NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Karácsony: A magyar kormány csak egyik kezével küzd a járvány ellen

Újévi beszédet mondott Budapest főpolgármestere.

2021 az újrakezdés és az újratervezés éve lehet - hangsúlyozta a főpolgármester pénteken a Facebook-on. Karácsony Gergely videójában azt is kiemelte: hiszi, hogy a vakcina segítségével Budapesten és az országban is legyőzhető a járvány.

Kifejtette: az elmúlt év sokak számára életük legnehezebb időszaka volt. Nem lehetett felkészülni arra, hogy a koronavírus-járvány összetöri a hétköznapok biztonságát, emberek életét, egzisztenciáját sodorja veszélybe és hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülhet Budapest is.

"A közös baj sem volt elég ahhoz, hogy a magyar politikusok képesek legyenek együttműködni" - fogalmazott Karácsony Gergely, megjegyezve: azt tapasztalják, hogy a magyar kormány csak egyik kezével küzd a járvány ellen, "másik kezével az önkormányzatok, főleg az ellenzéki önkormányzatok ellen küzdött" .

Azt mondta: a járvány közvetlen gazdasági hatásait már 2020-ban is nagyon megsínylette Budapest. 2021-ben a járvány és a gazdasági visszaesés mellé pedig felsorakoznak a kormányzati megszorítások is. A sok tízmilliárd forintos kormányzati elvonás és a gazdasági visszaesés tükrében, az új év legfontosabb kihívása a közszolgáltatások további biztosítása lesz. Azon fognak dolgozni, hogy Budapestet megvédjék a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati elvonások romboló hatásaitól - tette hozzá.

"Budapestet nem lehet legyőzni" - jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: "sem szűklátókörű politikusok, sem a járvány nem kerekedhet felül Budapest összetartó közösségén".

A főpolgármester köszönetet mondott az egészségügyi és a szociális ágazatban, valamint a városi közszolgáltatásban dolgozóknak, továbbá az önkénteseknek. Köszönetet mondott a budapestieknek is, akik felelősségteljesen betartották a szigorú, sokszor kellemetlen szabályokat.

Karácsony Gergely azt mondta: hiszi, hogy az élet nem csak visszatér a normális kerékvágásba, "hanem mindent jobban fogunk csinálni" . Az emberek jobban vigyáznak majd magukra, egymásra, a környezetre és a bolygóra - emelte ki a főpolgármester, aki minden budapestinek és minden magyar polgárnak boldogabb egészségesebb és szerencsésebb új évet kívánt.

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

namsub: H*szt*r**k*lt*n*k t*t*l*l*m *zt * b*lf*szt *m*ly*k * k*v*d t*m*j...
Pfizer és Moderna: a vártnál több a szívizomgyulladás a fiatal férfiaknál
iszek: M*jd * p*kh*s* m*gm*ndj* * fr*nk*t. M*nd*n m*gy*r*k k*pcs*k- d*k...
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
kezdem: ***....j*g*s *m*t *rsz.......
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
lolka: *tt n*m * t*rd*l*sr*l v*n sz*. "M*nd*nk*' *gy f*j*z* k*...
Válaszolt az ír nagykövetség Orbánnak
Kari: N*m k*ll n*k*k * m*gy*r t*r*st* n*. :D ...
Ausztria feladja a leckét a nyaralni vágyóknak