NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Hova mennek a karneváli istenszobrok a körforgalmakból?

Sorra búcsúzhatnak el az autósok a körforgalmi istenszobroktól. Önnek hiányoznak majd? Szavazzon!

A mai nap folyamán több szombathelyi körforgalomnál megjelent egy darus autó és lebontották a karneváli istenszobrokat. Emlékeztetőül: a Savaria Karnevál különféle helyszínein kiállított szobrok a 2011-es nagy rendezvény után a szombathelyi körforgalmakban állították ki. Ezekkel többször gond is volt, a szél ki-kimozdította őket helyükről, volt amelyiket le is döntött

2012.02.16. 10:49

Két áldozata van a szélnek (Frissítve)

/ közélet 44 hsz. /
Már a Söptei úti körforgalomban felállított istenszobor sem áll, a 11-es Huszár úti Apolló fejreállása után elvitték. Megnéztük, mi van a többiekkel.
, így meg kellett erősíteni a rögzítésüket
2012.06.13. 14:44

Megkötözték Bacchust

/ könnyű gal. 10 hsz. 2 kapcs. /
Kifeszített drótokkal rögzítették az egyik szombathelyi körforgalomban álló istenszobrot. Korábban több szobor is ledőlt már.
. A 2012-ben is a helyi autósok körözését felügyelték az istenek, egészen a mai napig. Megkérdeztük, hogy miért gyűjtik be, s mi lesz a szobrok sorsa.

Szoborbontás a Március 15. téren - Fotó: Jánosa Dávid Péter
fotó: Jánosa Dávid Péter

Mérei Tamás kérdésünkre elmondta, hogy a városvezetés döntése értelmében szerelik le a szobrokat, amelyek ezentúl a Történelmi Témaparkban lesznek kiállítva, ott mindenki számára megtekinthetők nyitva tartási időben. A döntés csak a kisebb méretű isten szobrokra vonatkozik, a Vesta templom (körforgalomban látható) és a Diadalív (Zanati úti körforgalomban látható) továbbra is maradhat. Ez utóbbi heteken belül visszakerül a város széli helyszínre, s Mérei Tamás reméli, hogy sikerül majd a kivilágítását is megoldani.

Bacchus már nincs talpon - Fotó: Bonyhádi Zoltán
fotó: BZ

A városvezetéstől hivatalos közlemény még nem érkezett, viszont vélhetően az előző évi, szobrok rögzítésével előforduló problémák miatt döntöttek így, mielőtt a szobrok döntenének ismét úgy, hogy a szél miatt fejest ugorjanak

2012.02.16. 10:49

Két áldozata van a szélnek (Frissítve)

/ közélet 44 hsz. /
Már a Söptei úti körforgalomban felállított istenszobor sem áll, a 11-es Huszár úti Apolló fejreállása után elvitték. Megnéztük, mi van a többiekkel.
az oszlopokról.

Utazás az új helyre - Fotó: Horváth Balázs
fotó: Horváth Balázs

Szavazás: Önnek mi a véleménye az istenszobrokról?

Kapcsolódó

2012.06.13. 14:44

Megkötözték Bacchust

/ könnyű gal. 10 hsz. 2 kapcs. /
Kifeszített drótokkal rögzítették az egyik szombathelyi körforgalomban álló istenszobrot. Korábban több szobor is ledőlt már.

2012.02.16. 10:49

Két áldozata van a szélnek (Frissítve)

/ közélet 44 hsz. /
Már a Söptei úti körforgalomban felállított istenszobor sem áll, a 11-es Huszár úti Apolló fejreállása után elvitték. Megnéztük, mi van a többiekkel.

Hozzászólások (6)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

TheOldBarbers: N*! M*st h*gy v*gr* * sz*rk*szt*s*g d*lg*z**n*k s*k*r*lt k*j*l*l...
Szabálytalan és kreatív parkolások Szombathelyen: a zöldirtás örök
iszek: H* M*rk*-Z*y,*z *ll*nz*k gy*z, H*dh*zy l*sz *z * *lsz*m*lt*t*s* ...
Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat
Kovács Jenő: 1. * V*s* *ng*tl*nf*jl*szt* Zrt-t 2021. j*l**s*b*n j*gy*zt*k b*....
Nem lesz licit, viheti a 800 milliós szombathelyi ingatlancsomagot az egyetlen állva maradt pályázó
jokkmokk: Ny*lv*n * B v*lt*z*t j*tsz*k cs*k...
Új tulajdonosa lesz a Haladás futballcsapatnak, Homlok Zsolt a kapuk előtt
polgartars: N*m *rb*n * b*t*g, h*n*m *z*k, *k*k h*szn*k n*k*. *nn*k * b*r*h...
Hadházy: Orbán szülőfalujába a kisvasút mellé 1,5 milliárdért építenek hatalmas hidat