NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Vasi ugródeszkáról az országos politika krémjébe: ismerkedjünk Gulyás Gergellyel!

A Fidesz 32 éves üdvöskéje most a kijelölt amerikai nagykövetet oktatta ki. Vas megyei listáról jutott a parlamentbe, de a megyében nem sokat látni.

Az elmúlt hét egyik nagy híre volt, amikor Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője levélben oktatta az Egyesült Államok kijelölt budapesti nagykövetét. Colleen Bell korábban, szenátusi meghallgatásán azt mondta, védelmezni fogja a demokratikus értékeket, és sürgeti, hogy a magyar partnerek együttműködjenek nemzetközi partnereikkel és a civil társadalommal. Kitért arra is, hogy aggodalomra ad okot a szélsőséges pártok megerősödése, ezért fontosnak tartja a tolerancia védelmét és előmozdítását.

Gulyás keménykedett és gyurcsányozott

Gulyás erre levelet írt, ebben tájékozatlansággal vádolta a nagykövetet, és azzal, hogy pártpolitikai álláspontot képvisel, ami megnehezíti a nagyköveti feladatok ellátását, különösen Magyarországon, ahol

a jobbközép kormánnyal szemben alkalmazott kettős mérce egyre erősödő ellenérzéseket vált ki

.

A szombathelyi megyeházán vette át parlamenti mandátumát
fotó: Mészáros Zsolt

Gulyás megjegyezte, a demokráciáról folytatott párbeszédre készen állnak, de ehhez a tények ismerete is szükséges. Hozzátette, Gyurcsány Ferenc pártja is komoly veszélyt jelent a demokráciára, és örül, hogy a szélsőségekkel szembeni küzdelemben számíthat a nagykövet támogatására.

Torgyán volt a kedvence

A levél persze felháborodást keltett, épp úgy, mint amikor annak idején, az első Orbán-kormány alatt tíz fideszes képviselő, köztük Selmeczi Gabriella, levélben akarta befolyásolni a leendő amerikai nagykövet kinevezését. De nézzük meg, ki is az a Gulyás Gergely, aki képes arra, hogy kioktassa az Egyesült Államok nagykövetét. Épp azokkal a kijelentésekkel, amelyeket pártja évek óta hangoztat az Európai Unió vezetőivel szemben, és még arra is odafigyel, hogy legyen benne egy kis gyurcsányozás is.

Bebes István és Ágh Péter mellett
fotó: Mészáros Zsolt

Gulyás Gergely a budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban érettségizett, évfolyamtársa volt például Kocsi Máté, aki most a Fidesz egyik szóvivője. Református vallású, de a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult tovább, állítólag azért, mert ott jó volt a tanári kar. Ott oktatott Sólyom László, későbbi köztársasági elnök is, talán ennek tudható be, hogy 29 évesen magával Orbán Viktorral is vitába szállt, amikor Orbán Sólyom helyett Schmitt Pált javasolta államfőnek.

Saját bevallása szerint gyerekkorában Torgyán József volt a kedvenc politikusa, azért, mert a parlamentben jól odamondogatott az MSZP-SZDSZ-kormánynak. Persze, jogi pályára lépett, édesapja ügyvéd, nem volt ebben vita. 2005-ben társaival megalapította a Budapesti Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti tagozatát, egyszer azt mondta, ez volt az első közéleti szerepvállalása.

Helyeselte a kordonbontást

Gulyás nem a Fidelitasban kezdett politizálni, hanem a Fidesz ifjúsági tagozatában, amit Kövér László kezdeményezésére az a Loppert Dániel hozott létre, aki most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. Loppert azzal szerzett nevet magának, hogy még 2004-ben kétszer is nyilvánosan lehazaárulózta Medgyessy Péter akkori miniszterelnököt.

Hende Csaba társaságában egy alkotmányügyi vitán
fotó: Mészáros Zsolt

Gulyásnak egy cikk hozta meg az igazi áttörést, 2007-ben a Magyar Nemzetben írt a Fidesz-képviselők Kossuth téri kordonbontásáról, azt hangsúlyozva, nem a kordon lebontása, hanem annak felállítása volt törvénysértő. Ezt követően Szájer József meghívta őt a Szabadság Körbe, ahol többek között tag volt Balog Zoltán, jelenlegi miniszter, Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője, Gyürk András EP-képviselő, Győri Enikő, aki ma államtitkár.

2009-ben Szájer József közölte vele, hogy felteszik a Fidesz európai parlamenti listájára, a kampányban barátkozott össze Lázár Jánossal. A lista 21. helye nem hozott neki EP-mandátumot, de mint később mondta, már a szereplés is megtiszteltetés volt, ezért a helyért is sokan vetélkedtek a pártban.

Vasban nyert, majd alkotmányozott

2010-ben szintén listákra került fel. A Fidesz országos listáján nem kapott befutó helyet, a Vas megyei listán viszont igen. A jelölést Balog Zoltán közölte vele, és nagyon pontosan kiszámolták, hogy a lista harmadik helye biztos bejutást jelent.

Schiffer Andrással vitázott Kőszegen
fotó: BZ

A parlamentbe jutva hamar megbízásokat kapott, ő lett például az előző kormányok alatt történt jogsértéseket vizsgáló albizottság vezetője. Megállapították, hogy 2006 őszének politikai felelőse Gyurcsány Ferenc, a büntetőjogi felelősséget nem vizsgálták, ezért a Jobbiktól éles kritikákat kapott. Később alelnöke lett a nemzetbiztonsági bizottságnak.

Aztán alelnök lett az alkotmány-előkészítő bizottságban is. Az általuk készített koncepciót a kormánypártok nem fogadták el, de aztán egyike lett annak a három embernek, akit megbíztak az alaptörvény megfogalmazásával. Szájer József és Salamon László mellett dolgozott. Az alaptörvényről folytatott parlamenti vitában ő volt a Fidesz vezérszónoka.

Felveszi a pótlékot

Gulyás a 2010-es választások óta alig néhányszor járt a megyében, pedig elvileg ő Vas megye képviselője, és mint ilyen, fel is veszi a választókerületi pótlékot

2011.02.23. 13:36

Vasi is meg nem is, jár is neki meg nem is? - Gulyás Gergely képviselő hatszázezre

/ közélet 1 hsz. /
Az alkotmányozásban érdekelt képviselő, Gulyás Gergely jogtalanul veszi fel a választókerületi pótlékot – jelentette ki az MSZP szóvivője, a Fidesz szerint mindez törvényes. De az is igaz, hogy a fiatal képviselőt semmi sem köti Vas megyéhez.
. Szombathelyen vette át parlamenti mandátumát
2010.05.11. 14:11

Elég ritka mostanság az MSZP-s megbízólevél

/ közélet gal. 6 hsz. 3 kapcs. /
Átvették megbízóleveleiket a Vas megyében megválasztott országgyűlési képviselők. Figyelmeztették őket, hogy a kétharmad komoly felelősséggel jár.
, aztán itt volt egy, az új alaptörvényről rendezett vitán
2011.04.16. 16:39

Amikor a 11-est 8 méterről rúgják - Fórum az alkotmányról

/ közélet gal. 11 hsz. 2 kapcs. /
Széles mosolyok, poénok és konszenzus - ki hinné, hogy így is tudnak politikusaink vitatkozni az alkotmánytervezetről. Egy fórumon jártunk.
és egyszer-kétszer megjelent a megyebálon is. Ennyi.

Illetve, a nyári kőszegi Tranzit fesztiválok állandó szereplője, tavalyelőtt Schiffer Andrással vitázott

2012.08.25. 13:21

Mi legyen a diktatúra ügynökeivel?

/ közélet gal. 5 hsz. 2 kapcs. /
Erről vitatkozott két országgyűlési képviselő péntek este Kőszegen. Gulyás Gergely (Fidesz) és Schiffer András (LMP) egyet is értett, meg nem is.
egy barátit az ügynöklistákról. Mi azért néha ránézünk a vagyonbevallására
2013.02.04. 16:51

Befagyasztott képviselői vagyonok

/ közélet 3 hsz. 2 kapcs. /
Ismét megpróbálunk beletúrni a vasi országgyűlési képviselők zsebeibe, és összehasonlítunk.
, ha már egyszer vasi listáról jutott az országgyűlésbe.

Kapcsolódó

2012.08.25. 13:21

Mi legyen a diktatúra ügynökeivel?

/ közélet gal. 5 hsz. 2 kapcs. /
Erről vitatkozott két országgyűlési képviselő péntek este Kőszegen. Gulyás Gergely (Fidesz) és Schiffer András (LMP) egyet is értett, meg nem is.

2011.04.16. 16:39

Amikor a 11-est 8 méterről rúgják - Fórum az alkotmányról

/ közélet gal. 11 hsz. 2 kapcs. /
Széles mosolyok, poénok és konszenzus - ki hinné, hogy így is tudnak politikusaink vitatkozni az alkotmánytervezetről. Egy fórumon jártunk.

2011.02.23. 13:36

Vasi is meg nem is, jár is neki meg nem is? - Gulyás Gergely képviselő hatszázezre

/ közélet 1 hsz. /
Az alkotmányozásban érdekelt képviselő, Gulyás Gergely jogtalanul veszi fel a választókerületi pótlékot – jelentette ki az MSZP szóvivője, a Fidesz szerint mindez törvényes. De az is igaz, hogy a fiatal képviselőt semmi sem köti Vas megyéhez.

2010.05.11. 14:11

Elég ritka mostanság az MSZP-s megbízólevél

/ közélet gal. 6 hsz. 3 kapcs. /
Átvették megbízóleveleiket a Vas megyében megválasztott országgyűlési képviselők. Figyelmeztették őket, hogy a kétharmad komoly felelősséggel jár.

Hozzászólások (30)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

elbandi: h**b* m*ntr*zz*k f*ly*m*t*s*n h*gy *lt*tt *gy*n*gy f*rt*z, *tt*l...
A járványtagadók hirtelen elkezdtek maszkot viselni, hogy megvédjék magukat a beoltottaktól
elbandi: j*h h*t *k* cs*k * m*d**b*l t*j*k*z*d*k *zt *r*k m*gl*p*t*s*k. :...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról
belabo: S*jn*l*t*s *z *s*t, v*l*j*b*n *zt m*t*tj*, m*nny*r* t*j*k*z*tl*n...
Meghalt a férj, a bank hagyatéki számlára rakta át a pénzét, amihez az özvegy most nem férhet hozzá
elbandi: > cs*k s*m*n j*nn* *gy k*rm*ny, *m*ly*k n*m r*b*lj* sz*n*sz*t *z...
A NER emberei köröznek a volt balatonberényi gyermeküdülő fölött
belabo: *k*n*k k*t*l*z* f*z*tn* * h*lyj*gy*rt, *z n*h*zm*ny*zh*t*, h*gy ...
„Ötször át kellett ülnöm, és a kalauz is beszólt” – Egy egészségügyi dolgozó az ingyenes utazás tortúrájáról