NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Életveszélyes kátyúk a piacnál

Vérző arcú idős asszonynak segítettek a piacnál, mert kátyúba lépett a fizetős parkolóban. A környékbeliek már sokszor jelezték, hogy baj van.

Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Vásárcsarnok melletti kis utcában lévő fizető parkolóba lassan már csak dzsippel lehet behajtani, és életveszélyes is. A közeli üzlet tulajdonosa nemrég épp leparkolt autójával, amikor egy idős asszony sétált át a parkolón, mivel a járdán eső után nem lehet közlekedni, mert áll a víz. Az asszony valószínűleg a feltöredezett beton egyik kövére lépet, amely kifordult alatta, így az arcára esett. Rögtön segítettek neki, és vérző arcát az egyik üzletben kötötték be.

Eső esetén a járda inkább kerülde
fotó: Olvasói fotó

Olvasónk elmondása szerint többször jelezte az önkormányzatnak az elmúlt években (évtizedben), hogy egyre rosszabbak itt a körülmények s ha aszfaltozni nem is, de legalább murvával szórják le a régi betonplaccot, ami egyébként fizető parkolóövezetbe tartozik, mert már életveszélyessé vált - írta. Egyelőre választ nem kapott, hogy lesz-e bármi is a kérdéses területen, pedig ez nem egy-két napja felbukkanó probléma.

A tócsák jól mutatják, hogy mennyi kátyú, avagy gödör alakult ki az elmúlt évtizedek során
fotó: Olvasói fotó

Amikor kint jártunk a helyszínen, két férfi is megszólította fotósunkat, hogy régóta problémás ez a terület, és senki sem foglalkozik vele.

A gödrök nőnek, a megmaradt betondarabok töredeznek, télen a havat nem takarítják, esőben járhatatlan, babakocsival is az úton kell menni, nyáron pedig olyan poros, hogy ha valaki itt parkol pár órát, akkor mehet is kocsit mosni.

- mondta a környékbeli lakó.

A régi betonburkolat darabjai töredeznek, az induló autók kerekei alól néha kilövellnek
fotó: Olvasói fotó

A terület, mint ahogy fentebb említettük fizető övezet, a koszorú és fenyőfaárusok szezonban helypénzt is fizetnek, hogy itt árulhassák portékáikat, így olvasónk nem érti, hogy miért kell ennyire elhanyagolni ezt a területet. Az sem egyértelmű számára, hogy ha közterület, akkor miért áll ott a koszorútartó állvány (november óta) az oszlop mellett, ugyanis nem hiszi, hogy a koszorúárus november elsejéig kért volna közterület-foglalási engedélyt.

A szombathelyi kátyútérképre ez a terület is felkerült (beküldtük a katyu@szombathely.hu-ra), s talán jut ide is pár forint a kátyúkra elkülönített tartalékból, abból amit Marton Zsolt alpolgármester említett a kátyúzással egybekötött sajtótájékoztatón

2013.02.20. 14:20

Kátyúztunk a polgármesterrel - videó

/ közélet gal. 15 hsz. 2 kapcs. /
Nyilvános kátyútemetésre voltunk hivatalosak, ahol Puskás Tivadar nem csak lapátot, de döngölőgépet is ragadott.
.

Kapcsolódó

2013.03.12. 21:36

Szanaszét törték a betonszegélyt a kerékpárút mellett

/ közélet 4 hsz. /
Kátyúvadász rovatunkban szereplő anyagaink sorát Horváth Zoltán egy, a témánk határmezsgyéjén mozgó fotógalériával egészítette ki.

2013.03.07. 10:17

Így teszi tönkre egy szombathelyi kátyú a biciklikereket

/ könnyű 10 hsz. /
Ha szeretnék megtakarítani egy külső árát, akkor óvatosan errefelé, meg úgy általában a kátyúkkal! Olvasónk kalandja.

2013.03.06. 15:37

Szörnyű útviszonyok a Síp utcában

/ közélet gal. 10 hsz. 2 kapcs. /
Olvasónk jelezte, hogy a Dob, a Síp és a Kilátó utcában csak úgy hemzsegnek a kátyúk - megnéztük.

2013.02.20. 14:20

Kátyúztunk a polgármesterrel - videó

/ közélet gal. 15 hsz. 2 kapcs. /
Nyilvános kátyútemetésre voltunk hivatalosak, ahol Puskás Tivadar nem csak lapátot, de döngölőgépet is ragadott.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kovacs_ugynok: S*nk* v*gy, t* pr*v*k*t*r tr*ll! :P...
Kidobhatják a szemétbe a mintegy 200 milliárd forint közpénzt elnyelő kukaholdingot
Ddd911: H*gy *s m*nn*. *z * sz*nt. *nn*n cs*k l*jj*bb v*n n*l* pl. ...
"Szombathelyi" gól a németek ellen
Ddd911: Sz*mt*l sz*mb*n t* *s m*g*rt*n*d h*gy n*m v*lt*m f*lm*ntv* t*stn...
"Szombathelyi" gól a németek ellen
polgartars: V*j*n m*nny*t g*nd*lk*dt*k *z*n * "m*g*ld*s*n"? G*zd*...
Novák Katalin bejelentette: nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma
polgartars: *zz*l *gy*t*rt*k, h*gy * sz*nt*kh*z k*p*st j*l j*tsz*tt*k, l**k*...
"Szombathelyi" gól a németek ellen