NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Ismét előkerült az M7-es belső sávjában álló BMW és a vizelő sofőr – csak a lényeg maradt ki

Nagyon sokan felháborodtak a Facebookon az életveszélyesnek gondolt mutatványon. A frissként tálalt képen egy autópályán belső sávban álló autó látható és a vizelő sofőr. A fénykép készítője ügyesen exponált, a „zavaró részletek”, azaz a baleset miatt álló kocsisor lemaradt a képről.

Remek szociológiai kísérlet lehetne kétévente bedobni a közösségi oldalakra régi fényképeket és figyelni, hogyan reagálnak rá az emberek?

A mostani esetben valószínűleg csak lájkokat szeretett volna gyűjteni a fotópár megosztója. „Sokmindent láttam már, de ez azt hiszem mindent visz! M7 autópálya, belsősáv!” – áll a felirat a képek felett és ennyi elég, hogy a külföldi rendszámú BMW vezetőjére rázúduljon a hazai népharag.

Nekünk kifejezetten tetszett, hogy a rendszám alapján valaki gyorsan megállapította, hogy „csehszlovák” az autó, majd másnak a helyesbítése után sok vigyorjellel jelezte, hogy csak vicc volt. Persze.

A fényképen megörökített művelet természetesen életveszélyes lenne, ha valóban forgalomban állt volna meg a sofőr egy autópályán. A kép azonban ügyesen levágja a „felesleges” és a kép élvezeti értékét jelentősen rontó kiegészítő momentumokat. Például azt, hogy a BMW dugóban állt.

A szenzációra rendkívül fogékony Blikk is korrekten megírta még 2017-ben ugyanezen képhez, hogy baleset miatt állt a forgalom, a sofőr pedig valószínűleg már nem tudott uralkodni a hólyagja felett. Ezt valószínűleg tudta a kép készítője is, de nem igyekezett tisztázni a helyzetet.

fotó: Facebook

Az autó rendszámát és a sofőr fejét mi takartuk ki, a 2020-ban ismét bedobott fotón ezek jól kivehetők.

A lényeg, röviden: A képen látható férfi nem 130 km/órás sebességgel haladó autók között állt meg, hanem álló kocsisornál szállt ki pisilni.

Sajnálattal állapítjuk meg sokadszorra is, hogy a közösségi oldalak felhasználói egyre kevésbé igénylik a tényszerű közléseket és sokaknak eszébe sem jut, hogy mielőtt valakiről, vagy valamiről véleményt mondanak, megpróbáljanak utánanézni a képen látottak hátterének. (Sokan erre valószínűleg képtelenek lennének.)

A Facebookon rengetegen osztják meg mostanában a „LIVE!”, azaz élő címkékkel ellátott videókat. Így pl. a 2011-es fukusimai cunami a Facebook-megosztások alapján még ma is tart, hiszen élőben nézhetjük, ahogyan a szökőár házakat visz el, nagyjából negyed óránként ugyanazt a házat. De ugyanígy LIVE! sétálnak hetek óta amerikai asztronauták cirill feliratos szkafanderben az űrben, szünet nélkül. És a milliós megtekintési adatok jelzik, hogy működik az átverés, sokaknak mindegy, mit látnak, csak ámulni lehessen rajta. És nem kizárható, hogy valaki már tavaly és tavalyelőtt is megosztotta ugyanazt a videót, képet, az éppen aktuális dátummal és sztorival, csak már nem emlékszik rá.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Pizsi: *r*mm*l *lv*s*m, h*gy *l*nd*lt *z *ll*nz*k* *l*v*l*szt*s k*mp*ny...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
Paulus_Maior: - R*m**, j*rt*l m*r *kr*jn*b*n? - *n m*g n*m k*z*ccs*k*l*m, d*...
Visszafordítják az ukránok azokat a magyar állampolgárokat, akik Szputnyik V oltást kaptak
nagyokos_kicsikinai: T*bb, m*nt *gy *vt*z*d* *ng*z*k Sz*mb*th*ly *s D*br*c*n k*zt. *n...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
spq2s: H* sz*r n*p*d v*n, g*nd*lj *rr* * m*nk*sr* *k* n*p*nt* b**l * n*...
Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Paragvári utca
fucking: *z *gyh*l*tt*kn*l m*gk*r*st*m * pr*j*kt*t: T*P-6.4.1-15-SH1-201...
„Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton