NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Három embert megölt, majd önmagával is végzett egy francia rendőr

Családi konfliktus volt a háttérben.

A 31 éves párizsi rendőr szombat este szolgálati fegyverével megölt három embert a főváros Sarcelle nevű északi elővárosában, és három másikat megsebesített, köztük a barátnőjét, annak nővérét és anyját, majd maga ellen fordította a fegyverét és öngyilkos lett - erősítették meg vasárnap rendőrségi források a Le Parisien című napilap értesülését, írja az MTI.

A tragédia este háromnegyed 9 órakor történt a kisváros óvárosában, háromszáz méterre a polgármesteri hivataltól.

Párizsi szolgálata után a rendőr Sarcelles-ba indult a 25 éves barátnőjéhez, aki szakítani akart vele. A nő lakhelye előtt, az utcán kitört vitába beavatkozott egy 44 éves járókelő, akit a rendőr lelőtt, majd megölt egy másik, húsz év körüli járókelőt is. Ezt követően a rendőr rálőtt a barátnőjére, aki az arcán súlyosan megsérült, de el tudott menni a legközelebbi kórházig. A férfi ezután bement a barátnője házába, ahol megölte a nő apját, és rálőtt az anyjára és nővérére, akik a kertben tartózkodtak. A rendőr végül a kertben öngyilkos lett.

A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik hallották a lövéseket.

"Értetlenül állunk egy ilyen szörnyűség előtt. Egy fiatal rendőr követte el ezt a tragédiát" - mondta Francois Pupponi volt polgármester a BFM hírtelevízióban, aki jól ismerte az áldozatokat. "Az egyik áldozat cigarettáért ugrott le, a gyerekeivel ünnepelte a születésnapját. A gyerekek várták otthon és soha nem ért haza. Az emberek nem értik, hogyan tehet ilyet egy rendőr" - tette hozzá.

A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi iszlamista merénysorozat óta a francia rendőrök szolgálaton kívül is viselhetik a fegyverüket. Gérard Collomb belügyminiszter jelezte, hogy a tragédia ellenére nem változik ez a szabály.

A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint az év eleje óta 46 rendőr és 16 csendőr lett öngyilkos, s a francia sajtó november elején arról írt, hogy a nyár vége óta újabb öngyilkossági hullám történik a rendőrfenntartó szerveknél, ezért a belügyminiszter elrendelte annak vizsgálatát, hogy milyen megelőző intézkedésekre lenne szükség.

A legsúlyosabb év 2014 volt a francia hatóságoknál, akkor az évi átlagos negyvennel szemben 55 rendőr és 30 csendőr végzett magával, majd 2015-ben és tavaly csökkent ez a szám.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

shopron: *n * z*ch*rn*k k*ld*k t*z*z*r f*r*nt*t, h* m*gv*n * sz*ml*sz*m*,...
Zacher etikája
De casu diaboli: B*z*ny*t*n* * b*r*s*g*n k*ll. K*z*lt*m *gy t*nyt. M*gh*zz* t*bb...
Zacher etikája
miki1950 : *z *g*zg*t* t*rm*sz*t*s*n v*ssz*cs*n*lt* *z *szt*n*s m*m*l*kl*t*...
Répcelakon otthon maradt ma reggel a teljes tantestület, fegyelmit kapnak
miki1950 : *z *s*tb*n l*t*m, *z * t*ny *gy cs*pp*t s*m z*v*rj* *m*n*ns *szm...
Nem létező rendszámú autóval követték Czeglédy Csabát
miki1950 : * k*rh*zb*n p*nzt *j*nl*tt*k. *h*. *zt t*l*n b*z*ny*t*n* *s k*n...
Zacher etikája