NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Közélet

Keresztbe feküdtek a felcsúti kisvasútnak a DK-sok

Öten tiltakoztak a "hobbivasút" ellen, húsz utas pedig őket szidta. Vita is volt, a kisvasútháborúnak a rendőrök vetettek véget.

A Demokratikus Koalíció aktivistái elfoglalták a felcsúti kisvasút pályáját, hogy megakadályozzák a vasút hivatalos indulását – írja az Origo. Ketten a sínekre feküdtek, míg hárman a sínen állnak egy transzparenssel.

fotó: Forrás: origo.hu

A vonatot eltorlaszoló DK-sokkal összeszólalkozott az a körülbelül 20 fő, akik a vasútat jöttek kipróbálni. Többen azt vetették az aktivisták szemére, hogy viszonylag messziről érkeztek és nem akarják az ő akciójukat nézni – jelentette tudósítónk.

Később hat rendőr érkezett, akik igazoltatták a DK-s aktivistákat, és felszólították őket hagyják el a síneket, mert életveszélyes az ott tartózkodásuk. A rendőrök az aktivistákat egy kis segítséggel felállították a sínekről, majd elindult a kisvasút.

fotó: Forrás: origo.hu

A Puskás Akadémiához tartozó kisvasutat tegnap adták át, a felcsúti Arénától az alcsútdobozi arborétumig jár. Megnyitásán beszédet mondott Orbán Viktor, aki utalt arra, hogy a kisvasút a 19. század végén épült, és a személyszállításból 1979-ben kivont Bicske-Székesfehérvár normál nyomtávú vasút egy hat kilométeres szakaszának helyén épült meg EU-s támogatással. A miniszterelnök szerint a vasutat el kell vinni Bicskéig.

Hozzászólások (9)

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Keresés

Hozzászólások

busman: M**t*n * k*z*t*k *d*tt*k, *gysz*r*bb *s *lcs*bb b*szj*r*t*k*t pr...
Most vagy soha? - Ismét mozgásban a Szombathely-Oberwart vasút ügye
busman: K*v*tk*z* sz*nt: *lt*k*z*s.... Tr*llk*dn* j*, m*g d*gr*d*ln* * k...
Megkérdeztük a szombathelyi képviselőket, hogy megkapták-e már a védőoltást
kovacsg: Sz*v*s*n h*ll*n*k * n*gy*pj* *l*t*r*l....
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt
miki1950 : P*rsz* h*gy *z *r*sz*k n*m *sm*r*k *l. M*rt h* m*gt*nn*k (b*rm*l...
Találat ért több kőolajfinomítót Szíriában, halottak is vannak
miki1950 : H* *rt*lm*s*n *rt*l v*ln*, *kk*r *rt*n*m *s, h*gy m*t *k*rt*l k*...
Dobrev Klára: Az első számú ambícióm az, hogy 2022-ben győzzük le a Fideszt