NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Azt mondta a Honeybeast, hogy Szombathelyen is legyen tánc és lett is!

Szombathelyre is elhozta a a Szegedi Kortárs Balett táncosaival közös turnéját a banda.

Bár nem sikerült megtöltenie a Honeybeastnek az AGORA MSH nézőterét, így is kétségkívül felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik ott voltak a csapat Legyen Tánc! nevezetű turnéjának szombathelyi állomásán.

Még több képért kattints!
fotó: Nagy Zoli

Februártól egészen áprilisig járják majd az országot igencsak egyedülálló turnéjuk keretein belül. Hiszen nem egyedül állnak színpadra, hanem a Szegedi Kortárs Balett táncosaival, hogy a dalok segítségével egy valós, mai történetet mutassanak be a közönségnek, mely iróniával reflektál korunk kibogozhatatlan zagyvaságaira.

fotó: Nagy Zoli

A balettáncosokkal színesített koncert közel két órás volt és összességében egy hihetetlen jól összeállított műsor volt, kkülönlegesen vilagítással és remek hangzással.

fotó: Nagy Zoli

A fellépės után azonnal kezdődött is a közönségtalákozó, ahol lehetőség volt fotózkodni a tagokkal és autogramot is lehetett kérni tőlük.

fotó: Nagy Zoli

Azt azért hozzátesszük, hogy gyanítjuk, köze volt a kissé foghíjas közönséghez annak, hogy vasárnap este 7-kor kezdődött a koncert, hétfőn pedig ugyebár az emberek többségének már munkába kell állnia...

Még több képért kattints!
fotó: Nagy Zoli

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Kari: T*l*n * s*jt*n*k n*m k*n* V*d*tts*g* k*rty*n*k h*vn* *zt *m* n*m...
Horvátországba utazna? Nem lesz elég a védettségi plasztikkártya
mape55: *z *ssz*s *ly*n sz*m*t*l*v*l sz*dt*tn*m *ssz*, m*gh*zz* cs*k * s...
Vas megyében is alig győzik kiszedni a dzsuvát a vízből
demoktatorovm: *s t* k* * f.sz*m v*gy, h*gy *ly*n*k*t *r*g*tsz?...
Kökény Attila: „Nem szeretem az oltásellenes megjegyzéseket”
lalika: H*nd* *r "*rck*p*h*z": P*r *v* m*g n*gy h*ng*n k*z*lt*-...
Eladja a Kolozsvár utcai sporttelepet a szombathelyi önkormányzat
realista: * t*rt*n*t m*gj**: -p*r *v*-m*g M*rt*n Zs.*lp*lg*rm*st*r j*v*sl...
Eladja a Kolozsvár utcai sporttelepet a szombathelyi önkormányzat