NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Vas megyei tetováló söpörte be az idei Budapest Tattoo Convention BEST OF DAY díjait

Franken Vivien ismét csodálatosat alkotott. Ezek a minták voltak tőle a befutók.

A Budapest Tattoo Conventiont minden évben, február-március környékén rendezik meg a fővárosban. Nem más ez, mint egy két napos nemzetközi szakmai rendezvény, amelyen főleg magyar tetoválók vesznek részt, de kisebb számban érkeztek rá külföldiek is.

fotó:

Idén körülbelül 130 tetováló kezében rezgett a tű a Lurdy házban. A zsűri négy nemzetközi elismert szakmabeliből állt. A rendezvényen a vendégek varrathatnak maguknak, de sok tetováló vitt magával ismerőst, akivel már előre egyeztetett az elkészülendő mintával kapcsolatban

- mesélte Vivien.

fotó:

Több kategóriában is lehetett nevezni, de a BEST OF DAY az egyetlen, amiben mindkét napon indulhattak a versenyzők, de csak az aznap és a helyszínen készült tetoválásokkal. Kábé négy óra alatt kellett legalább 80 százalékban elkészülniük a mintákkal.

fotó:

Ez volt az első olyan rendezvényem, amin aktívan, tetoválóként vettem részt. Fantasztikus élmény volt, nagyon izgalmas és fárasztó is egyben. Mindkét nap négy óra alatt készültek el a munkáim, amiket két csodás emberre alkothattam meg. Őket én választottam, mindkettőjükre dolgoztam már, így ismertem a határaikat mind fizikailag, mind pedig ötlet és nyitottság terén. Nagyon szerettem volna, ha az adott minták témája, elhelyezése, mérete szempontjából nem kell kompromisszumot kötnöm. Mindketten készültek már hozzám az adott témákkal, amik közel állnak hozzám is, így nem is volt kérdéses, hogy velük szeretnék ott együtt dolgozni

- folytatta.

fotó:

Szeretném hangsúlyozni a közös munkát, mert ezeket a díjakat együtt nyertük meg, és nagyon hálás vagyok nekik ezért a két napért, amit nagyon töményen velem töltöttek egy, a nyugodt szalon környezettől merőben eltérő szituációban, aminek végül meglett az eredménye

-tette hozzá.

fotó:

Franken Vivien tetoválóról és különleges kőszegi szalonjáról már korábban is írtunk. Az cikkért kattintson ide

2015.08.21. 07:58

Ez Vas megye „legrémesebb” tetoválószalonja

/ kultúra gal. /
Mintha egy mesebeli horror óvodában járnánk, kedves, de szürreális lények tekintenek vissza a falakról.
!

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

mrs.megmondo: j*v*t*s: j*l*n *s*tb*n...
Meztelenül mutatta meg a volt KDNP-s Lukácsi Katalin, hogy mit kell megtanulni Auschwitzból
mrs.megmondo: S*jn*s *l*g r*ssz*l *ld*zt*k * c*g*ny*k*t... j*ln*k *s*tb*n, n*m...
Meztelenül mutatta meg a volt KDNP-s Lukácsi Katalin, hogy mit kell megtanulni Auschwitzból
polgartars: *z * sz*m*r*, h*gy *l*g v*n *nf*rm*c** f*rr*s. M*g sz*m*r*bb, h...
Más orosz vakcinát teszteltek, mint ami forgalomba kerülhet
duffs: M*c*f*l*!!! N*l*nk *nn*k *z *ssz*gn*k * t*bbsz*r*s*t k*lt*k * m*...
40 millió euróból menti meg Bécs a tradicionális bécsi cégeket
miki1950 : *zt k*tsz*r *s m*g f*gj*k g*nd*ln*, m*rt *nn*k n*gy * r*z*k*j* *...
Pálinkás József új pártja is részt vesz az ellenzéki előválasztáson