NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Hírek

Ingyen ivartalanítja a kistelepülésen élők kutyáját a Nébih

50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák, hogy ezzel is csökkentsék a kóbor kutyák számát.

A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). 50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

A program a tervek szerint év végéig tart; a kutyákat központilag jelölik ki; a beavatkozásokat a megbízott állatorvosok végzik, és 70 százalékában nőstényeket ivartalanítanak - ismertette a hivatal.

A Nébih hangsúlyozza, hogy a nem kívánt ebszaporulat megelőzéséhez az állatok ivartalanítása az egyetlen megbízható eszköz, ennek ellenére - becslések szerint - Magyarországon csak a kutyák mintegy 10 százalékát ivartalanították. Amíg ez az arány számottevően nem javul, addig nem várható áttörés a kóbor, illetve az állatmenhelyeken és az ebrendészeti telepeken gazdára váró ebek számának alakulásába sem.

A márciusban indított program elsősorban az 5000 lélekszám alatti kistelepülésekre koncentrál, ahol a tapasztalatok szerint erősebben élnek még a köztudatban az ivartalanítással szembeni tévhitek, és sokszor a megfelelő szakmai háttér sem áll rendelkezésre az operációk elvégzéséhez.

A program elindításával, a szaporulat csökkentése mellett, fontos cél az ivartalanítással kapcsolatos tévhitek eloszlatása is. A beavatkozás ugyanis többek közt mérsékli az ebek domináns viselkedést, visszafogja szökési hajlamukat, de csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is. A kutyák egészségére nézve tehát sokkal több pozitívuma van az ivartalanításnak, mint azt a legtöbben gondolják - olvasható a közleményben.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

iszek: *z *mb*r*k*t * s*j*t zs*b*k *rd*kl*,n*m * k*rr*pc**. J*. T*l* *...
Az embereket nem a korrupció, hanem a saját anyagi helyzetük érdekli
demoktatorovm: B@szk*! *tt s*m ny*rj*k r*nd*s*n * f*v*t......
„Öcsém, ez nem macska, tuti, hogy nem macska”
demoktatorovm: H*h*h*.... n*gy*n v*cc*s v*lt*l.... M*st m*gm*ndl*k * z*v*n*n*n...
„Öcsém, ez nem macska, tuti, hogy nem macska”
demoktatorovm: M*nd*nny**n t*dj*k, h*gy sz@r*l m*gy m*nd*n *s *mb*rh**ny v*n. ...
Koronavírus: 21 219 új fertőzöttet találtak a hétvégén
TheOldBarbers: H*sz*g*t*l*sr* m*g f*l*l*t k**gy*nl*t*sr* *s. M*g l*t*k*r m*nd*n...
Nem állta ki az idő próbáját, 15 millió forintnyi közpénzből újul meg az oladi templom párkányzata