NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Jobbik Vasban: „Tele vagyunk erővel és lüktetéssel”

A Jobbik bemutatta Vas megyei polgármester-jelöltjeit, szombathelyi jelöltjével azonban még adós maradt. De nem cáfolták lapunk korábbi információit.

- Vasárnap véget értek a jelöltmeghallgatások, így be tudunk számolni a vasi polgármesterjelöltjeinkről – kezdte a sajtótájékoztatót Bana Tibor, a Jobbik vasi elnöke. Ekkor már kicsit furcsálltuk a dolgot, hiszen néhány perccel korábban még a teremben volt Balassa Péter, a tájékoztató kezdetére azonban eltűnt. Nemrégiben megírtuk

2010.08.10. 14:29

Balassa Péter a Jobbik szombathelyi polgármesterjelöltje

/ főanyag1 105 hsz. 1 kapcs. /
Információink szerint a Jobbik az egykori labdarúgót, a Haladás korábbi csapatkapitányát szeretné a város első emberének.
, hogy Balassa lesz a pár szombathelyi polgármester-jelöltje, ezt később érdemben nem is cáfolták.

Szombaton mutatják be a szombathelyi jelölteket

Bana Tibor a tájékoztató végén kérdésünkre annyit mondott, hogy szombaton délelőtt újabb sajtótájékoztatón mutatják be a szombathelyi polgármester-jelöltet és az egyéni képviselői helyekért indulókat. De nem cáfolta lapunk információit, csak türelmet kért.

A jelöltek, középen Bana Tibor
fotó: Mészáros Zsolt

Szóval, ez történt a végén. Előtte Bana elmondta, a megye öt, 10 ezer lakosúnál nagyobb városából négyben önálló polgármester-jelöltet indítanak. Vagyis Szombathelyen, Sárváron, Kőszegen és Körmenden. De minden nagyobb városban lesznek önálló képviselő.jelöltjeik is, őket majd később mutatják be.

Mint ahogyan a megyei közgyűlésbe jelöltek listáját is, ahol szintén önállóan indulnak. Annyit viszont megtudtunk, hogy a kisebb településeken is jelen lesznek a jobbikos képviselő-jelöltek, sőt, az 5. választókerületben, Halastón, Hegyháthodászon és Magyarlakon saját polgármester-jelöltjük is lesz.

„Megszüntetni a korrupciót”

Bana Tibor azt is hangsúlyozta, országgyűlési képviselőként nem jelölteti magát sem képviselő-testületbe, sem polgármesterként, sem a megyei közgyűlésbe. A Jobbiknak ugyanis szerepel az alapszabályában, hogy országgyűlési képviselő nem lehet egyúttal polgármester, megyei közgyűlési elnök, képviselő-testület tagja, önkormányzati bizottság külsős tagja sem.

Rába Kálmán mutatta be a jelölteket
fotó: Mészáros Zsolt

A polgármester-jelölteket Rába Kálmán, a párt kőszegi elnöke, megyei alelnöke mutatta be, felvetve, a párt reméli, hogy a választási törvény módosításával a Fidesz tényleg csak a költségeket akarta csökkenteni, és nem saját hatalmát bebetonozni.

Tehát, a Jobbik sárvári polgármester-jelöltje Eiveck Péter, aki 31 éves villamosmérnök, közgazdász-szakmérnök, szabadidejét családjával tölti. A jelölt kijelentette, ígérgetni nem szeretne, de az idegenforgalomban, a kistérség szerepének növelésében, az egészségügyi szolgáltatások bővítésében látja Sárvár esélyeit. És szeretnék felülvizsgáltatni az önkormányzattal kötött alvállalkozói szerződéseket, valamint megszüntetni a korrupciót.

