NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Egy Facebook-csoport nem a hipermarketeket, hanem a templomokat záratná be vasárnap

Erőteljes üzenet született a KDNP őrült ötletére.

Nyilván provokatív a Magyar Ateista Mémbázis nevű Facebook-csoport kezdeményezése, meg nyilván nem is gondolták őrjítően komolyan, de ha már úgyis nehéz küldetés átütni a Kereszténydemokrata Néppárt ingerküszöbét holmi halk tiltakozással - hiszen a lehetséges vasárnapi boltbezárások mellett már hosszú évek óta kardoskodnak, az ellenérvek ellenére, miszerint egy ilyen törvény soktízezer ember állásának elveszítésével járna -, akkor ez talán végre eljut hozzájuk.

Mi legalábbis ezt gondoljuk, hiszen az elképzelésük elég radikális: azt mondják, zárjuk be a templomokat vasárnap . A szabad vallásgyakorlás fontos nyugati vívmány, de joggal gondolhatja az ember, hogy a bevásárlási időpontok szabad megválasztása is az. Ezt forgatták most ki ők ebben a szellemes, de tanulságos formában.

fotó: -

És még egy kis ravasz poénnal tetézik a facebookos eseményoldal leírását, utalva az Orbán-kormány közelmúltbeli alakítására:

Úgy érezzük, választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy a templomokban vasárnaponként keletkező extraprofit hova lesz (még egy mennyországba szóló jegyet sem láttunk), és nem lehetne-e ezt megtartani a családok költségvetésében - fogalmaznak ironikusan. Végül hozzáteszik azt is: ne legyünk vatikáni gyarmat! Sokaknak alighanem felháborító szavak, de nem csodáljuk, hogy néhányan azt gondolták, most már csak ilyen kemény szavakkal lehet fejbekólintani a Semjén-csapatot.

Hívő olvasóinknak persze nem kell aggódniuk, ez az - ugyanitt olvasható - párbeszéd is jól jelzi, hogy semmi komolyról nincs szó, de azért az a harmadik komment feladja a leckét:

fotó: Nyugat.hu

Kapcsolódó

2014.11.06. 19:03

Ugye Ön is nagyon örül neki, hogy a KDNP akarja megmondani, mikor mehet bevásárolni?

/ közélet 27 hsz. /
Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető szerint a kormány mellettük áll a kérdésben. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban máris felemelte a mutatóujját.

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

jobboldal: Sz*nj*t*k *z *g*sz! ...
Az Egyesült Államok alelnöke kiment a Pride-ra
jobboldal: 17 -*s! M*jdn*m *ls*rt*m m*g*m. D* m**rt k*ll *j*bb *lt*s *m*k*r...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
Katka: M*gt*n*lt*d * f*d*sz l*ck*t? ...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
miki1950 : V*l*b*n n*ncs*n*k *gysz*r* h*lyz*tb*n, d* n*m cs*d*, h*sz*n *ly*...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
Katka: M**rt n*m k*r*lt v*ssz* * k*t p*ng p*ng *szt*l? K* ny*lt* l*?...
Ez nagyon menő! Jó hely lett Szombathely szívében a felújított sportliget