NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Fotóriporterekre támadtak a sportolók Szocsiban!

Mármint ami a feladatköröket illeti. Jópáran közülük ugyanis káprázatos képeket osztanak meg az Instagramon az olimpiai helyszínről.

Az elmúlt napok azzal teltek Szocsi és a sajtó vonatkozásában, hogy az utóbbi leírta az előzőről, micsoda nevetséges állapotok uralkodnak itt-ott. Például hogy totál félkész hotelek fogadnak egyes újságírókat, néha nem recepción, hanem a hoteltulajdonosok szobájában kell becsekkolni, ahol pedig van víz, ott sem ajánlott inni belőle.

De a sífutó és biatlonista magyarok is bemutatták egy videóban , hogy hiába kerültek át egy fűtetlen szállásról egy apartmanba, ott a konyhában nem működik a csap és a sütő, és egy szál tányér sincs a konyhaszekrényben. Sőt, mi is közöltük néhány helyi fotóját, amik szintén nem a legszebb színben tüntetik fel a téli olimpia helyszínét.

Ezek után itt az ideje, hogy megmutassuk Szocsi bámulatos oldalát!

Úgy bizony. Mégpedig az Instagramon keresztül. Az orosz városba érkezett sportolók közül ugyanis elég sokan használják a népszerű mobilos képmegosztót - sőt, tulajdonképpen ez az első téli olimpia, amiről az Instagramon láthatunk képeket, mert maga az alkalmazás csak 2010 óta létezik. Az viszont máris kiderült, hogy nem kell ahhoz hivatásos fotóriporternek lenni, hogy valaki hírértékű képeket készítsen Szocsiban. Márpedig ki más készítene ilyeneket, ha nem a tűzközelben lévő, mindenhová bejutó sportemberek?

Joss Christensen amerikai síakrobata például már most nagyon lelkesen posztolgatja képeit az instára . Tessék, így buliznak az orosz lejtőkön az amerikaiak:

Ez szintén tőle van, az első komolyabb elrugaszkodás az egyik ugratón. Hogy hol vannak a sportfotósok? Hát persze, hogy még a kanyarban sem!

Julia Mancuso az a (szintén tengerentúli) sportoló, aki alpesi sízőként minden idők legtöbb érmét gyűjtötte be olimpián: 2006-ban aranyat, négy évvel később meg két ezüstöt. Plusz még további ötöt a világbajnokságon. Kőkemény és fanatikus síelő létére azonban szintén előkapja néha a telefonját. Itt egy felvétel az első edzéséről, festői tájjal a háta mögött:

Ez pedig valószínűleg már most az olimpia legszebb pucsítása:

A hódeszkás Shaun White az olimpiai faluból vagy a hófedte tájakról még nem, ellenben egy orosz McDonaldsból már megosztott egy informatív pillanatképet:

Belle Brockhoff ausztrál snowboardos azt mutatja be, hogy hardcore sportemberek sem jégcsapból vannak, és simán bevágnak egy-egy menő pózt, ha arról van szó. Brockhoffra azért is érdemes figyelni, mert nyíltan meleg, Oroszországban pedig ugye törvény tiltja a másság "propagálását." Ki tudja, lehet, hogy épp Instagramon keresztül fog üzenni az ország vezetőinek. Vagy nem.

Ez az új műfaj, amiben nyomulok, csak hogy megismerjetek: zöld szemcsi és egy diszkógömb a fejemen! - üzeni Szocsiból a norvég alpesi síző, Aksel Lund Svindal. Meg azt is mondja, hogy amúgy elég nehéz a pálya.

És így szórakozik a helybéliekkel:

Kate Hansen, az amerikai csapat szánkósa a szelfi műfaját emelte négyzetre:

Remegve reménykedtünk, hogy Hannah Teter snowboardos Oroszországba is magával viszi a halszemoptikáját, amit egy rúdra helyezve gyakran lő képet saját magáról , ahogy éppen szaggat lefelé a domboldalon. És igen, magával vitte! Itt máris vad magasságokból néz lefelé - reméljük, azért később a sisakját is felhúzta.

És egy kis békaperspektíva: ezt sem nagyon tudják leutánozni a sportfotósok a ciki teleobjektíveikkel! Itt éppen az aerikai Jamie Anderson legelteti tekintetét a szerinte gyönyörűséges szocsi tájon.

Kelly Clark snowboardos jó előre megmutatja, milyen félcsőben fogja beadni a csavarodásokat:

Håvard Bøkko, Norvégia gyorskorcsolyás szeme fénye pedig azzal szórakozik, hogy minél több járművet tegyen a talpa alá a korcsolyán kívül. Csapatta már szállítmányozó típusú bringával:

És rollerrel:

Andy Newell sífutó a nagytotálok híve:

Ez itt pedig Lauryn Williams, aki általában atlétaként indul a hagyományos játékokon, most, a téli változatban azonban az amerikai bobcsapat tagja. Végre engedélyezték neki a szénhidrátot, gyorsan meg is látogatta az olasz csapatot egy kis pizzáért:

Végül álljon itt a - sajnos csak - egyetlen versenyző, aki a magyar csapatból Instagramozik: Miklós Edit, csíkszeredai származású alpesi síző. Őt itt lehet bekövetni szépen .

Aki pedig Szocsi hivatalos Instagramjára kíváncsi, az ide kattintson .

Kapcsolódó

2014.01.29. 11:51

Szocsiban élek, és így néz ki a városom, ahol a téli olimpia lesz

/ blog /
Lenin-képes, harckocsis, széttúrt városos fotók helyi lakosoktól.

Hozzászólások (3)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

godemperor: H**** b*zz! S*k f*g*lm*d v*n *z *g*szr*l, *sm*t b*b*z*ny*t*tt*d....
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
Paulus_Maior: "Sz*v*m *ls* g*nd*l*tj*" *z v*lt, h*gy n*m t*dt*m, n*v*s...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
godemperor: *zt b*sz*l*m m*r m**t*. *z*k k*mm*n*st*zn*k, *zt*n * F*d*szn*l n...
Kövér nemzetbiztonsági veszélyként beszélt az ellenzékről
TheOldBarbers: F*l*s*g*d???? *jj b*tty*, *g*sz *d**g *z*rt v*lt*m v*l*d t*szt*l...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében
interceptor: *h*gy T*r*czk** L*szl* *s *lm*ndt* m*r t*v*ly m*j*s* v*d**j*b*n ...
Megszólalt a BioNTech a dél-afrikai vírusvariáns ügyében