NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Négy közvélemény-kutató szerint is még mindig a Fidesz a trendi

Szeptemberben is megőrizte vezető szerepét a Fidesz-KDNP pártszövetség, legalábbis ezt mutatják a Medián, a Nézőpont Intézet, a Századvég és az Ipsos eredményei.

Négy közvélemény-kutató publikálta a szeptemberi adatait, ebből az derül ki, hogy a Fidesz nem csak vezet, de növelni is tudta az előnyét a pártok versenyében. A pártok valós támogatottsága viszont valahol a négy eredmény átlagánál lehet.

Pártszeretet, teljes népesség módra

A Századvég, a Medián és a Nézőpont Intézet közel azonos értéket mért a Fidesz-KDNP-nek; 31, 32 és 34 százalékra teszik a kormánypártiak támogatottságát. Ezzel szemben az Ipsosnál a Fidesz csak 24 százalékot ért el a teljes népességen belül, de a négy eredmény átlaga alapján is nagyjából 30 százalékos lehet a párt valós támogatottsága.

Pártpreferenciák a teljes népességen belül
fotó: Közvéleménykutatók.hu

A többi párt esetében már kevésbé szélsőségesek az eredmények. A második hely még mindig a Jobbiké, 13-17 százalékos táborral, míg az MSZP a harmadik, 8-11 százalékos szimpatizánsi körrel. Az LMP és a DK eddig fej fej mellett haladt, de most a két kispárt közül a DK tűnik erősebbnek, 4-6 százalék közt mozognak, míg az LMP 2-5 százalék közt volt a mérések során.

A futottak még kategóriában ezúttal is az Együtt és a PM található, előbbi 1-2 százalékos táborával még a mérési tartományon belül tud lenni, utóbbinak viszont szeptemberben nem volt mérhető nagyságú támogatottsága – írja a Közvéleménykutatók.hu legfrissebb elemzésében.

A választási eredményekhez közeli prognosztizált pártpreferenciák

A biztos pártválasztók (Medián, Ipsos, Századvég) és a potenciális szavazók (Nézőpont Intézet) körében is a Fidesz-KDNP tűnik a befutónak, legalábbis mind a négy kutatócégnél ők kerültek az első helyre. A választási eredményhez legközelebb eső mérési adatok közül a Mediánnál a legmagasabb a kormánypártiak aránya (50 százalék), de a 2014. áprilisi választási eredményhez közel eső támogatottságot mért a Nézőpont (44 százalék), valamint az Ipsos és a Századvég is (41-41 százalék).

Pártpreferenciák a prognosztizált választási eredményhez legközelebb eső szavazói bázisokon
fotó: Közvéleménykutatók.hu

Ezen a fronton is a Jobbik a második, 22-26 százalékos támogatottsággal, őket az MSZP követi, igaz, itt már nagyobb a szórás, a különböző cégeknél 9-17 százalékos támogatottsági aránnyal rendelkeznek. A Mediánnál a legnagyobb a Fidesz Jobbikkal szembeni előnye, 28 százalékpont, de az Ipsos és a Századvég által mértek alapján is jelentős, 15 százalékpontos előnyt tudhatnak a magukénak.

A mostani eredményeknek a DK örülhet a legjobban, hiszen jelen állás szerint biztosan bejutnának a parlamentbe, sőt, még a 10 százalékot is megközelíthetik a maguk 6-8 százalékával. Ezzel szemben az LMP-nél lenni min izgulni, hiszen nagyon a bejutási küszöbön táncolnak, például a Mediánnál csak 3 százalékon állnak. Az Együtt messze az 5 százalékos határtól, a PM pedig lassan az 1 százalékos támogatottságot sem tudja megugorni – derül ki a Közvéleménykutatók.hu adataiból.

Címlapkép: Máthé Zoltán / MTI

Hozzászólások (2)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : L*gsz*v*s*bb*n n*m * f*j*k*t, h*n*m * t*k*k*t v*k*rn*k. D* *ly*...
A kommunisták bevették Grazot, és most mindenki a fejét vakarja
miki1950 : N* *dj t*pp*k*t, m*rt m*g *rb*n k*p*sz k*mm*nd*j* m*g *s t*sz*! ...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
miki1950 : *sk*v** f*t*k. Zs*br*b*x*tt k*zz*l. *gy st*l*s*s*n. *gy*d* f*lv...
Hivatalos fotók: Így nézett ki az esküvőn a Várkonyi Andrea - Mészáros Lőrinc álompár
belabo: *r*ny * k*pt*f*! Pl. H*dh*zyt *v*rt*l*n*ts* *gy gy*ng*nl*t* k*m*...
Visszalépett a zuglói előválasztástól a korábban Vas megyében is vitézkedő Tóth Csaba
belabo: H* *z*k k*lt*k * l*gt*bb*t, *kk*r *n m**rt cs*k *ly*n h*rd*t*st ...
Százmilliókat költenek Facebook-hirdetésre a politikusok, Ungár Péter is benne van a TOP 10-ben