NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Szombathelyen nem tudja kijátszani az ingyenes parkolást az önkormányzat

A győri polgármester megtalálta a kiskaput, de nálunk ez a megoldás nem lehetséges. Tehát még jó ideig mérgelődni fognak a belvárosiak.

Győr megoldotta

Győr már felvette a harcot az ingyenes parkolással, a kormány egyik koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos rendelete ugyanis óriási káoszt okozott a belvárosban. Dézsi Csaba, a város fideszes polgármestere pedig megtalálta a kiskaput, amivel ki lehet játszani a rendszert és a belvárosban élők is fellélegezhetnek:

korlátozott várakozási övezetté nyilvánította a belvárosi parkolóhelyeket, ugyanis az ingyenes parkolás bevezetése óta nem jutott hely az ott élőknek

– adta hírül az RTL Klub Híradója még november közepén.

A lényeg, hogy bárki bárhol parkolhat hétfőtől péntekig délelőtt 11 és délután 4 óra között, ezen az időszakon kívül azonban csak a bérlettel rendelkezők, vagyis az ott élők állhatnak be a belvárosi helyekre. A többi autósnak a parkolóházat vagy a mélygarázst kell használnia, ezek viszont fizetősek.

Kivétel azonban az óvodák, bölcsődék és iskolák száz méteres körzete, ahol a kijelölt időszakon kívül is lesz lehetőség megállni 10 percre – csak fel kell írni egy cetlire, hogy mikor lett otthagyva az autó, a papírfecnit pedig ki kell tenni egy jól látható helyre.

Győr tehát ezzel jól kikerüli az ingyenes parkolásról szóló kormányrendeletet, ami november 4-től lett újra érvényes. Korábban tavasszal is bevezették a járvány elleni védekezés egyik fontos tényezőjeként az ingyenes parkolást, de létjogosultságát azóta is nagyon sokan megkérdőjelezik.

Az RTL egy jogászt is megkérdezett a győri polgármester lépéséről, ami, mint mondja, „nincs összhangban a jogalkotó szándékával, hiszen a bírságolás végső soron mégiscsak arra kényszeríti az autósokat, hogy fizessenek a parkolásért”. Dézsi Csaba egyébként nem sokkal később azt is elárulta, hogy szeretnék, ha a járvány után is megmaradna ez a parkolási rend a győri belvárosban.

A kiskapuról pedig a kormánynak is megvan a véleménye, de nem kell semmi nagy dologra gondolni, ugyanis annyit válaszoltak az RTL megkeresésére, hogy „a polgármesterek feladata, hogy a helyi igények figyelembevételével hozzanak intézkedéseket”. Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy ha egy ellenzéki polgármester lépte volna meg elsőként, hogy hasonló módon kijátssza a rendszert, más lett volna-e a reakció.

fotó: Kiss Tamás

Na és Szombathely?

Az ingyenes parkolás Szombathelyen is komoly problémákat okoz, főleg a mostani időszakban, amikor már hidegebb is van és kevesebben vannak home office-ban, mint tavasszal.

Akárcsak Győrben, úgy nálunk is elözönlötték az autók a belvárost, ezzel pedig borsot törtek az ott élők orra alá. Alig néhány nappal azután, hogy újra életbe lépett a rendelet, útnak is indultunk, hogy megnézzük, mi a helyzet a belvárosban,

2020.11.06. 15:59

Ingyenes lett a parkolás Szombathelyen: káosz és küzdelem a belvárosban

/ közélet 39 hsz. 1 kapcs. /
Még mindig nem egészen értjük, miért ez lenne a fegyver a koronavírus ellen.
és a saját szemünkkel is láttuk, hogy teljes a káosz és az emberek folyamatosan küzdenek az üres helyekért.

Ráadásul van még egy nagyon komoly hátulütője is a parkolás ingyenessé tételének: hatalmas összegtől esnek el a városok, Szombathelynek csak egy hónapban 43 millió forintos bevételkiesést jelent az ingyes parkolás.

Ezek fényében megkérdeztük a szombathelyi önkormányzatot is, hogy esetleg fontolóra vettek-e bármiféle kiskaput a probléma orvoslására. Válaszuk a következő volt:

„Szombathely belvárosi parkolási lehetőségei nem adnak módot a Győrhöz hasonló rendelet bevezetésére, ugyanis a vasi megyeszékhelyen nincsenek mélygarázsok, parkolóházak.

Városunkban pedig 14 helyszínen nyíltak meg a zárt parkolók hétfőn, ezzel is újabb lehetőségeket biztosítva az ingyenes parkolás okozta helyhiányok enyhítésére. A SZOVA-parkolók megnyitásával pedig az ingyenes használat után még adót is kell fizetnie a cégnek, így ez a parkolási díjak kiesése mellett a gazdasági társaságunkat negatívan, nem előnyös módon érinti.

Álláspontunk szerint pedig a győri 'kiskapu' nem feltétlenül van összhangban a jogalkotó, azaz a kormány eredeti céljával az ingyenes parkolással kapcsolatban.”

Az ingyenes parkolás körül elég nagy vita kerekedett, de az biztos, hogy még egy hónapig maradni fog. Nemrég egyébként szavazást is indítottunk ezzel kapcsolatban:

Szavazás: Ön szerint el kéne törölni az ingyenes parkolást?

Hozzászólások (11)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

iszek: *z *ll*nz*kn*k n*ncs pr*gr*mj*,n*m b*sz*l ny*lv*k*t, b* *k*rj* *...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
miki1950 : *gy l*t*m, t* *rt*tl*nk*dsz. * fr*nc*t s*m *rd*kl* m*t h*d*v*ln*...
A járványtagadók hirtelen elkezdtek maszkot viselni, hogy megvédjék magukat a beoltottaktól
lolka: M*ndj*k * cs*l*dt*m*g*t*s t*r*n *s l*nn* m*t t*nn*. J* l*nn*, h...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
szasa: N* *d*f*gy*lj*t*k n*r*ncsk*mcs*k! H*zz*t*k k* *z *gym*s*tt f*j*t...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között
Rőzsike : J*v*t*s. *m* j* v*lt *z *rb*n r*ndsz*r*b*n, *z*k m*gm*r*dn*k P...
Nemény András és Jordán Tamás Karácsony Gergely új mozgalmának alapító tagjai között