NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Ipkovich György az országos politikában folytatja

Rendben zajlik az átadás-átvétel – mondta sajtótájékoztatóján, hozzátette, lemondott képiselői mandátumáról, az országgyűlésben dolgozik majd és a pártépítés is a feladata lesz.

Kissé zavarban, de tényszerű dolgok sorolásával kezdte a sajtótájékoztatót Szombathely volt polgármestere. Még a városházán, hiszen ma zajlott (zajlik) az átadás-átvétel. Ipkovich el ismondta, hogy pontos szabályok és törvényi előírások betartásával zajlik ez a folyamat, amelynek fontos része, hogy a napi ügyintézést követelő, folyamatban lévő dolgokat is részletezik.

Átadta az ügyeket

Néhány dolgot meg is említett, így a pénzügyi helyzetet, a gyors döntést kívánó közbeszerzési pályázatokat, a nagyobb beruházások (Iseum, intézményfelújítások, kerékpárutak) helyzetét, a belváros felújításának állását, a Csaba utcai vasúti felüljárót. Hozzátette, mindez bizonyítja, hogy voltak és vannak olyan beruházások, amelyekkel szépül, bővül a város. Kijelentette, az átadás-átvétel éles viták nélkül, inkább szakmai és nem politikai szempontok alapján zajlott.

Ipkovich: Tudtam, hogy eljön ez a pillanat
fotó: Tóth Ákos

Megemlítette, hogy polgármesteri megbízásának megszűnésével megszűnt a brüsszeli régiók bizottságában betöltött funkciója is. A poszt azonban nem öröklődik automatikusan, a kormány döntésétől függ, melyik város polgármester kapja meg ezt a megbízást.

Aztán megköszönte munkatársaknak nyolcéves segítségét és a város eddigi bizalmát. Mint mondta, aki politkusnak szegődik az tisztában van vele, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor távoznia kell. Kissé meghatottan mondta, hogy eddig is imádta a várost, ezután is imádni fogja.

Pártját akarja újjáépíteni

Bejelentette, hogy lemond közgyűlési mandátumáról, helyét Kővári Attila foglalja el. Hozzátette, ezzel távozik az utolsó olyan ember is, aki még tagja volt az 1990-ben megalakult első közgyűlésnek. Távozást egyeztette az őt jelölő szervezetekkel is, a továbbiakban országgyűlési képviselőként fogja a város és a megye érdekeit képviselni.

Mint mondta, emellett pártja újjáépítésében dolgozik majd, tisztaszemű és becsületes pártot akarnak építeni. Megígérte, ha igénylik, információkkal rendelkezésére áll az új városvezetésnek. Aztán sok sikert és eredményt kívánt Szombathelynek.

Újságírói kérdésre hozzátette, a kiszivárgott információk ellenére Németh Kálmán korábbi alpolgámester nem mond le képviselői mandátumáról, erre beszélte rá. Az MSZP-frakció vezetőjének pedig Czeglédy Csabát, volt alpolgármesterét ajánlotta, mivel úgy véli, szükség van az ambíciózus, energikus fiatalokra.

Aztán kissé meghatódva összeszedte papírjait és távozott. Nyolc évig volt Szombathely polgármestere.

Kapcsolódó

2010.10.03. 06:10

Választási blog 2010 - Puskás Tivadar az új polgármester

/ közélet 133 hsz. /
Választási blogunkban riportokkal, interjúkkal, adatokkal, galériákkal, videóval követtük az eseményeket percről-percre.

Hozzászólások (48)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

demoktatorovm: V*n ny*gg*r*k m*? * k*dv*s *d*s *ny*k*d*t t* t*k*ny!...
A szombathelyi Fő téren hosszában nem lehet biciklizni. De jó ez így?
miki1950 : K*v*l* m*ff** - sz*k*mb*r P*nt*r. Sz*rv*z*sb*n * m** n*p*g v*rh...
Pintér Sándor szerint még kérdezni sem szabad a Pegasus-ügyről
miki1950 : H* P*p* *s * t*t* *gy m*nd*tb*n sz*r*p*l, *z*nn*l * k*t*l*s k*v*...
Féltonnás zafírt találtak egy Srí Lanka-i hátsó kertben kútásás közben
demoktatorovm: *d*zl*k *stv*n! *zt *rt*d: "D* h* b*rk* * p*p** b*szm*t ...
Féltonnás zafírt találtak egy Srí Lanka-i hátsó kertben kútásás közben
demoktatorovm: *gy*n*zt k*rd*z*m t*l*d f*rd*tv* *stv*n!...
Féltonnás zafírt találtak egy Srí Lanka-i hátsó kertben kútásás közben