NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Feljelentéssel végződött a Kétfarkú Kutya Párt járdafestése Szombathelyen

Közterület beszennyezése miatt kell felelnie a szimpatizánsoknak.

Lassan egy éve, hogy az országban több helyen felbukkanva próbálja meg a Kétfarkú Kutya Párt festéssel feldobni a szétrepedezett járdaszakaszokat. Az ok csupán annyi, hogy ezzel szeretnék feldobni az elhagnyagolt járdákat, meg egy kicsit felhívni a figyelmet arra is, hogy akár erre a területre is lehetne pénzt költeni az ország sokszor feleslegesnek tűnő beruházásai helyett.

Készül az aszfalt mű
fotó: Mészáros Zsolt

Szombathelyen ma délután esett neki egy 3-4 fős csoport az MMIK előtt a Sörház utca melletti járdának és a négyszín-tételt használva festették is a repedezett aszfaltot. Az akció egyébként tetszett a szombathelyieknek, hiszen több arra járó - korosztálytól függetlenül - beállt segíteni a festésben.

Mindezt addig tehették békésen, amíg a kiérkező közterület felügyelők közterület beszennyezése miatt feljelentést nem tettek a szimpatizánsokkal szemben.

Az arra járó szombathelyieknek tetszett az akció
fotó: Mészáros Zsolt

Tavaly novemberben egyébként sokkal rosszabbúl jártak a KKP-sek Pécsen. Ott a járdafestésért a rendőrök bevitték a pingálókat az őrsre.

Hozzászólások (46)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

crankitup: *zt *d*m *n *s. D*l*t*n n*gy*n n*m *k*r m*nn* *z * b*z*ny*s b*l*...
Egy nap hárman buktak meg Vas megyében ittas vezetéssel, ketten balesetet is okoztak
miki1950 : *rtsd, b*rk*lt c*g*ny*z*s. ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt
miki1950 : *z *n k*rny*z*t*mb*n * p*r*k f*l* *lt*tt* m*g*t, * t*bb* m*g k*v...
Ismert emberek buzdítanak oltakozásra az új állami kampányban
Thom: * 20-*l v*l* t*tym*rg*s *s *d* t*rt*z*k? M*rt *kk*r * g*nd*l*tm*...
Boldog-boldogtalan sárga villogót használ, itt vannak például a csomagszállítók
Ddd911: M* *z h*gy * m* p*nz*nk*n v*tt l*k*sb*n?? ...
Orbán Viktor: Összesen 24 tizennégy év alatti fekszik kórházban Covid miatt