NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Három városi vadállattal lett gazdagabb Sárvár

Vas megye elsők között vehet birtokba új VMANLion’s buszokat. Ott voltunk az átadón.

Hogy Kondora István polgármester szavaival éljünk, „három városi vadállattal” gazdagodott kedden délelőtt Sárvár, elsők között az országban. Sajtótájékoztatón jelentették ugyanis be, hogy a Volánbusz Zrt. több mint 200 autóbuszt vett, hogy minőségi és színvonalas körülményeket biztosítson a buszozóknak az országban.

Az egyik városi vadállat.
fotó: Mészáros D. Zsolt

Ennek keretében került most Sárvárra három új MANLion’s City GL A23 típusú csuklós busz, de az ígéretek szerint rövidesen több is követi majd őket Vas megyébe.

A nagy eseményre a polgármesteren kívül eljött Ágh Péter országgyűlési képviselő (Fidesz) és Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója is, akik mindannyian hozzájárultak egy-egy beszéddel az átadóhoz.

Pafféri Zoltán, Kondora István és Ágh Péter.
fotó: Mészáros D. Zsolt

Megtudtuk, hogy a három új busz elsősorban Sárváron közlekedik majd, de érintik Szombathelyt, Celldömölköt, Csepreget, Büköt, Vépet és több más falut is. Ágh ráadásul még azt is elárulta, hogy ő maga is gyakran buszozik, így külön öröm számára a három új busz.

A megye északi részének országgyűlési képviselője szerint ez egy fontos lépés annak érdekében, hogy javuljon Vas megye közlekedése. Az elmúlt években több ilyen fejlesztés is megvalósult, öt éves lett például az M86-os út, villamosították a vasútvonalat Győr és Szombathely közül, Kőszeg és Szombathely között pedig hamarosan elindul a vasútvonal felújítása és fejlesztése.

06.01. 14:25

Indul a Kőszeg-Szombathely-vonal 3,2 milliárdos felújítása, három hónapig vonatpótló buszok járnak

/ közélet 26 hsz. /
A kőszegi eseményen a helyi Fidesz-politikusokon kívül megjelent egy államtitkár is.

Ágh Péter az egyik buszon.
fotó: Mészáros D. Zsolt

A Volánbusz elnök-vezérigazgatója szerint ez egy óriási mérföldkő az ország életében, ugyanis megkezdhették flottájuk megújítását. Ráadásul igazi 21. századi buszokról van szó, melyek mutatják a haladási irányt és a következő megállót is, több mint 100 ülő- és állóhely van rajtuk és kismamák, idős emberek, illetve mozgáskorlátozottak is könnyen tudják őket használni.

Az elmúlt két évben egyébként közel 1100 új buszt adott át a Volán, idén pedig összesen 700 darab új busz áll majd szolgálatba Magyarország vidéki útjain. Ezen felül pedig még pályáznak 1000 darabra, melyből 100 darab elektromos lesz a tervek szerint.

Még több képért kattintson!
fotó: Mészáros D. Zsolt

Kondora István elmondta, hogy nagy reményeket fűz a három új buszhoz és reméli, hogy ezzel visszaszorul majd az autós forgalom is a városban. Megígérte, hogy amennyiben tudnak, jó gazdái lesznek ezeknek a buszoknak és végül beszéde zárásaként még annyit elejtett, hogy mondjunk róluk jót és akkor ezt ők is viszonozni fogják.

Hogy ezt pontosan hogyan értette, az nem derült ki, de azt azért hozzátesszük, hogy a sajtótájékoztató elején szinte mindenki régi ismerősként üdvözölte egymást, mi egy kicsit kakukktojásnak éreztük magunkat. De sebaj, örüljünk a három új városi vadállatnak.

Hozzászólások (20)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

győzelem: *z *n**n*k *gy k*ll*n*k * l*ngy*l*k *s * v*s*gr*d* n*gy*k m*nt *...
Az Európai Parlament megszavazta: a lengyel alkotmánybíróság illegitim
győzelem: V*n m**rt sz*gy*nk*zn* * t*tv*s gy*rcs*ny*st*kn*k! H*t*lm*s *z...
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : L*m*r*dt. B*nk* h*nd*n*k v*l* pr*p*g*nd* f*lm....
Hende Csaba moziban járt
miki1950 : K*l*m*st* G*b*r 1964- *s sz*l*t*s*. K*rt*sz*t* *g*z*tv*z*t*k*nt...
Hende Csaba moziban járt
f0r3wer: N* p*nt *m**tt * f*lf*g*s m**tt k*zd m*nk**r*h**nny*l * c*g*k z*...
„Nem olyan nagy szám, de sajnos nekünk ezt kell csinálni” – Bepattantunk a szombathelyi kukások mellé