NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Választás 2014

Hende: ne csak a katona és a rendőr, a falusi jegyző is legyen ludovikás szellemű

Bayer Zsolttal kampányolt Szombathelyen a honvédelmi miniszter. A rezsicsökkentés majdnem kimaradt.

Ezek a mocsok emberek, elloptak mindent – morogja egy idős néni az MMIK előtt, a baloldal választási plakátja mellett. A Fidesz-gyűlésre igyekszik, megnyugszunk, ott valószínűleg megkapja ennek bőséges megerősítését.

A meglepetésember

És nem is tévedünk. Előtte azért csodálkozunk is, olyan kétharmad ház van, sok az üres szék, 220-230 főre tesszük a közönséget, többségük nyugdíjaskorú, de ez már megszokottnak számít, és nem csak itt, hanem a baloldali rendezvényeken is. Az előtérben kivetőt szereltek fel, de nem lesz rá szükség, mindenki befér a nagyterembe bőven.

Horváth Csaba szaval, Hende örül
fotó: Bonyhádi Zoltán

Egy fiatal csapat érkezik, egy egész sort foglalnak el leghátul, egyetemisták. Lazáry Viktort figyelik, mind látták az ominózus kokainos videót, és nincs kétségük, hogy az alpolgármester van rajtuk. Korábban is távoznak, nem a leglelkesebbek.

Mint ahogyan a közönség sem, ez most nem rezsicsökkentés

2014.01.20. 20:24

A Nagy Szombathelyi Rezsireccs

/ közélet gal. 71 hsz. 2 kapcs. /
Kétharmad? Miért korlátoznánk magunkat? – kérdezte Puskás Tivadar. Hende Csaba és Cser-Palkovics András tapsolt.
, nincs harci szellem, nincs csapatépítés, néha egy kis taps. Mintha nem is mozgósításon lennénk, pedig azon vagyunk. Ez világosan kiderül, szép logikusan van felépítve a beszélgetés rendje. Mert ez beszélgetés, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Bayer Zsolt újságíró részvételével, a moderátor Boros Bánk Levente politológus.

Nem volt teltház
fotó: Bonyhádi Zoltán

De az elején jön a szombathelyi Fidesz meglepetésembere, Horváth Csaba. Őt az elmúlt években nyugodt és szakmaizó városi képviselőként ismertük meg, aztán hirtelen szóvivő lett, hogy sajtótájékoztatókon tündököljön, majd a baloldali események ellentüntetőit meózta, most meg előadóművészként mutatkozik be. Horváth saját magát konferálja fel, majd szaval, egy Kányádi Sándor verset, a vörös villamosról. Csak egyszer felejti el a szöveget.

Két világ van

Persze, Boros, akinek az Echo tévében van műsora, nem éppen politikai elemzőként viselkedik, hármójuk közük – mily meglepő – ő az, aki a legkeményebben fogalmaz. A szerepek ki vannak osztva, Boros terelgeti a témákat, Bayer igyekszik viccelődni, de sehol nincsenek ugyanitt négy évvel ezelőtt előadott

2010.02.05. 10:52

Bayer Zsolt: Nem bocsátok meg annak, aki a Jobbikra szavaz - Frissítve

/ közélet gal. 60 hsz. /
Orbán Viktor gyémánttal, Gyurcsány egy kalap szarral. A Széles Gábor által szervezett szombathelyi fórum sztárja, Bayer Zsolt kijelentette, egy csak, egy párt van a vidéken.
sziporkái, amikor mi is hangosan nevettünk néha.

Bayer most nem sziporkázott
fotó: Bonyhádi Zoltán

Hende a szakértelmet és a tisztes, nyugodt politizálást próbálja képviselni, ő komoly ember, de néha elragadja a hév, főleg Boros egy-egy felvetésére. És, miről is beszélgetnek? Három részre van osztva a dolog, az elsőben a fő ellenfelet, a baloldalt osztják ezerrel, aztán jön az elmúlt négy év dicsérete, majd az, hogy mit tesznek majd ezután. Utóbbi a legrövidebb, emlékezzünk csak, mit is mondott Orbán Viktor pártja programjáról. Folytatjuk.

A lényeg, hogy Bayer szerint két világ van. Mert a magyar társadalom annyira rettenetesen ketté van szakadva, hogy csak na, ami nem jó, de ez van és kész. És ez a két világ küzd most egymással, és a másik világ vissza akar jönni, pedig ha ez megtörténik, akkor itt lesz minden világok vége. Simongáborozik, zushlagozik, gyurcsányozik szépen.

Sorsfordító választás

Közben feltűnik, hogy kb. kétpercenként hangzik el a

sorsfordító

kifejezés. Mondja ezt mindenki, azzal, hogy ez a tétje a választásoknak. Világos beszéd, itt a Fidesz központi kommunikációjának nyoma, az elmúlt hetekben eltűnt a rezsicsökkentés, jött a Simon Gábor és a Zuschlag, és a mindig gonosz és ártó szándékú baloldal.

Boros moderátorként keménykedett
fotó: Bonyhádi Zoltán

Hende is beáll ebbe, Zuschlagot ő sem hagyja ki, ahogyan Gyurcsányt, Mesterházyt, Szigetvári Viktort sem. Ők mind összetartoznak, sugallja. Boros aztán a szombathelyi MSZP-seket sorolja, és fogja a fejét, hogyan lehet ezeket egyáltalán megtűrni a városban. Hende először Neményt, majd Ipkovichot veszi célba, nem csodálkozunk, az van nekik kiadva, ezt teszik.

Hende egy kijelentésén azért meglepődünk, nem fejti ki, de az a lényege, hogy a szombathelyi MSZP-sek bíróság előtt fognak felelni. Sajnos, azt, hogy miért, mikor és hogyan, nem tudjuk meg.

A ludovikás szellem mindenhatósága

Boros rendesen alákérdez a miniszternek, így megtudjuk, hogy milyen kaotikus állapotok voltak a honvédelmi minisztériumban 2010-ben, és milyen jól rendet rakott, és hogyan fejlődik a honvédség. És hogy milyen nagy sikereket aratott a kormány, és persze a szombathelyi Fidesz vezette önkormányzat.

Hende: Ekkora lesz a rezsi
fotó: Bonyhádi Zoltán

A végére marad a biztatás, Hende itt azért előhozza a rezsicsökkentést, azzal biztat, hogy akinek ez jó, az szavazzon a Fideszre, és terjessze is ezt az ismerősei között. Bayer a ludovikás szellem feléledésében bízik, ezen megint meglepődtünk, de már korábban, Hende mondta, hogy az a cél, hogy nem csak a katona és a rendőr, hanem a falusi jegyző is a ludovikás szellemet képviselje.

Nos, Bayer ettől a szellemtől várja az ország megerősödését és megújulását. Boros pedig végszóként arra figyelmeztet, hogy az ellenfél mindenre, bármilyen hazugságra képes, és senki se üljön fel a provokációnak és a hazugságoknak.

Aztán a végén perceket várunk, hogy a tisztes ősz fejek lassan mozgó tömegében kijussunk a szabadba.

Kapcsolódó

2014.01.20. 20:24

A Nagy Szombathelyi Rezsireccs

/ közélet gal. 71 hsz. 2 kapcs. /
Kétharmad? Miért korlátoznánk magunkat? – kérdezte Puskás Tivadar. Hende Csaba és Cser-Palkovics András tapsolt.

2010.02.05. 10:52

Bayer Zsolt: Nem bocsátok meg annak, aki a Jobbikra szavaz - Frissítve

/ közélet gal. 60 hsz. /
Orbán Viktor gyémánttal, Gyurcsány egy kalap szarral. A Széles Gábor által szervezett szombathelyi fórum sztárja, Bayer Zsolt kijelentette, egy csak, egy párt van a vidéken.

Hozzászólások (6)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

oszto: *z *ng*z*k....
Koronavírus: október 1-jétől szigorítanak Bécsben
demoktatorovm: *n *g*z*n *ssst*b* T*szt*lt *r*m!...
Katalizátorok tucatjait lopta el egy 18 éves fiú Szombathelyen
miki1950 : L*tsz*k, h*gy N*m*ny *ndr*s v*ssz*f*l* t*lj* * v*r*st, n*m p*d*g...
Újabb multinacionális cég érkezett meg Szombathelyre
tintiritti: *n *nn*k n*m cs*n*lt*m v*ln* pr*m*t *gy c*kk f*rm*j*b*n, h*th* *...
Szlovéniában a home office-hoz is kell védettségi igazolás
Ddd911: P*ty*s d*h*s l*tt? :D k*s bz* ...
A NER-elit luxusutazásait fotózó újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel