NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sokkoló

Garázdaság, zaklatás, sikkasztás, önbíráskodás, lopás Sárváron és Bőben: 4 év 1 hónap

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Sárvári Járásbíróság ítéletét.

A vádlott több vagyon elleni bűncselekményt követett el. Így például 2017. szeptember 18-án 1 óra körül, egy jogtalanul használt Audival egy sárvári családi házhoz ment, ahol az udvarra a kerítésen átmászva - a sértett tudta és beleegyezése nélkül - bement, és az udvaron elhelyezett különböző alkatrészeket (akkumulátor, kipufogódob, generátor, motorolaj, kuplungtárcsa) vitte ki és helyezte el az utcán leállított személygépkocsiba, jogtalanul eltulajdonítva azokat. A vádlott bűncselekményével összesen 279.000 forint lopási kárt okozott a sértettnek, amely azonban a vádlott tettenérése, majd az eltulajdonított dolgok lefoglalása, valamint a sértett részére történő kiadása útján megtérült - közölte a Szombathelyi Törvényszék szerdán.

Egy másik alkalommal 2018. december 11-ét megelőző – pontosabban meg nem határozható – időben egy bői vendégházban szállt meg, majd a vendégházból való távozásakor a vendégház pincéjéből jogtalanul eltulajdonított egy 2.500 forint értékű elemlámpát, valamint az udvarról egy 9.500 forint értékű, Rába 15 márkájú kistraktorhoz tartozó akkumulátort. Az akkumulátort a vádlott 2.520 forintért értékesítette. A lopással okozott kár 12.000 forint, amely nem térült meg.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

A másodfokú bíróság a fellebbezéseket nem találta megalapozottnak, a törvényszék indoklása szerint a Sárvári Járásbíróság által kiszabott büntetés tettarányos, annak sem a súlyosítása, sem az enyhítése nem volt indokolt.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Sárvári Járásbíróság ítéletét.

A Sárvári Járásbíróság a 2020. november 24-én kihirdetett ítéletével összesen 22 rendbeli bűncselekményben (lopás, egyedi azonosító jellel visszaélés, garázdaság, zaklatás, sikkasztás, önbíráskodás) mondta ki a büntetett előéletű vádlott bűnösségét. Halmazati büntetésül 4 év 1 hónap börtönbüntetésre, 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá elrendelte egy korábbi 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását. A bíróság a vádlottal szemben vagyonelkobzást is elrendelt, valamint kötelezte a sértettek részére kártérítés megfizetésére.

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : M*jdn*m s*k*r*lt v*g*gn*zn*m * k*zv*t*t*st, *s * l*t*tt*k *l*pj*...
Új cég buszai járnak majd Szombathelyen, összevonták az Agorát és a Médiaközpontot, mehet a stadion államosítása
wehrmacht: R*b*rt W. M*l*n* *tl*t**t *ll*pv*, k*r*k* h*z*g *lvt*rsn*...
Karikó Katalin megkapta az Asztúria hercegnője-díjat
StarMan: H**b* t*nn*m, h* m*r n*m j*tt*l r*....
Benzineskannákat, festékes dobozokat szedtek ki a Gyöngyös-patakból az önkéntesek
StarMan: *r*nt*ttk*nt *s * v*l*g*t m*r m*gj*rv* *nny*t m*nd*n*k: sz*r*nt*...
Szellemi tudásból vállalkozói vagyon
StarMan: F*lt*rn*, f*lsz*nt*n*, b**lt*tn* *z *g*sz*t! *l*r* m*gm*ndt*k t*...
Videó: Kánikulába dermedt a szombathelyi „térköves” Berzsenyi tér