NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

A szövetkezet szerint minden rendben van a fűtéssel, mégis hidegek a radiátorok a szombathelyi Váci Mihály utcában

A lakók már szeptemberben jelezték, hogy gond van az egyik vezetékkel, most a többi helyiségből fűtik a hideg szobát.

Alig 18 fok. Ennyit mutatott a hőmérő ottjártunkkor az egyik lakás szobájában Szombathelyen a Váci Mihály utcában. Nincs fűtés ugyanis a 65. szám egyik rendszerében, a szobát pedig úgy sikerült 18 fokra felmelegíteni, hogy egész nap nyitva van az ajtaja.

A lakók már szeptemberben észrevették azt, hogy az egyik strangra kötött radiátorok nem melegszenek, ez most azt jelenti, hogy lakásonként egy szoba hidegen maradt. A lakók már az ősszel szóltak a lakás szövetkezetnek, ám eddig érdemi változás nem történt.

Valamivel kevesebb, mint 18 fokot mutatott ottjártunkkor a hőmérő
fotó: Farkas Bazsi

Több lakásban is jártunk, sőt a legfelső emelettől a legalsóig körbekérdeztük a lakókat, hogy mit tapasztaltak. Kivétel nélkül azt mondták, hogy nincs fűtés náluk az ősz óta. Volt olyan, ahol a lakásnak ebben a helyiségben van a háló, itt dupla takaróval kell aludniuk a lakóknak. Van olyan lakás, ahol zárva tartják az ajtót, hogy a hideg szoba ne húzza ki a meleget. Itt érezhetően 6-7 fokkal hűvösebb volt, mint a lakás többi fűtött pontján.

Amikor a lakók a szeptemberben kezdődő fűtési szezonnál elsőként észlelték, hogy valami elromlott, akkor felvették a kapcsolatot a lakások kezeléséért felelős Bem Lakásszövetkezettel, és a fűtést végző Szombathelyi Távhővel is. A két cég aztán jó ideig egymásra mutogatott, a szövetkezet szerint a szolgáltatónál van hiba, míg a Távhő azt mondta a ház rendszerében történt meghibásodás.

Felhívtuk a szövetkezetet, ahol tegnap azt mondták elkéstünk. A hiba ugyanis orvosolva lett. Szerintük a ház két lakásában is olyan átalakítás történt a fűtési rendszerben, ami miatt az aztán a ház egész rendszerében nem volt fűtés, ezt azonban a múlt héten már vissza is alakították, így ismét van fűtés. De nincs.

Váci Mihály 65.
fotó: Google

Szerda este jártunk a házban és beszéltünk újra a lakókkal. A problémás stranghoz tartozó radiátorok kivétel nélkül hidegek voltak.

Volt aki azt mesélte, hogy mivel légköbméter után fizet, így az elmúlt három hónapban úgy is fizette a 12 ezer forintos fűtésszámlát, hogy az egyik szobában nincs is fűtés.

A lakók egyre inkább kétségbe vannak esve. A szövetkezet szerint ugyanis megoldódott a probléma, a radiátorok azonban mégis hidegek, de, hogy mi okozza az üzemzavart és mikor állhat helyre a fűtés azt egyelőre nem tudni.

Hozzászólások (17)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

Rőzsike : J* l*nn*, h* m*n*l t*bb sz*k*mb*r v*l*m*ny*t m*g*sm*rh*tn*nk. *...
Virológus a kínai vakcináról: olyan, mint a fekete-fehér televízió
adt01: "D* *z *s *rd*k*l, h*gy * 2011-b*n b*h*r*ng*z*tt *gy*n* ny*g...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
adt01: " sz*v*z*k*p*s *ll*mp*lg*r*k sz*m* 8 m*ll** k*r*l v*n. *kk*...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
busman: *rb*n 1-2 h*n*pj* *rd*tl*n k*m*tr* (*nf-n*l m*g*s*bbr*) v*tt f*l...
Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül
nagyokos_kicsikinai: F*t*b*l*nd......
Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát