NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Helyek

Gumilövedékkel oszlattak tüntetőket Los Angelesben, kijárási tilalom lépett életbe több városban

Elképesztő mértékű a felzúdulás George Floyd halála miatt, és nem csökkennek az indulatok.

Az Egyesült Államok városaiban a kezdetben békés tüntetések számos területen erőszakossá váltak. Autókat, épületeket gyújtottak fel, a helyi hatóságoknak könnygázt és gumibotot kellett bevetnie. Donald Trump elnök egyre inkább sürgeti a meggyilkolt minneapolisi férfi, George Floyd haláláról való megemlékezést, ugyanakkor kijelentette, hogy nem engedheti meg, hogy az erőszakos tömeg uralkodjon az érintett városokban. - írja az szmo.hu .

Hétfőn áll bíróság elé az a 44 éves volt rendőrtiszt, Derek Chauvin, akit az afroamerikai férfi meggyilkolásával vádolnak. Az ellene szóló videofelvételen jól látszik, hogy jó néhány percig térdelt Floyd nyakán, aki többször szólt, hogy már nem kap levegőt. A Floyd-ügy miatt elszabadult a pokol Amerikában, ami egyesek szerint teljes mértékben tükrözi az országban fennálló egyenlőtlenségeket. Legalább harminc városban szerveződtek tüntetések a rasszista eszmék ellen – derül ki a BBC összefoglalójából.

Minneapolis tüntetés
fotó: CNN/AP

Los Angelesben a rendőrök gumilövedéket is használtak az oszlatáshoz, miután a tüntetők üvegeket dobáltak és rendőrautókat gyújtottak fel. New Yorkban videóra vették, ahogy egy rendőrautó belehajtott a tiltakozó tömegbe. Bill de Blasio polgármester szerint a tüntetők provokálták ki a drasztikus közbelépést. Ezzel szemben Alexandria Ocasio-Cortez, kongresszusi képviselő véleménye szerint de Blasio állítása egyenesen elfogadhatatlan, és ez nem szolgálhat mentségül a rendőrök számára.

Chicagóban a demonstrálók köveket dobáltak a tisztekre, akik válaszul könnygázt vetettek be. Több embert letartóztattak. Atlantában, ahol pénteken épületeket rongáltak a tiltakozók, kijárási tilalmat rendeltek el. A rendkívüli állapotra az emberek és vagyontárgyaik védelme miatt volt szükség. A tüntetések megfékezésére kirendelték a Nemzeti Gárdát, amely az Egyesült Államok kormányzóinak felszólítására avatkozhat be belföldi vészhelyzetekben. Washington DC-ben ők álltak a Fehér Ház és a tömeg közzé.

Philadelphiában 13 rendőr sérült meg az utcai harcok során. Legalább 35 embert tartóztattak le, miután üzleteket fosztottak ki, rendőrautókat gyújtottak fel, és épületeket rongáltak meg. Philadelphiában, Portlandben és Louisville-ben éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, de ez többeket nem tartott vissza, és este demonstrációkat szerveztek. Trump személyesen a demokrata minneapolisi polgármestert vádolta a tiltakozások kordában tartásának hiánya miatt. Az elnök előrevetítette, ha a helyi erőkkel nem képesek kontrollálni a helyzetet, akkor a Nemzeti Gárda fog cselekedni. - fejezi be az összfoglalót az szmo.hu.

Hozzászólások (4)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

StarMan: J*j, *tt * v*l*gv*g*! M*s n*ll*k m*s*k*nyv*t "*rn*k", t*...
Hajdú Péter és párja elkapta a delta-variánst
StarMan: H* n*m tr*f*, n* *rj*n*k v*cc*k*t. L*gy *s*csk*, 1 h*t*n *t t*rt...
Nem tréfa: 110 km/órás széllökések és jégeső jön
StarMan: H*ly*kn*k: k*r*s*b*n m*gt*l*ln* *z *rv*s* sz*kl*p*k*t. J*v*sl*m ...
Nagyon csúnya hírek érkeztek a delta variánsról
StarMan: J*gs*mv*n*k. * k*r*kp*r*s t*k*r*dj*n m*nd*nh*nn*n....
Olvasóink többsége szerint a szombathelyi Fő téren hosszában is kellene kerékpárút
StarMan: R*m*k *tl*t *kk*r* b*k*s *t*n....
Hosszú Katinkáról neveznek el egy strandot a Balatonon