NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Helyek

A kínaiak vették meg Zalaegerszeg legismertebb szállodáját

A Hotel Balaton már évek óta zárva volt. Most újra megnyit, de más néven.

Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont; az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el - közölte az építkezésen tartott bejáráson pénteken a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a belvárosban található szálloda 1981-ben nyitotta meg a kapuit, 2000-ben konferenciateremmel, 2004-ben pedig egy keleties hangulatú wellness-részleggel bővült. A mindvégig magánkézben lévő komplexumot tulajdonló cégcsoport gondjai miatt a hotel 2010-ben egy bankhoz került, azóta zárva van.

2007-ben ilyen volt a Hotel Balaton
fotó: Józing Antal

Egy kínai család 2017-ben vásárolta meg az épületet, amelyet őszre négycsillagos hotellé alakítanak át - jelezte a polgármester a befektetők képviselőinek jelenlétében.

Hozzátette, hogy az egymilliárd forintos, teljesen magántőkéből megvalósuló beruházásra nagy az igény Zalaegerszegen az épülő járműipari tesztpálya és más befektetések miatt is. A 64 szobás, Willis Hotel néven megnyíló szállodában a wellness-központ mellett konferenciaterem is lesz.

Willis Hotel lesz a neve
fotó: Józing Antal

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt hogy a turizmuson belül a rendezvényturizmus egyre fontosabb szerepet játszik. Zalaegerszeg esetében, a most zajló beruházások miatt különösen fontos, hogy legyen alkalmas hely több száz fős konferenciák rendezésére, amit ez a magánberuházás is lehetővé tesz majd.

Czigány István, a tervező Zala Art Építész Iroda ügyvezetője a bejáráson elmondta: az eredeti tervek készítőjével újragondolták az épületet, de magához az alaprajzhoz nem nyúltak hozzá. A zalaegerszegi belváros "záróelemének" tekinthető hotel egykori erkélyeit beépítették, teljes belső és külső korszerűsítést végeznek, hogy a mai igényeknek mindenben megfelelő szállodaépületet alakítsanak ki.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

jobboldal: Sz*nj*t*k *z *g*sz! ...
Az Egyesült Államok alelnöke kiment a Pride-ra
jobboldal: 17 -*s! M*jdn*m *ls*rt*m m*g*m. D* m**rt k*ll *j*bb *lt*s *m*k*r...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
Katka: M*gt*n*lt*d * f*d*sz l*ck*t? ...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
miki1950 : V*l*b*n n*ncs*n*k *gysz*r* h*lyz*tb*n, d* n*m cs*d*, h*sz*n *ly*...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
Katka: M**rt n*m k*r*lt v*ssz* * k*t p*ng p*ng *szt*l? K* ny*lt* l*?...
Ez nagyon menő! Jó hely lett Szombathely szívében a felújított sportliget