NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A Király sportcentrum bővítése miatt kell új vízvezeték a Jáki úti temetőhöz

A sportcentrum bővítése közben elvágták a vízvezetéket, Újperint egy része is víz nélkül maradt.

A múlt héten, kedden délután történt, hogy a Király sportcentrum működésén dolgozó egyik munkagép átvágott egy vízvezetéket

2020.01.29. 09:25

Vízvezetéket vágtak át a szombathelyi Király sportlétesítmény bővítésénél

/ közélet 1 hsz. /
Több utcában órákig nem volt víz, a Jáki úti temetőben most sincs.
. Ennek következtében a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás a Külső-Pozsonyi és a Temesvár utcákban, valamint a Külső-Nárai utca egy részén több órán keresztül szünetelt.

fotó: Mészáros D. Zsolt

De a vízhiány érintette a Jáki úti temetőt is. A temető felső részén sem volt víz, és azóta sincs. Ennek oka, hogy a Király sportcentrum építésekor, 2006-ban a temető területéből vettek el egy részt, amit értékesítettek, és részben ezen a területen épült fel a sportcentrum.

A közelben a temető
fotó: Mészáros D. Zsolt

Ez alatt a terület alatt fut a temető felső részének ellátását szolgáló vízvezeték, amit a múlt héten szintén átvágott a munkagép.

Kiskós Ferenc, a Vas megyei Temetkezési Kft. igazgatója lapunknak azt mondta, dolgoznak a problémán. Egyeztettek a Vasivíz Zrt-vel, és a Ferenczy István utca felől kötnek be egy új vezetéket a felső temetőrész ellátására. Kiskós szerint kisebb f9öldmunkával meg lehet oldani a feladatot, és vagy még ezen a héten, vagy a jövő hét elején végeznek is vele.

fotó: Mészáros D. Zsolt

A Király Sportlétesítmény 15 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Szombathelyen. A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező válogatott kapus önerőből hozta létre a sportcentrumot azzal a céllal, hogy az újperinti városrészen élőknek méltó sportolási lehetőséget biztosítson.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Ez a hazai pálya a kezdetektől a Viktória NB I-es női labdarúgócsapatának, a helyi Újperint SC-nek, a Király Sportegyesületnek és jelenleg már a Grundball FC utánpótlás klubnak is otthona. A létesítmény rendszeresen otthont ad nemzetközi mérkőzéseknek, női Európa-bajnoki selejtezőknek, valamint évi nagy rendezvénye az NB I-es csapatoknak kiírt Király Kupa felkészülési torna.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Az Újperinten lévő király sportlétesítmény fejlesztésének első üteme tavalyelőtt év végére lett kész

2018.12.06. 17:48

Egymilliárd forintból fejlesztették Király Gábor újperinti sportlétesítményét

/ haladás gal. 5 hsz. /
Kibővített pályarendszer is várja a csapatokat.
, az egymilliárdos költség felét a kormány állta.

Épült egy ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pálya, ráadásul egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik hozzá. Az épület ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes. Földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál „szülői váróként", valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.

fotó: Mészáros D. Zsolt

Tavaly október elején jelent meg kormányhatározat arról, hogy a kormány 4 milliárd 505 millió forinttal támogatja a sportlétesítmény további bővítését. A támogatást két részletben adja a kormány, tavaly 426 milliót utaltak, az idén jön négymilliárdot forint.

Hozzászólások (10)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Szup: * p*lg*rm*st*r *s k*l*t*g*th*tn* *t*n*n*zn* * sz*nv*n*ln*k, m*g ...
Nincs rossz zene, csak kevés pia? A pénteki Szentivánéj zenei felhozatala próbára tette a füleinket
jeremias: M*jd j*v*r* * K*t*r* VB. *tt *zt*n l*h*t t*rd*p*ln* m*g sz*v*rv*...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
kisbodoccs: Sz*v*rv*ny*s? H*h*h*h*h*h* N*gy*n t*k*s*k *z*k * n*m*t*k! K*cs...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
Rőzsike : M*st *z k*m*ly? *z m*r t*bb m*nt v*cc. V*z* *z*k n*m ny*gsz*n*k....
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
anatra: *z *gy f*k* n*ws l*v*g. ...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen