NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Sport

Szép eredményeket értek el a kőszegi és büki ökölvívók az Utánpótlás Magyar Kupán

Április 18. és 21. között került megrendezésre a 2019. évi Utánpótlás Magyar Kupa Érden, amelyen a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület öt versenyzője is megmutathatta tudását.
fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Buza Rafael nyitotta a sort, aki junior 54 kg-ban a kőbányai Drobilich Gáborral csapott össze. Rafael olyan lendülettel kezdett, amelyet ellenfele képtelen volt felvenni. Bár kissé elhamarkodta a dolgot és nem tudta kiélvezni a bunyót, az első menetben döntő fölénnyel nyert.

Milos Mátyásé volt a második mérkőzés, junior 66 kg-ban Csönge Botonddal, a Vasas Sport Club versenyzőjével szemben lépett kötelek közé. Mátyás ellenfele lényegesen rutinosabb volt, ezt kihasználva sikerült fogást találnia versenyzőnkön. A második menetben ennek ellenére Matyinak sikerült jó néhány pontos, szép találatot bevinnie. A harmadik menet elején ismét a Vasas bunyósa dominált, így Varsányi Áron edző úgy döntött, feladja a küzdelmet. Mátyás szépen helytállt, nincs oka szomorkodásra.

A verseny második napján Buza Rómeónak szurkolhattunk, aki junior 52 kg-ban a törökszentmiklósi Lakatos Arndolddal nézett farkasszemet. Rómeó pontos találatokkal indított, fejen és testen egyaránt, ennek ellenére szoros volt az első menet. A második menetben már érezhető volt ökölvívónk fölénye, vetélytársára kétszer is számoltak, ezáltal a második menetben döntő fölénnyel a Fitt-Boxos bunyós győzedelmeskedett.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A harmadik napon Milos Rózsa serdülő 48 kg-ban vívta élete első éles mérkőzését. Ellenfele tapasztaltabb volt nála, ennek ellenére Rózsa sokkal bátrabban bokszolt, mint az edzéseken, nem riadt meg, szép pontos találatokat vitt be. A Halászteleki Box Club versenyzőjének rutinja azonban a második menetben kiütött, döntő fölénnyel nyert. Ökölvívónk ezáltal a második helyen, ezüstéremmel zárta a versenyt.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Lukács Tifani (Büki Szakosztály) junior 52 kg-ban szállt szembe a Szegedi Box Club versenyzőjével, Megyeri Barbarával. Az első menetet kétséget sem hagyva Tifani uralta. A másodikban viszont az ellenfél erőszakos tempót diktálva átvette az irányítást. A harmadik menetben ökölvívónk újra erőre kapott, így kiegyenlített volt a küzdelem. A mérkőzés végén megosztott pontozással ugyan, de a szegedi öklözőt hozták ki győztesnek, így Tifani is ezüstérem tulajdonosaként térhetett haza.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Buza Rómeó junior 52 kg-ban Rózsavölgyi Márkkal, a Taksonyi SE ökölvívójával mérkőzött meg. Az első két menetben kissé bizonytalan volt Rómeó bunyója, ezt kihasználva ellenfele technikásan kontrázott, kihajolt az ütések elől. A harmadik menetben versenyzőnk magához tért, hozta a tőle elvárt színvonalat, de ez nem bizonyult elégnek, vereséget szenvedett, így a harmadik helyen, bronzéremmel zárta a megmérettetést.

Buza Rafael junior 54 kg-ban a Tatabányai Sport Club versenyzője, Páter Alex ellen mutathatta meg tudását. Előző mérkőzéséhez hasonlóan Rafael ismét már az első menetben olyannyira erősen kezdett, hogy vetélytársa nem bírta az iramot, így ökölvívónk újra döntő főlénnyel nyert.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A verseny negyedik, utolsó napján Buza Rafael lépett szorítóba. Az aranyérem elnyeréséért a Vasas Sport Club versenyzőjével, Tóth-Szabó Vilmossal küzdött meg. Az első menet elején kiegyenlített volt a küzdelem, a második felében azonban ökölvívónk ráérzett vetélytársa stílusára, így előnnyel ment szünetre. A második menetben nagy test ütéseinek köszönhetően sikerült sarokba szorítania a vasasos bunyóst. A harmadik menetben is sikerült megtartania versenyzőnknek az addigi fölényét, folyamatos támadásaink köszönhetően ismét döntő fölénnyel győzedelmeskedett. Rafael aranyérmet szerezve a dobogó legfelső fokára állhatott, illetve elnyerte a

Legjobb junior versenyző

díját is.

fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Hozzászólások (0)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

kotyogós: N*m t*d*m k*m*ly*n v*nn* * p*l*t... *rt*m, h*gy m*t v*z**n*z*l, ...
Podcast péntek Fekete-Győr Andrással, a Momentum miniszterelnök-jelöltjével
Kari: *gy v*n, * 2/3 m*g * h*v**k*t s*t*n *lts*k k*n**v*l/*r*ssz*l. * ...
Beoltották Áder Jánost, kínai vakcinát kapott
Kari: F*nt*s v*lt*z*s v*sz*nt * m*g*n*t*k l*t*s*t*sn*k * dr*szt*k*s m*...
Két kocsihely egy lakáshoz és egyebek - Egy rendelet miatt másként kell majd építkezni Szombathelyen
miki1950 : * l*mp*v*s '56- b*n k*m*nt * d*v*tb*l, d* * t*bb*r*l l*h*t s...
Márciustól emelkednek a parlamenti fizetések, Kövér László járt a legjobban
Nagyadri: *n *r*l*k n*k*, d* * h*zz*sz*l*s**b*l n*m *z j*n l*. ...
A szerdai zűrzavar után minden flottul megy a szombathelyi volt SZTK-nál