NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Covid 19

Karácsony megkapta az első oltását húsvétkor

Azt mondja, pár percre úgy érezte, mintha egy normálisan működő társadalomban élnénk.

Facebook-oldalán árulta el Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, hogy pénteken végre megcsörrent a telefonja és húsvét vasárnap ő is megkaphatta az első oltását. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy melyik oltóanyagot kapta, ugyanis csak annyit írt, hogy azzal a vakcinával oltották be, ami jutott neki.

Azt mondja, pár percre olyan érzése volt, mintha egy normálisan működő társadalomban élnénk. Ugyanis minden flottul ment, jó volt a szervezés, mindenki tette a dolgát és nagyon kedvesek, együttműködők voltak.

„Történetesen egy ellenzéki önkormányzat rendelőjében kaptam meg az oltást, de mivel pár percre egy normális Magyarországon éreztem magam, ennek semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottam, hiszen biztosra vettem, hogy egy kormánypárti önkormányzat ugyanilyen lelkiismeretesen szervezte volna meg ezt a feladatot” – meséli.

Majd azzal folytatja, hogy miközben várt az igazolásra, belenézett a hírekbe és az fogadta, hogy „a Fidesz szerint az ellenzék oltásellenes és az önkormányzatok csak bajkeverők”. Posztját pedig azzal zárta, hogy már torkig van a „hazug, a normális életünket tönkretevő, az embereket megosztó politikával”, így azt kívánja, hogy a COVID után ez legyen a következő betegség, amiből kigyógyulunk.

Pénteken hívott a háziorvosom, és ma én is megkaptam az első oltást - azzal a vakcinával, ami jutott. Egy pár percre az...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2021. április 4., vasárnap

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

TheOldBarbers: *nny*r* *z*rt n*k*d s*ncs *g*z*d. * k*r*kp*r *t * f**tt*l p*rh*z...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
mikornyicki: *k*s p*ld*j*, h*gy m**rt k*ll*n* m*n. Kr*ssz v*zsg* * k*r*kp*r*s...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
iszek: *z *s f*d*szny*k- f*d**t*. *z*kn*k * f*tb*ll *z *ls* ( v*gy cs*k...
Az M4 Sport futballszakértője elképesztő érzéketlenséggel nyilvánult meg Eriksen rosszulléte után
TheOldBarbers: *gy *jj*bb *rd*k*ss*g: * P*sk*s T*v*d*r *t k*r*kp*r*s k*zl*k*s*s...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
jobboldal: L*m l*m! *sm*t * v*kc*n* v*n f* t*r*t*k*n! *tt *z *gy*k h*zz*sz*...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál