NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Két jelentkező is van a szombathelyi helyijáratos buszok működtetésére

Korábban a Volánbuszon kívül nem nagyon voltak jelentkezők.

Még február közepén írta ki a helyi buszközlekedés működtetésére a közbeszerzési pályázatot a szombathelyi önkormányzat, illetve a járvány miatti rendkívüli jogrend következtében Nemény András polgármester.

A város hivatalos oldalán megjelent anyag szerint május 12. a pályázat benyújtásának határideje. Az egyik jelentkező ennek a meghosszabbítását kérte, mivel a pályázathoz több beruházást is végre kell hajtani.

Illusztráció
fotó: Kiss Tamás

Azt is kérték, hogy a pályázó javaslatot tehessen a racionálisabb működtetésre, ehhez új menetrend kidolgozása is szükséges. A polgármester határozata szerint a pályázati határidőt június 2-ig meghosszabbítják.

A szombathelyi helyi járatok működtetése évek óta problémás, egyrészt a leromlott, környezetszennyező buszok miatt. A másik ok, hogy a Volánbusz már előre kéri az önkormányzati kompenzációt. A helyi járatos rendszer ugyanis ráfizetéssel működik, a szerződés értelmében az önkormányzatnak előre ki kell fizetnie a hiány összegét, ami több százmillió forint egy évben.

Tavaly novemberben ugyan üzembe állt

2020.11.13. 07:36

Videó: Új Mercedes csuklósbuszok álltak forgalomba Szombathelyen

/ video /
A hét modern jármű a vasi megyeszékhelyen tegnap állt forgalomba. A levegőből is megmutatjuk az indulásuk előtt felsorakozott buszokat, amelyek lényegesen komfortosabb utazást tesznek lehetővé az általuk leváltott korábbi járművekhez képest.
hét modern csuklós Mercedes busz, de ez csak javított a helyzeten, meg nem oldotta azt. Ráadásul egyre kevesebben használják a buszokat, ahogy ezt december elején megjelent tényfeltáró cikkünkben
2020.12.04. 07:54

Most akkor mi van? - Szombathelyen évről évre csökken a helyijáratokat használók száma

/ tech 24 hsz. /
Kikértük a Volántól az adatokat. Így már érthető a parkolóépítés. Vagy mégsem?
írtuk, így mindenképpen újra kel gondolni a rendszert.

Az új Mercedes-buszok
fotó: szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

A koronavírus-járvány még jobban megbonyolította a dolgot, márciusban több olvasónk is arra panaszkodott

04.14. 06:56

Járvány ide vagy oda, tömve vannak a szombathelyi buszjáratok

/ jelentem 9 hsz. 2 kapcs. /
Több olvasónk is elfogadhatatlannak tartja a helyzetet.
, hogy túlzsúfoltak lettek a ritkábban járó buszok, a Volán pedig cikkünk hatására vizsgálatot indított
04.15. 07:08

Cikkünk nyomán vizsgálatot indított a Volán a szombathelyi buszok kihasználtsága miatt

/ jelentem 21 hsz. 1 kapcs. /
Ahol szükséges, kapacitásbővítést kezdeményeznek az önkormányzatnál.
.

A pályázati kiírásban egyébként 12 évben, 2024-től nyolc évben maximálták a helyi járatban közlekedő buszok életkorát. A buszoknak klimatizáltaknak, alacsony padlósnak kell lenniük, és teljesíteniük kell az Euro6 környezetvédelmi előírásokat.

A helyi tömegközlekedést jelenleg működtető Volánbusszal az év végéig van szerződése a szombathelyi önkormányzatnak, tehát a pályázat nyertese a jövő év elejétől veheti át a helyi járatok üzemeltetését. Persze, ehhez sikeres pályázat kell.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

anatra: *z *gy f*k* n*ws l*v*g. ...
Szijjártó Péter: Globális fake news-kampány zajlik Magyarország ellen
lights: *nn*k s*mm* k*z* * h*s*gr**d*h*z, (*s * m*l*gh*z). *sz*nt* *gy*...
Edzés közben rosszul lett és elhunyt hétfőn este egy fiatal zalai focista – Frissítve
Pizsi: N*gy*n *r*lt*tt m*r *z... n*m l*h*tn* s*m*n l*p*tt*nn* * t*m*r*...
A müncheni nem, de a frankfurti stadion szivárványszínű lesz a német-magyar meccs alatt
nertars: *gy *kk*r* v*r*sb*n, h*h*. L*ny*g * l*p*s, n*p*, *k*r *r*nk*nt*...
Új, multifunkcionális sportcsarnok épülhet Körmenden
edmond: P*l*t*k** m*rk*t*ng. H* b*j*n n*k*, *l*rh*t *ly*n sz*ntr*, m*nt ...
Oltatlansági igazolványt hirdetett Gődény György