NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Tech

Így verik át a koronavírusra kíváncsi netezőket

A koronavírus megjelenése óta olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely kihasználja a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságát.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) tájékoztatót adott ki koronavírus fertőzéssel összefüggésben terjesztett spam levelek kapcsán.

A csalók a pandémiára építve e-maileken keresztül próbálnak adathalász tevékenységet, illetve zsarolóvírus kampányt folytatni és megtéveszteni a felhasználókat, vagy káros kódokat juttatni eszközeikre.

fotó: NKI

A csaló levelek jellemzően többféle hamis hírrel keltenek figyelmet, például a vírus ellenszerével kapcsolatos nagy áttörésről, alternatív gyógymódokról, egészségügyi eszközök hiányáról és beszerzésének lehetőségeiről, fontos biztonsági intézkedésekről számolnak be, vagy azzal igyekeznek pánikot kelteni, hogy a vírus az adott településen is felütötte a fejét.

fotó: NKI

Ezek a csaló levelek azonban különböző káros kódokat tartalmazó csatolmányokat, vagy káros webhelyekre mutató hivatkozásokat tartalmazhatnak, amelyek szenzitív ─ például pénzügyi ─ információk megszerzésére törnek.

fotó: NKI

Az e-mailek sok esetben hivatalosnak látszó, jól megszerkesztett formában készültek. Egyes esetekben nevesebb nemzetközi szervezetet – többek között – az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) jelenítik meg feladóként.

fotó: NKI

Kiemelendő, hogy a nemzetközi és hazai közegészségügyi szervek nem küldenek a fentiekhez hasonló információkat e-mailen keresztül, nem kérnek be ilyen formán szenzitív adatok és nem kérik bejelentkezési adataink megváltoztatását.

Hozzászólások (1)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Jómagam: *n t*rt *l * t*m*t*l. *n cs*k v*l*sz*lt*m r*....
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
Jómagam: * k*v*s*bb k*l*gz*tt v*r*s *s v*sz*ly*s. N*m h*gyh*t* *l * m*szk...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
miki1950 : *z *mb*r* J*g*k **r*p** B*r*s*g* *gy d*nt*tt, h*gy *z *ll*m*k d*...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?
OhneGetzi: *m*t * t*rv*ny*k *ng*dn*k, k*h*szn*lj*. F*lj*bb k*ll*tt v*ln* r...
Sárvár és a multik - Mennyire fér meg az ipar az idegenforgalommal?
miki1950 : *rr*l sz*l. M*v*l k*ty* b*j*m, n*m *k*r*k sz*nd*k*s*n b*t*g l*n...
Mekkora a gond a kínai Sinopharm vakcinával, amiből 5 milliót rendelt a magyar kormány?