„Változás és rend”

Kőszegen a 49 éves Giczy József a polgármester-jelölt, ő egyébként tavasszal indult

2010.04.06. 20:11

„Közeledik az igazság napja” – Jobbik kampányzáró Szombathelyen

/ választás 2010 gal. 106 hsz. 3 kapcs. /
Egy fiatal táblát emel a magasba, rajta a Baló név áthúzva, alatta nagyobb betűkkel Balu. Van némi pikantériája a dolognak, hiszen így arra szólítják fel Morvait, hogy volt férje helyett válassza a Haladás egykori csapatkapitányát.
az országgyűlési képviselő választásokon is. Radikális változást tűzött ki céljából, mivel – mint mondta – nem sok minden történt Kőszegen, ahol mindent az egyéni és a pártérdekek irányítanak. Célja, hogy a választók ne pártlogókra, hanem személyekre voksoljanak. Két jelszava a változás és a rend, mert a változáshoz rendre van szükség.

Körmenden Auer Miklóst indítja a Jobbik, az 59 éves jelölt akár kollégának is nevezhető. Főállásban a körmendi járműjavítóban dolgozik, de cikkei megjelentek a Körmendi Figyelőben, dolgozott a helyi városi tévében mint operatőr, vágó, és több, Körmendről szóló film készítésében is részt vett. Kijelentette, a városnak leginkább munkahelyekre van szüksége, de fontos a 8-as főút elkerülőjének megépítése, a várkastély és várkert rendbe hozatala is.

Rába Kálmán a végén kijelentette, a jelöltek olyan emberek, akik tele vannak erővel és lüktetéssel. Bejelentette, hogy a megyei közgyűlési listáról, a konkrét programokról majd később számolnak be. Bana Tibor pedig – kérdésünkre – hozzátette, lesznek olyan települések, ahol támogatnak jelölteket, de erről sem tud még konkrétumot mondni. Egy dolgot szögezett le a szentgotthárdi politikus: Szentgotthárdon változásra van szükség.

Kapcsolódó

2010.08.10. 14:29

Balassa Péter a Jobbik szombathelyi polgármesterjelöltje

/ főanyag1 105 hsz. 1 kapcs. /
Információink szerint a Jobbik az egykori labdarúgót, a Haladás korábbi csapatkapitányát szeretné a város első emberének.

2010.07.24. 14:47

Vona Gábor: „A Jobbik lesz a Fidesz váltópártja”

/ közélet gal. 73 hsz. 4 kapcs. /
Az MSZP hisztipárt, az LMP még nem fogta fel, hogy bekerült a parlamentbe – igazolta kizárásos alapon a címben foglalt állítást a Jobbik elnöke. Az önkormányzati választások jelöltjeit pedig éppen most válogatják.

2010.04.06. 20:11

„Közeledik az igazság napja” – Jobbik kampányzáró Szombathelyen

/ választás 2010 gal. 106 hsz. 3 kapcs. /
Egy fiatal táblát emel a magasba, rajta a Baló név áthúzva, alatta nagyobb betűkkel Balu. Van némi pikantériája a dolognak, hiszen így arra szólítják fel Morvait, hogy volt férje helyett válassza a Haladás egykori csapatkapitányát.

Hozzászólások (70)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : H*t *z * k*m*x*l*s n*m s*k*r*d*tt t*l j*r* - l*g*l*bb*s *z *ls* ...
Kimaxoljuk a havat, ki tudja, mikor látunk legközelebb?
miki1950 : L*sd *l*tt*m *z *j*bb b*rk* p*ld*j*t. ...
Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát
miki1950 : T*rm*sz*t*s*n n*m sz*b*d l*n*zn* s*m * k*n**, s*m *z *r*sz *rv*s...
Virológus a kínai vakcináról: olyan, mint a fekete-fehér televízió
lolka: N*m *s t*dt*m, h*gy t*g*z*d*nk, d* l*gy*n. (t*d*m n*t *t*k*tt, s...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
butamami: *l*lv*st*m. *l*r*l*m n*k*d, h*gy s*mm*t n*m *k*lt*m b*l*l*. F*ls...
Kásler kiadta a vörös kódot