NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A szombathelyi Jobbik mindenkit mozgósítana a város közlekedési gondjainak megoldására

Balassa Péter a frakciók között egyeztetést javasol. A baloldal nem mond nemet, Molnár Miklós várja a megkeresést.

Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartott Balassa Péter, önkormányzati képviselő és Szalai Bálint, a Jobbik szombathelyi alelnöke a Sé és Szombathely közötti csonka körforgalomnál. Nem véletlenül ezt a helyet választották: 2018-ban ugyanis megígérte a városvezetés egy sajtótájékoztatón, hogy elkészül a nyugati elkerülő, Balassa elmondása szerint pedig ez az a pont, ami Szombathely egyetlen és utolsó lehetősége arra, hogy végre valami megoldás szülessen a közlekedési mizériával kapcsolatban.

Balassa azzal kezdte, hogy az

elpuskázott

nyolc és fél év alatt Puskás Tivadar vezetésével nem jutott sokra a város, hiszen ahogy már korábban is mondta : amilyen a városvezetés, olyan a közlekedés: kaotikus. Most pedig nagy kezdeményezésre szánta el magát:

Balassa Péter mint városi képviselő, személyesen és írásban is Puskás Tivadar polgármesterhez fordulok, hogy a rendkívüli közgyűlés előtt egy rendkívüli frakcióegyeztetést kezdeményezzek, ahol minden egyes politikai párt- vagy frakcióvezetőt várok Szombathely közlekedése, útjai, forgalma, és Szombathelynek a kitörési pontjait szeretném napirendre vetetni

– jelentette be a politikus.

Szalai Bálint, a Jobbik szombathelyi alelnöke és Balassa Péter, önkormányzati képviselő sajtótájékoztatója
fotó: Nyugat.hu

A jobbikos képviselő emlékeztetett: Molnár Miklós alpolgármester múlt heti sajtótájékoztatójára , ahol kiderült: 600 millió forint maradt a 2018-as költségvetésből.

Balassa szeretné, ha ennek plusznak látszata is lenne. Már most kezdeményezi, hogy a frakcióegyeztetésen közös nevezőre jussanak azzal kapcsolatban, hogy a 2019-es költségvetés összeállításánál ebből a 600 millió forintból mennyit tudnak arra fordítani, hogy Szombathely útjait, kereszteződéseit és fő csomópontjait megújítsák.

Megjegyezzük, hogy nagyjából ezeket javasolta Molnár Miklós is, igaz, az alpolgármester javaslatai között van az építményadó csökkentése is.

Balassa javaslatai között szerepel egyébként még az is, hogy március 1-től egy független közlekedési szakember vagy cég foglalkozzon a kaotikus közlekedéssel, aki vállalja a belterületi utak, kereszteződések, fő csomópontok, forgalmi utak ellenőrzését és felülvizsgálatát.

Júniusi közgyűlés
fotó: Vágvölgyi Bálint

A nagy kérdés az, hogy a múltkori viharos rendkívüli közgyűlés után körvonalazódik-e egy újabb ellenzéki összefogás, illetve kisebbségbe marad-e a városvezetés.

Ha igen, az fordulópontot jelenthet a város politikai életében.

Molnár Miklós a januári rendkívüli közgyűlésen
fotó: Kovács Dávid

Megkérdeztük Nemény Andrást, a baloldali Éljen Szombathely! frakció vezetőjét is, hogy részt vesznek-e a frakcióegyeztetésen és támogatják-e Balassa kezdeményezését. A válasz pedig határozott igen volt.

Molnár Miklós alpolgármester viszont azt nyilatkozta lapunknak, hogy tőlünk értesült elsőként a rendkívüli frakcióegyeztetésről, ezért még nem tud választ adni. Egyelőre várja a hivatalos megkeresést a témák és a napirendek megjelölésével, valamint az arra vonatkozó javaslatokkal. Úgy gondolja, hogy ez egy olyan ügy, amit nem az egyeztetésen kellene majd ismertetni, hanem előre megküldeni a kiemelt javaslatát a meghívottaknak.

Hozzászólások (6)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : M*nth* *gy h*t* *zt m*r *lv*st*m v*ln*, cs*k *pp*n n*m *rk*z*tt ...
Újabb nagy adag orosz vakcina indult útnak vasárnap Magyarország felé
gaful: * k*n** v*kc*n* s*mm*v*l s*m r*ssz*bb,m*nt * t*bb*!* f*l Sz*rb**...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
Vasi: *tt n*m *s *z * l*gn*gy*bb pr*bl*m*,h*gy k*t m*v*l *lt*n*k b*, h...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
fgzb: M**t*n sz*nt* * t*lj*s s*jt* * t* k*z*t*kb*n v*n, *m*t *l*p*s*n ...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?
angelica: G*nd*l*m *z cs*k *nny*t j*l*nt, h*gy * k*n** v*kc*n* *s m*gk*pj*...
Ön mit gondol arról, hogy Orbán Viktort a kínai vakcinával oltották be?