NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Meg is lesheti, milyen komédiával rukkol elő Valló, Jordán és társulata az idei Karneválszínházra

Valló Péter, mint nyári színházi rendező újnak számít, most először csinál Karneválszínházat is. De itt van már Szombathelyen a minden hájjal megkent Trezor úr is, akit Bezerédi Zoltán alakít. Benéztünk a Szerelmi üzletek olvasópróbájába, pár snittet pedig rögzítettünk kedvcsinálónak.

Ha Karneválszínház, akkor alap a közönségbarát darabválasztás, a komédia és a zene - a sikerre pedig idén is garanciát vállal Jordán Tamás, aki sok éve mozgatja már a nyári színház szálait Szombathelyen. Idén sem lesz ez másként, az elmúlt két órában magunk is megtapasztalhattuk - rádiószínházként végighallgattuk a Szerelmi üzleteket - és nem csalódtunk. Jó lesz.

Jordán Tamás beköszönője az olvasópróbán:

Idén rátesz egy lapáttal, hogy Valló Péter rendezésében készül a játék. A darab, amit választott, komédiának ugyan komédia, azonban a legjobbak közül való, - ahogy Valló az olvasópróbán is fogalmazott - olyan alapmű, amit csak kevesen ismerhetnek. Le Sage 1709-ben írt vígjátéka korának legkíméletlenebb társadalomkritikája.

Alberti Zsófi és Nagy Cili közé szorítva Trezor úr, azaz Bezerédi Zoltán
fotó: PHS
Átdolgozott, mai világhoz közelebb hozott változatát kapjuk az arcunkba, így az ódivatú nyelvezettől sem kell tartani, mai lesz ez, és tényleg humoros

Egy olyan világról szól majd, ahol mindenki saját érdekeinek a kíméletlen harcosa. Ahol látszólag minden a szerelem körül forog, amit csak két dolog ír felül, a pénz és a pozíció. A szereplők között egy sem akad, aki őszinte lenne a másikhoz, és ne a saját érdekeit érvényesítené. Mindenkit a határtalan önzés és gátlástalan képmutatás irányít. Minden érzelemnyilvánítás mögött hízelgés, haszonlesés vagy számítás húzódik meg. Nincs igaz szerelem, barátság, hűség, együttérzés – ezek látszata is csupán egy jól fölépített üzleti modell része.

Olvasópróba előtt Jordán és csapata
fotó: PHS

Meglep-e bennünket, ha ezen ismérvekre napjaink morális gyakorlatában is lépten-nyomon ráismerünk?

Kamaradarab, szövegében pedig nem egy olcsó komédia, nem is sablonos - mi rádiószínházként élvezettel hallgattuk végig, de nem akarjuk lelőni a poénokat, úgyhogy erről egyelőre ennyi.

A fontosabb figurákat Bezerédi Zoltán, Nagy Cili, Alberti Zsófi és Kálmánchelyi Zoltán alakítja, de Jordán Tamásra, Orosz Robira is jó kis karakterszerep vár.

A Karneválszínház mini társulata
fotó: WSSZ Facebook

További részletekről később, búcsúzóul addig is egy részlet a rendező, Valló Péter beköszönőjéből, egyenesen a mai olvasópróbáról:

Karneválszínház: Alain-René Le Sage: Szerelmi üzletek (Turcaret) – vígjáték –

Adott egy szemrevaló, ám megözvegyült, így szűkös anyagi körülmények között élő báróné, aki kénytelen kettős játékot űzni: egyaránt elfogadja a jóképű, ám nincstelen, így folyton őt tarháló márki széptevését (sőt szívesen hozzá is menne), valamint a dúsgazdag, de zavaros hátterű üzletember, Turcaret úr gáláns ajándékokban megnyilvánuló udvarlását (pedig neki egyáltalán nem kíván a felesége lenni). A lebukástól csak egy szolga és egy szobalány fortélyos cselszövései mentik meg – legalábbis egy ideig… Végül aztán az veszít, akiről a legkevésbé gondolnánk, és az nyer, akit a legkevésbé tartottunk erre esélyesnek.

Szereplők:
A báróné/Nagy Cili
Turcaret/Bezerédi Zoltán
Lovag/Kálmánchelyi Zoltán
Márki/Orosz Róbert
Turcaretné/Németh Judit
Lisette/Alberti Zsófi
Frontin /Antal D. Csaba
Szipoly/Jordán Tamás

Dramaturg: Duró Győző
Díszlet: Valló Péter
Jelmez: Benedek Mari
Kellékes: Móri Csaba
Súgó: Zsohár Amália
Ügyelő/Rendezőasszisztens: Egervári György
Rendező: Valló Péter

Bemutató: 2018. augusztus 16. csütörtök 18 óra (esőnap: augusztus 17. péntek 15 óra), Megyeháza udvara

További előadások időpontjai:

augusztus 17. péntek 18 óra (esőnap: augusztus 18. szombat 15 óra)

augusztus 18. szombat 18 óra (esőnap: augusztus 19. vasárnap 15 óra)

augusztus 19. vasárnap 18 óra (esőnap: augusztus 20. hétfő 15 óra)

augusztus 20. hétfő 18 óra (esőnap: augusztus 24. péntek 11 óra)

augusztus 24. péntek 16.30 óra (esőnap: augusztus 26. vasárnap 11 óra)

augusztus 25. szombat 11 óra (esőnap: augusztus 26. vasárnap 15 óra)

augusztus 25. szombat 16.30 óra (esőnap: augusztus 26. vasárnap 18 óra)

Jegyár: 3.700 Ft

Szent Márton-kártya kedvezménye igénybe vehető!

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Szentkirályi: * pr*bl*m* v*l*d ,m*g * h*zz*d h*s*nl* b*g*t*kk*l v*n.*g*z t* b*...
Koronavírus: Vas megyében terjed a leggyorsabban a fertőzés
okidoki: j*sk*01 t* sz*kt*d m*nd*n* h*gy gy*gysz*rr* n* t*lj*k * k*nn*...
Koronavírus: Vas megyében terjed a leggyorsabban a fertőzés
iszek: *z *lt*n*,n*m *lt*n* *g*szs*g*gy*,n*m p*l*t*k** *ll*sf*gl*l*s k*...
Koronavírus: Vas megyében terjed a leggyorsabban a fertőzés
lalika: M*, v*l*tl*n*l s*m*k*lt* *l H*nd* *r *z *NTSZ v*zsg*l*t r*km*gb*...
Porfogónak akarja használni a Falco gyár az idén megvásárolt Kolozsvár utcai sporttelepet
elbandi: h*t h* * fl*t*n m*lt v*ln* * d*l*g, *kk*r * 31k-h*z h*zz*sz*m*lh...
Koronavírus: Vas megyében terjed a leggyorsabban a fertőzés