NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Jelentem

Az egyik belvárosi fizető parkoló állapota egy lírai absztrakt festmény mintázatával vetekszik

Olvasónk jelezte, hogy a Kiskar utcában finoman szólva is áldatlan állapotok uralkodnak. Műelemzésünk következik!

Olvasónk hívta fel a figyelmünket a Kiskar utcában a benzinkút mellett lévő kisebb parkoló állapotára. Amit azért is tart felháborítónak, mert itt fizetni kell a parkolásért.

Elmentünk, megnéztük, lefotóztuk. Ha már a zökkenőmentes parkolásnak nem is - amelyért még a zsebünkbe is kell nyúlnunk -, de a műelemzői fantáziának kiváló terepe jelenleg a parkoló.

Jöjjenek a képek!

A járdaszegély és az úttest határát elválasztó padka, mint határozott, diagonális elem a konstruktivista hagyományhoz nyúlik vissza, kombinálva az ötvenes évek szobrászatának minimalista megfontolásaival. Játékos hullámzása pedig posztmodern gesztusként hat.

A képekre kattintva galéria nyílik
fotó: Mészáros D. Zsolt

A következő felvétel az absztrakció vonalától elszakadó Londoni iskola nagyívű, neorealista portéit idézi. Az eltúlzott, hosszan lelógó, horgas orr Lucien Freud portré- és aktművészetének húsos figuráit juttatja eszünk be.

A képekre kattintva galéria nyílik
fotó: Mészáros D. Zsolt

Az angolszász ötvenes évek neorealista vonalánál maradva: a képmező közepén tátongó, térmélységet érzékletesen megfogalmazó ordító száj Francis Bacon X. Ince pápa kísérteties alakjának mása.

A képekre kattintva galéria nyílik
fotó: Mészáros D. Zsolt

Végül, utolsó darabunk kozmikusan kavargó felülete, a fehér kavicsok és a mélybarna, porózus háttér kontrasztja az absztrakt expresszionista képmező rétegzettségére emlékezet.

A képekre kattintva galéria nyílik
fotó: Mészáros D. Zsolt

És ha valamelyik képre rákattint, akkor a galériában a parkoló további izgalmas és nem kevésbé kidolgozott részleteivel találkozhat. Jó szórakozást!

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

busman: M**t*n * k*z*t*k *d*tt*k, *gysz*r*bb *s *lcs*bb b*szj*r*t*k*t pr...
Most vagy soha? - Ismét mozgásban a Szombathely-Oberwart vasút ügye
busman: K*v*tk*z* sz*nt: *lt*k*z*s.... Tr*llk*dn* j*, m*g d*gr*d*ln* * k...
Megkérdeztük a szombathelyi képviselőket, hogy megkapták-e már a védőoltást
kovacsg: Sz*v*s*n h*ll*n*k * n*gy*pj* *l*t*r*l....
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt
miki1950 : P*rsz* h*gy *z *r*sz*k n*m *sm*r*k *l. M*rt h* m*gt*nn*k (b*rm*l...
Találat ért több kőolajfinomítót Szíriában, halottak is vannak
miki1950 : H* *rt*lm*s*n *rt*l v*ln*, *kk*r *rt*n*m *s, h*gy m*t *k*rt*l k*...
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt