NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Szombathelyen már utcája is van Mészáros Lőrincnek

Igaz, volt már egy nagy Mészáros Lőrincünk, de biztos, hogy a mostaninak is helye lesz a törikönyvekben.

Szeptember 14-én reggel fél 11-kor megtörtént a szombathelyi Mészáros Lőrinc utca felújításának műszaki átadása, amin Tóth Kálmán elmondta, hogy minden a tervek szerint halad.

A részletekbe itt most nem mennék bele, a lényeg, hogy mindenki végzi a dolgát.

Ezen a képen is látható, hogy az új burkolat teljesen rendben van
fotó: Kiss Tamás

Ami viszont nem hagyott nyugodni: Ez a Mészáros Lőrinc az a Mészáros Lőrinc?

Egy kevés utánajárás eredményeként megtudtam, hogy 1466-ban az égiek már megajándékoztak minket egy hazafival, akit Mészáros Lőrincnek hívtak. Igaz, olyan eredményeket nem ért el, mint a mi Lőrincünk, csak a Dózsa György-féle parasztfelkelés egyik vezetője volt, aki máglyán halt mártírhalált, de akkoriban még nem vagyonban mérték, ki mennyit ér, szóval emiatt ne marasztaljuk el.

A Wikipédia szerint aztán 2009-ig egy általános iskola őrizte nevét, amit azóta átkereszteltek, illetve négy utca – két budapesti, egy győri és egy hajdúböszörményi – őrzi a mai napig.

Tóth Kálmán körzeti képviselő szemlézi a felújított Mészáros Lőrinc utcát
fotó: Kiss Tamás

A papról és hadvezérről szóló szócikkben azonban nem írnak róla, hogy Szombathelyen lenne olyan utca, ami az ő nevét viseli.

Szóval akkor a szombathelyi Mészáros Lőrinc utca a mi Mészáros Lőrincünkről kapta a nevét?

Mert ha így van, az teljesen rendben is van, hisz mégsem járja, hogy holmi felkelő hadvezérekről utcákat nevezünk el, de a magyar tenger örökös uráról meg egyet se. Csak gondoltam azért fontos lehet szólni erről másoknak is, hogy tudják, Szombathely utcanevekben is progresszív.

(persze lehet, hogy nem így van, a Wikipédia sem tévedhetetlen, különösen a magyar nyelvű. Szerk.)

Hozzászólások (8)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

miki1950 : N* h*ll*d, t* *zt*n n*m v*gy s*mm*. *nny*r* b*g*tt p*s*st m*r r...
Európai Bizottság: nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát
miki1950 : H* *gy*lt*l*n l*sz n*l* h*llg*t*. ...
Vidnyánszky Attila is indít osztályt jövőre az SZFE-n
miki1950 : *g*sz *gysz*r**n n*m t*d*m m*g*lln*, h*gy * f*lk*nfb*n f*lt*tt k...
Podcast Feiszt Györggyel: Miért nem tudják a szombathelyiek, hogy gazdag kultúrájú, nagy múltú városban élnek?
miki1950 : M*g j*, h*gy n*m *n d*nt*k b*rk* h*ly*tt *s! D* *tt*l m*g h* v*l...
„Nagyon szerencsétlen, amikor beleszól a politika” – Egy szombathelyi orvos a kínai vakcináról
miki1950 : *kk*r* h*ly*s*g*t *rt*l, h*gy cs*k r*v*d*n. * f*d*ss m*gt*lt*tt*...
Tiltakozik az ellenzéki szövetség a kormány „büntetőhadjárata” ellen