NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Közleményben kéri a gyár, hogy a fertőtlenítőszert ne vegyék be, miután Donald Trump ezt ajánlotta

Az USA elnöke azt is javasolta, hogy a napfényt valahogyan vigyék be az emberek belsejébe.

"Az egészségügyi és higiéniás termékek globális piacvezetőjeként világossá kell tennünk, hogy fertőtlenítő szereket soha semmilyen körülmények között nem szabad emberi szervezetbe juttatni (sem oltással, sem lenyeléssel, sem másmilyen úton)" - írja közleményében az RB, a a világ egyik legnagyobb fertőtlenítőgyára.

A közleményben nem nevezik meg Donald Trumpot, helyette közösségi médiás aktivitásra utalnak, de csütörtökön az USA elnöke azt mondta szokásos napi sajtókonferenciáján, hogy a betegeket fertőtlenítőszerrel kéne beinjekciózni, hogy az kitisztítsa a tüdejüket.

fotó: Forrás: politico.com
Az NBC tudósítása alapján Trump ezt is mondta: "Tehát ha testet hatalmas - és hogy ez UV, vagy csak nagyon erős fény -, és úgy hiszem azt mondta, hogy ezt még nem ellenőrizték a tesztek miatt, de én meg azt mondom, hogy ha a fényt esetleg bevinnénk a testbe, akár a bőrön át, vagy valahogy máshogy, és ha jól hiszem, azt mondta, hogy azt is tesztelni fogják."

A sajtótájékoztató után Vin Gupta pulmonológus az NBC-nek azt mondta, "a gondolat, hogy bármilyen tisztítószert fecskendezzünk a testbe, vagy nyelessünk a betegekkel felelőtlen és veszélyes. Ezt a módszert az emberek általában önmaguk megölésére használják."

Hozzászólások (6)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Szentkirályi: *d**t*.N*l*t*k * g*nd*k n*m k*cs*k.* l*gn*gy*bb b*j,h*gy t* k*zt...
A vállalati koronavírus-teszt miatt az adatvédelmi hatósághoz fordult a szombathelyi TDK egyik dolgozója
Rőzsike : M*g *zt s*m t*dj*k h*gy f*g *l*k*ln* * j*rv*ny h*lyz*t, d* m*r *...
Őszig hosszabbítaná meg a veszélyhelyzetet a kormány
Ddd911: *k*n*k m*g k*ll*n* v*gr* d*gl*n** *z m*g *l* v*l*g*t, *s cs*k g*...
Egy 34 éves, várandós nő is meghalt koronavírusban az elmúlt napon
senior: M*ndj*k n*m*z *r*m, h*n*m * f*sz*lts*g (230/400V) *ng*d*z*k. ...
Az év legnagyobb beruházása? Megszűnik az áramingadozás Kámonban, Herényben és Olad-faluban
fucking: https://www.y**t*b*.c*m/w*tch?v=9**8yqb*bJY ...
A titokzatos fekete autó a nemzetbiztonsági szakszolgálaté - írja posztjában Czeglédy Csaba