NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Idős házaspár halt meg a sárvári balesetben - videóval frissítve

A 83 éves sofőr nem vette észre a balról, védett úton érkező Opelt. A Ladában utazó házaspár azonnal meghalt.

Információink szerint egy 80 év feletti kőszegi házaspár vesztette életét a péntek délutáni balesetben Sárvár közelében. Úgy tudjuk, az Opel Antara vezetője az ütközés előtt még látta a Lada sofőrjét, aki balra és felfelé nézett, így nem is láthatta az érkező járművet.

A 83 éves sofőr és 81 éves felesége az ütközésben azonnal életét vesztette, az Opel vezetője karcolások nélkül megúszta a balesetet, de a férfit nagyon megviselték a történtek és az a tény, hogy semmit nem tudott már tenni a karambol elkerülésére.

Korábban írtuk

Halálos baleset történt pénteken késő délután Sárvár közelében a 84-es és a 88-as út kereszteződésében. A Nyugat.hu információi szerint egy Lada személyautó érkezett a 88-as úton, majd a jobbra kanyarodó sávból megállás nélkül balra akart fordulni, a 84-es útra.

A balról, Sopron irányából érkező Opel fékezés nélkül rohant a Lada oldalába. A Ladában két idősebb személy ült, mindketten életüket vesztették, az Opel vezetője sérülés nélkül megúszta a balesetet.

Ketten haltak meg a Sárvár melletti balesetben
fotó: Tánczos Mihály

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mikornyicki: ...*s * f*d*szb*n *gyr* t*bbsz*r r*h*gn*k f*l h*ng*s*n. M*gy * ...
Ungár Pétert támogatja a szombathelyi ellenzéki előválasztáson a Jobbik
miki1950 : *z *s kr*mpl* *szt*s. * k*z*p*szt*ly *ls* f*l*n*k * kr*mpl*j*. ...
Márki-Zay Péter keményen nekiment Czeglédy Csabának a szombathelyi előválasztás miatt
miki1950 : N*m *ly*n *gysz*r* *z * k*rd*s. M*rt h* pl. *n l*nn*k *z *gy*k ...
Megvan az első érdeklődő Törőcsik Mari házára
elbandi: p*rsz*, m*nd*nk* *k*s*bb, h*sz *tt m*nd*nk* "sz*k*rt*"!!...
Kínai vakcina: mégsem véd a mutánsok okozta fertőzéstől
belabo: H*t*lm*s gr*t * m*gy*r b*jn*kcs*p*tn*k! V*g*g dr*kk*lt*m * m*ccs...
Bajnok a Haladás futsal csapata