NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Ki volt a hibás az elmúlt hetek legmegosztóbb balesetében?

Nagy port kavart az eset.

Alig két hete történt a szombathelyi belvárosban egy kisebb, de annál nagyobb port kavaró baleset

2017.10.18. 18:19

Különös baleset miatt volt akkora dugó a belvárosban 

/ sokkoló gal. 52 hsz. /
Álló kocsikat került jobbról, kanyarodó Volvóval ütközött egy motor.
. A karambol körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja, de úgy sejtjük, hogy nem lesz egyszerű dolga.

Az alapszituáció a következő: a csúcsforgalom idején egy kocsisorban araszoló gépkocsi haladt a Kiskar utcában az Thököly utca felől az Ady tér irányába. Az Óperint utcai piros lámpa miatt nem tudott volna a Kossuth utcai kereszteződésen áthaladni, ezért, hogy ne akadályozza a keresztirányú forgalmat, még az zebránál megállt, és jelezte az Óperint utca felől a Kossuth utcába kanyarodni szándékozó Volvónak, hogy elengedi. A Volvo meg is kezdte a kanyarodást, ám egy szintén a Thököly utca felől érkező motoros jelent meg váratlanul, a kocsisor mellett jobbról elhaladva. Az ütközést nem tudták elkerülni. A motoros ugyan nem esett el, de így is könnyebben megsérült.

Baleseti tudósításunkban

2017.10.18. 18:19

Különös baleset miatt volt akkora dugó a belvárosban 

/ sokkoló gal. 52 hsz. /
Álló kocsikat került jobbról, kanyarodó Volvóval ütközött egy motor.
olvasóinkat is kérdeztük, szerintük ki lehet a felelős, mutatjuk az eredményt:

Szavazás: Ön szerint ki hibázott?

Bár szavazásunkban és a kommentelőink körében is elsöprő többséggel ítélték el a motorost, a dolog nem ennyire egyszerű.

Több felelőse is lehet a balesetnek?

Az eset tisztázása nem a mi feladatunk, de hogy jobban megértsük a szituációt, megkérdeztük Unger József, közlekedési szakértőt. Hogy jobban érzékelhető legyen a felek mozgása, érdemes kicsit megvizsgálni a képet:

További helyszíni képekért kattintson!
fotó: Tánczos Mihály

Unger József szerint az elsőbbségéről lemondó autós semmi rosszat nem tett, még azzal sem, ha forgalmi okból épp a zebrán kényszerült megállni.

A szemből érkező Volvo sofőrje, aki a Kossuth utcába kanyarodott be, egyértelműen hibázott: nem győződött meg arról, hogy a zebrán megálló autó mellett érkezik-e más jármű, azaz a forgalom minden résztvevője elengedi-e. Mivel a Volvo balra kanyarodott, mindenképpen elsőbbsége volt az egyenesen haladó motorosnak.

Na de ennyire nem lehet egyszerű a történet, ha ekkora felhördülést okoz. Nem is az: ugyanis Unger József szerint a motoros is hibázott.

Tévhitet oszlatunk: itt nem sorolhatott volna előre a motoros!

De nem ám. A KRESZ egyértelműen kimondja, hogy a motoros (illetve kerékpáros) forgalmi okból álló kocsisor (és megfelelő oldaltávolság) mellett csak BALRÓL haladhat el (jobbról csak abban az esetben, ha két sávban halad a forgalom, ilyenkor ugyanis a két sáv között is előresorolhat). A Suzuki motor viszont jobbról kerülte az egy sávban haladó járműveket.

A baleset tehát részben azért is következhetett be, mert a motoros szabálytalanul, a kocsisort tekintve jobbról, tehát olyan irányból érkezett, amire a többi jármű nem feltétlen számíthatott.

Szavazás: Meglepődött?

Hozzászólások (10)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

busman: M**t*n * k*z*t*k *d*tt*k, *gysz*r*bb *s *lcs*bb b*szj*r*t*k*t pr...
Most vagy soha? - Ismét mozgásban a Szombathely-Oberwart vasút ügye
busman: K*v*tk*z* sz*nt: *lt*k*z*s.... Tr*llk*dn* j*, m*g d*gr*d*ln* * k...
Megkérdeztük a szombathelyi képviselőket, hogy megkapták-e már a védőoltást
kovacsg: Sz*v*s*n h*ll*n*k * n*gy*pj* *l*t*r*l....
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt
miki1950 : P*rsz* h*gy *z *r*sz*k n*m *sm*r*k *l. M*rt h* m*gt*nn*k (b*rm*l...
Találat ért több kőolajfinomítót Szíriában, halottak is vannak
miki1950 : H* *rt*lm*s*n *rt*l v*ln*, *kk*r *rt*n*m *s, h*gy m*t *k*rt*l k*...
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt