NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Horváth Attila az építményadó emeléséről, a megszorításokról, a kormányzati elvonásokról

Lapunk a hét elején elhangzott bejelentések kapcsán kérdezte a költségvetésért felelős szombathelyi alpolgármestert.

A hét elején jelentette be

2020.11.17. 17:55

Hende-adó bevezetésére készül a szombathelyi önkormányzat

/ gazdaság 47 hsz. /
Horváth Attila alpolgármester, hogy kétmilliárdos megszorításra készünek az önkormányzati szektorban, és bevezetik a Hende-adót, azaz megemelik az ezer négyzetméter feletti ingatlanok építményadóját az iparűzési adó csökkenése és a kormányzati elvonások miatt. Az alpolgármestert emailben kérdeztük a részletekről.

Hogyan lehetséges, hogy az ellenzék szerint ők jelentős tartalékkal adták át a város kasszáját tavaly, ehhez képest egy év után komoly megszorításokat kell életbe léptetni?

Egyrészt ténybeli hazugság, hogy komoly megtakarításai lettek volna Szombathely városának. Ezt azért is merjük a leghatározottabban kijelenteni, mert egyrészt a 2019-es költségvetést is már a Fidesz ellenében fogadtuk el, másrészt nyilvánosságra fogjuk hozni Dr. Nemény András és Dr. Puskás Tivadar közötti átadás átvételi jegyzőkönyv vonatkozó részeit.

A város számláján lévő pénz, a város és intézményrendszerének működésének biztosítására, alkalmazotti bérekre fordítandó, illetve szabadon fel nem használható szerződéssel lekötött források voltak. A Covid járvány gazdasági hatásai, a kormányzati elvonások és megszorítások együttesen már létükben fenyegetik az önkormányzatokat.

Nem véletlen, hogy többek közt Székesfehérvár és Zalaegerszeg polgármestere is drasztikus megszorító intézkedéseket jelentett be. Maga Illés Károly Fidesz frakcióvezető a szeptemberi közgyűlésen elmondta, hogy súlyos megszorításokra van szükség.

Horváth Attila a közgyűlésben
fotó: Mészáros D. Zsolt

2013. óta tart az önkormányzatok folyamatos alulfinanszírozása, módszeres kivéreztetése. A folyamat a 2019-es önkormányzati választás után gyorsult fel igazán. Az állam azt a gyakorlatot folyatta és folyatja ma is, hogy meghatároz az önkormányzat számára feladatokat, ezekhez az általa "gazdagnak" bélyegzett önkormányzatok esetében nem adja oda a szükséges fedezetet, amit az önkormányzatnak saját adóbevételeiből kell pótolnia.

Ezen felül a kormány a szerinte "gazdag" városok adóbevételét is megadóztatja és odaadja más településeknek. Nem tudom megérteni hogyan tarthatja helyesnek a szombathelyi Fidesz, hogy a szombathelyiek helyi adóját más városoknak adja a kormány akkor, amikor egyébként a kormánynak láthatóan nincsenek anyagi gondjai, hiszen értelmetlen látványberuházásokra szórja el az adófizetők pénzét.

Gondolok itt a 73 milliárd Ft-ból épülő kézilabda csarnokra, a 65 milliárd Ft-ból épülő MotoGP pályára 150 milliárd Ft-ból épülő atlétikai stadionra, a várhatóan 50 milliárd Ft-ból megrendezésre kerülő vadászati világkiállításra. Ehhez képest a szombathelyiektől elvont 5,6 milliárd Ft megfojtja a várost.

Miből áll össze a nemrég bejelentett, tervezett kétmilliárdos megtakarítás?

A város működőképességének biztosítása érdekében egyfelől az önkormányzat, az önkormányzati intézmények és az önkormányzati cégek kevesebb önkormányzati támogatásból kénytelenek működni a 2021-es évben. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne kelljen ebben a helyzetben embereket elbocsátanunk és a családokat még nehezebb helyzetbe hoznunk.

Azonban ez önmagában kevés a túléléshez, ezért kénytelenek vagyunk az 1000 nm2-nél nagyobb kereskedelmi és ipari ingatlanokat megadóztatni. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a szombathelyi lakosságra, a kis és középvállalkozásokra nem ró újabb terheket. Az adót a multicégek és a kereskedő hálózatok fizetik meg elsősorban.

Nemrég "értelmezhetetlennek" nevezte Parragh László felvetését az iparűzési adó elengedéséről. Tegnap bejelentésében sem foglalkozott ezzel, most is úgy gondolja, hogy nem lépi meg ezt a kormány?

Nagyon örülök annak, hogy politikai hovatartozástól függetlenül teljes az egységfront ez ellen az őrült javaslat ellen. Érdekes módon Parragh Lászlónak nem jutott eszébe, hogy az 5000 Ft-os kötelező kamarai díjat törölje el és ezzel is könnyítsen a mikro-, kis- és közép vállalkozásokon. Ha a javaslatot a kormány mégis elfogadja, akkor majd a jogszabály ismeretében fogunk további döntéseket hozni.

Hende-adónak nevezte a bejelentett építményadó-emelést. Szerencsés ebben a helyzetben a politikai kommunikációnak ekkora teret adni?

Hende Csaba kiállt és saját, illetve a kormány sikerének tulajdonította Szombathely új buszainak beszerzését. Ezzel szemben a valóság az, hogy a buszok költségét az utolsó fillérig a szombathelyi adófizetők és a szombathelyi önkormányzat fizette. Ha Hende Csaba ennyire szeret osztozni a város sikereiben, akkor viselje a város nehézségeit is.

Ösztönzőnek szánom a megnevezést és elsőként fogok gratulálni az Országgyűlés alelnökének, ha teljesíti, amit országgyűlési képviselőként meg kell tennie. Abban mérhetetlenül egyet tudok érteni Hende Csabával, hogy összefogásra van szükség ebben a helyzetben és csak közösen tudjuk átvészelni ezt a rendkívüli helyzetet.

Hozzászólások (52)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

stengetz: *gy*n n*m *ly*n n*gy*k * pr*bl*m*k, cs*k *z * b*j s *z *g*zs*g, ...
Nem takarítják a Külső-Nárai út kerékpárútját - írja olvasónk
miki1950 : *bb*n D*zs*n*k *g*z* v*n. * D*n* n*l*nk *s m*st k*zd v*ssz*h*z*d...
Annyi a szúnyog Győrben, hogy a polgármester a lakosok segítségét kéri
shopron: *r*l*k, h*gy f*lf*d*zt*t*k V*c*t, *gy *g*z*n h*ng*l*t*s k*sv*r*s...
Múmiák és sütemények: Vác, az ismeretlen város a Duna partján
ta-tom: N*gy*n sz*m*t d*l*g *z *lt*tl*n*k *ld*z*s*, k*nysz*r*tg*t*s* *s ...
Kijött a rendelet, hogy kiknek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás
amiede: Cs*k gr*t*l*ln* l*h*t. N*m j*bb *z m*nt * gy*l*lk*d*s *s * f*c*m...
Tudta, hogy Szombathelyen a panelházak között van egy mini arborétum?