és lehetett kóstolni kolbászt, hurkát, dödöllét. Akik pedig ma 1000 forint felett vásároltak a piacon, még szerencsekerékkel is játszhattak. Na, ilyen volt a szülinapja a kistermelői piacnak.

fotó: Mészáros Zsolt

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés