NYUGAT MÉDIA

Szombathely az Interneten

Kultúra

Fél év kényszerszünet után ismét közönség előtt játszik a Weöres Sándor Színház társulata

Mi történt az elmúlt fél évben? És milyen darabok jönnek most?

Május 7-től hosszú „téli álom” után a szombathelyi teátrum folytathatja a 2020/21-es színházi évadot. Az intézmény vezetősége reméli, hogy a csapat a következő két és fél hónapban zökkenőmentesen tudja teljesíteni kötelezettségeit.

Az élet a színházban sem állt meg

Tavaly november 10-én, kedden este 19 órakor a Weöres Sándor Színház Georges Feydeau: Kis hölgy a Maximból című bohózatának előadására készülődött. Akkor még sem a nézőtéren helyet foglaló közönség, sem pedig az előadásra készülő stáb nem sejtette, hogy ezt követően csaknem hat hónapig nem lesz részük hasonló, közös lélegzésen és energiaáramláson alapuló „társasjátékban”.

A társulat – a néhány hetes teljes márciusi lezárást kivéve – ennek ellenére folyamatosan munkálkodott. Igyekezett állandó és élő kapcsolatot tartani közönségével. Leghűségesebb bérletes nézőinek meglepetésként, szilveszteri kabaréműsort hozott létre ajándékként, melyet online juttatott el a címzettekhez, három kamerás, tévéjáték minőségű produkciót készített Jordi Galcerán: A Grönholm-módszer című színművéből (egy országos platformon volt látható), sikeres versvideó pályázatot bonyolított le - szép számú, színvonalas jelentkezővel -, és ami a legfontosabb, három bérletes előadást is tető alá hozott és ugrásra készen várta a nyitás lehetőségét. Ennek a – mondjuk így – előrelátásnak köszönhető, hogy gyorsan tudtak reagálni a változó járványügyi szabályozásra és így egyszerre több új produkcióval is képesek megszolgálni a remélhetően megmaradt közönség bizalmát a közeljövőben.

Időközben befejeződött a Király utcai jegyiroda hosszúra nyúlt átalakítása (tervező: Bakucz András) és május első munkanapján megnyitotta kapuját az érdeklődő nagyközönség előtt. A megújult helyiség arculati elemeit tekintve egységes lett az Akacs Mihály utcai színházépülettel.

A megújült jegyiroda
fotó: Mészáros D. Zsolt

Műfaji sokszínűség

Az évad május 7-én folytatódik a nemzetközi hírnévre szert tett 19. század végén, 20. század elején alkotott román szerző, Ion Luca Caragiale talán legnépszerűbb komédiájának feldolgozásával. A Farsang, avagy ez is mekkora egy tahó, a közép-kelet európai korrupt, csalárd zűrzavar sokszor posztapokaliptikus ábrázolásának szakavatott specialistájának, Mohácsi Jánosnak és fivérének Mohácsi Istvánnak az átiratában lesz látható.

Ion Luca Caragiale után és helyett

a Mohácsi Testvérek:

FARSANG

avagy

ez is mekkora egy tahó!

- komédia három felvonásban -

  • A sárga földig lejózanodott román nép karnevál idején:
  • Nae Girimea, borbély és felcsertulajdonos/ Kocsis Pál
  • Iordache, borbélysegéd/ Róbert Gábor
  • Traian Trahanache, csendőr altokmányos/ Endrődy Krisztián
  • Mica Razachescu/ Alberti Zsófi
  • Iancu Pompon, mesterkém/ Lábodi Ádám
  • Mache Razachescu, filmesztéta, Mica férje, filmesztéta/ Antal D. Csaba
  • Didina Trahanache, Traian felesége/ Herman Flóra
  • Nicu, önkéntes adóellenőr/ Balogh János
  • Elena, a zsűri elnöke/ Vlahovics Edit
  • Avram Calinescu, zsűritag és vőlegény/ Szabó Róbert Endre
  • Silva Cocos, zsűritag és menyasszony/ Dunai Júlia
  • Florin, zsűritag/ Jámbor Nándor
  • Zaharia, zsűritag/ Hajdu Péter István
  • Pincér/ Hajmási Dávid
  • Marcello, zenész/ Kovács Márton
  • Adamo, zenész/ Móser Ádám
  • Díszlettervező: Khell Zsolt

    Jelmeztervező: Remete Kriszta

    Súgó: Jenei Ági

    Ügyelő: Bors Gyula

    Segédrendező: Ostyola Zsuzsanna

    Rendező: Mohácsi János

    Várható májusi időpontok: 7,11,12,13,15,25,26,27,28,29 (19 órától, kivétel 15.-e, akkor 15 órától)

    A megújult jegyiroda belső tere
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Május 11–én kedden este lép először színre a Nobel-díjas ír drámaíró Samuel Beckett 1957-ben írt színpadi művének, (A játszma vége) interpretálásával a letisztult, minimalista rendezéseiről ismert Zsótér Sándor és négyfős színész gárdája. A „semmi ágán” egyensúlyozó antihősök eszmecseréit követően mindenki felteheti a kérdést magának: Van élet a halál előtt?

    Samuel Beckett:

    A játszma vége

    (Szünet nélkül - 110 perc)

    Fordító: Ambrus Mária és Ungár Júlia

    - színmű -

    Szereplők:

  • Hamm/ Nagy-Bakonyi Boglárka
  • Clov/ Major Erik
  • Nagg/ Szerémi Zoltán
  • Nell/ Németh Judit
  • Díszlettervező: Ambrus Mária

    Jelmeztervező: Benedek Mari

    Dramaturg: Ungár Júlia

    Súgó: Papp-Ionescu Dóra

    Rendező: Zsótér Sándor

    Várható májusi időpontok: 11,12,13,14,15,25,26,27,28,29 (19 órától)

    Vérbeli angol tragikomédia Mike Leigh darabja, az Abigail bulija, melyet május 18-tól láthatnak az érdeklődők. Az 1977-ben Londonban bombasikert elért mű látszólagosan szórakoztató, időnként szinte abszurd módon triviális középosztálybeli, kertvárosi csacsogásainak felszíne mögött sokszor komoly félresiklások, tragédiák, vulkánok fortyognak, melyek bármikor kitörhetnek. És azok annak rendje és módja szerint ki is törnek? Nézzék meg és megtudják! A darab rendezője a témáihoz mindig különleges érzékenységgel közelítő Czukor Balázs.

    Mike Leigh:

    Abigail bulija

    (Abigail’s Party, 1977)

    (Szünet nélkül - 110 perc)

    Fordította: Hamvai Kornél (2014.)

    - színmű -

    Szereplők:

  • Beverly/ Nagy Cili
  • Laurence/ Kelemen Zoltán
  • Angela/ Herman Flóra
  • Tony/ Antal D. Csaba
  • Susan/ Bálint Éva
  • Díszlettervező: Horesnyi Balázs

    Jelmeztervező: Surányi Nóra

    Zenei szerkesztő: Gutema Dávid

    Kellékes: Jenei Ferenc

    Súgó: Zsohár Amália

    Ügyelő: Pados Bernát

    Rendezőasszisztens: Kovács Nóra

    Rendező: Czukor Balázs

    Várható májusi időpontok: 18,19,21,22 (19 órától)

    A jegyiroda
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    A repertoár egyéb darabjai

    Természetesen a teátrum repertoárján marad a nagy sikerrel bemutatott A Pál utcai fiúk című musical, amely hosszú idő után május 18-án tekinthető meg először.

    Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián:

    A Pál utcai fiúk

    (Egy szünettel - 140 perc)

    - zenés játék két részben -

    Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán

    A színpadi változat kialakításában részt vett: Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva.

    Szereplők:

  • Rácz tanár úr/ Orosz Róbert
  • Boka/ Jámbor Nándor
  • Nemecsek/ Hajdu Péter István/Csákvári Krisztián e.h.
  • Geréb/ Börcsök Olivér e.h.
  • Csónakos/ Hajdu Tamás Miklós e.h.
  • Kolnay/ Sipos László Márk e.h.
  • Barabás/ Bánki Mihály e.h.
  • Weisz/ Tegyi Kornél e.h.
  • Richter/ Tóth Artúr
  • Csele/ Csákvári Krisztián e.h./Hajdu Péter István
  • Leszik/ Orosz Márton/Nagy Gergely
  • Gruber/ Nagy Gergely/Orosz Márton
  • Áts Feri /Hajmási Dávid
  • Az idősebb Pásztor/ Balogh János
  • A fiatalabb Pásztor/ Béres Bence e.h.
  • Szebenics/ Szenkovits Buda
  • Janó, a grund őre/ Szabó Róbert Endre
  • További vörösingesek: Fókás Márton, Káldy Márton, Nagy Dávid, Pintér Gergő, Rózsa Viktor, Szombath Gergő, Zöld Zsombor
  • Díszlettervező: Takács Lilla

    Jelmeztervező: Velich Rita

    Jelmeztervező asszisztens: Tóth Barbara

    Koreográfus: Kováts Gergely Csanád

    Koreográfus asszisztens: Ostyola Zsuzsanna

    Korrepetitor: Falusi Anikó

    Súgó: Jenei Ági

    Ügyelő: Bors Gyula

    Rendezőasszisztens: Kovács Nóra

    Rendező: Réthly Attila

    Várható májusi időpontok: 18,19,20,21,22 (19 órától)

    Felújítják Lőrinczy Attila felkavaró, dokumentarista ihletésű, de a történetet fiktív elemekkel működtető drámáját a Haragossziget -et (Rendező: Réthly Attlia), melyből május közepén felvételt készítenek.

    A jövő héten kezdődnek a színpadi próbái, Lipták Ildikó 8-10 éveseknek szánt művének, az Ajándék -nak. A színházi nevelési előadás bemutatója június első felére várható.

    Szereplők: Decsi Edit, Antal D. Csaba, Hajdu Péter, Szabó Róbert Endre. Rendező: Horváth János Antal

    Weöres Sándor színház
    fotó: Mészáros D. Zsolt

    Az újranyitással kapcsolatos tudnivalókról a Weöres Sándor Színház a következő közleményt adta ki:


    Kedves Közönségünk! Minden bérletesünknek köszönjük, hogy a bizonytalanság ellenére is bérletet váltott a 2020/2021-es évadra! A lehetőségeinkhez mérten a legrugalmasabb ügyintézéssel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az elmaradt előadásokat meg tudják tekinteni.

    Színházunk újranyitásával, illetve az előadások pótlásával kapcsolatban minden bizonnyal sok kérdés merül fel, a legjellemzőbbekre megpróbálunk itt válaszolni.

    Kérdés: A hat meghirdetett bérletes bemutatóból csak négyet látok az évad műsortervében.

    Válasz: Bár hat előadást hirdettünk meg erre az évadra, ebből két előadás a járvány miatt nem tud megvalósulni. (Arnold Wesker: A konyha és Edward Albee: Nem félünk a farkastól). A bérletárból az erre a két elmaradt előadásra jutó arányos részt ajándékkártya formájában visszafizetjük nézőinknek. Ennek dátumáról később értesítjük Önöket. Ez az ajándékkártya egy évig beváltható előadásainkra, rendezvényeinkre, bérletre, jegyre.

    Kérdés: A Pál utcai fiúk című előadásra vásároltam jegyet, ősszel elmaradt. Lesz pótlása?

    Válasz: A Pál utcai fiúk pandémia miatt elmaradt előadásait pótoljuk, ezt műsorunkban részletesen láthatják az eredeti időpont, valamint a pótelőadás időpontjának feltüntetésével. Amennyiben a kijelölt pótelőadás időpontja megfelel Önnek, nincs teendője, jegye érvényes lesz. Amennyiben más időpontra szeretné cserélni, kérjük, fáradjon be közönségszolgálati és jegyirodánkba.

    Kérdés: Hogyan történik a helyfoglalás a nézőtéren?

    Válasz: A nézőteret 70 százalékig töltjük. Jelenleg ugyan nincs érvényben olyan szabály, mely szerint ki kellene hagyni székeket a nézőtéren, mi azonban szeretnénk lehetővé tenni, hogy aki idegenkedik a zsúfoltságtól kis várakozás után elfoglalhassa bármelyik, szabadon maradt helyet. A nagyteremben az elsődleges helyfoglalás a jegyen és bérleten feltüntetettek szerint, a Márkus teremben pedig érkezési sorrendben történik. Itt a székeket egymástól kicsit távolabb helyeztük el.

    Kérdés: Nem kaptam még meg a védettségi igazolványomat, az oltási igazolványt belépéskor elfogadják?

    Válasz: Sajnos nem, a jogszabály színházunkat a védettségi igazolvány és adott esetben a kapcsolódó fényképes személyazonosító igazolvány ellenőrzésére kötelezi, ez alól nem tehetünk kivételt.

    Kérdés: Meddig váltható be az a lejárt ajándékutalvány, melyet a pandémia miatt nem tudtam felhasználni?

    Válasz: Azokat az ajándékutalványokat, melyek érvényességi ideje 2020. november 6. után járt le, 2021. június 10-ig beváltjuk, visszaváltásra azonban nincs lehetőség.

    Kérdés: A SZÉP-kártya bármelyik alszámlájáról lehet jegyet vásárolni?

    Válasz: A 178/2021. (IV. 15.) kormányrendelet 2021. április 25. és 2021. december 31. közötti időszakra lehetővé tette a kártyabirtokosok számára, hogy bármelyik alszámláról színházjegyet vagy bérletet vásároljanak. Erre színházunkban is lehetőségük lesz az erre kijelölt időszakban. Ajándékkártyát azonban továbbra sem tudnak SZÉP-kártyával vásárolni, ezt kizárólag készpénzzel, vagy bankkártyával tehetik meg.

    Kérdés: Nem felelnek meg az előadások pótlására kijelölt időpontok, lehet cserélni?

    Válasz: Igen, természetesen lehet másik időpontra cserélni, amennyiben a választott időpontban rendelkezésre állnak szabad helyek. A cserét korlátlan számban és díjtalanul biztosítjuk!

    Kérdés: Nem lesz védettségi igazolványom, viszont rendelkezem bérlettel.

    Válasz: A jelenlegi jogszabályok értelmében védettségi igazolvány nélkül sajnos nem látogathatja színházunkat. Javasoljuk, hogy későbbi időpontra cserélje át bérletét, ezt díjtalanul megteheti, azonban kizárólag az előadás időpontja előtt. Amennyiben az Ön bérletére kijelölt előadás lejátszott, utólag sajnos nem áll módunkban új időpontot biztosítani! Az időpontok cseréjét telefonon is intézheti, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között közönségszolgálati és jegyirodákban vagy a 94/318-738-as telefonszámon.

    Kérdés: Nem szeretnék még színházba, közösségbe menni, de van bérletem. Mi a teendőm?

    Válasz: Ez esetben azt javasoljuk, hogy az Ön számára korai időpontot cserélje el későbbi alkalomra, ezt díjtalanul megteheti. Erre is vonatkozik az a rendelkezés, hogy ezt kizárólag a kijelölt előadás időpontja előtt teheti meg, utólag nem.

    Reméljük, segítségükre voltunk, amennyiben maradt még kérdésük, kollégáink természetesen rendelkezésükre állnak a már megszokott módon megújult közönségszolgálati és jegyirodánkban, a Király utcában.

    NYITVATARTÁS: hétköznapokon 9 órától 17 óráig

    Az e-mailekre csak munkanapokon (hétfőtől péntekig) áll módunkban válaszolni. Megértésüket köszönjük.

    Szombathely, Király u. 11.

    94/318-738

    jegy@wssz.hu

    Hozzászólások (1)

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Keresés

    Hozzászólások

    mikornyicki: *z *g*z l*nn* *kk*r, h* l*nn* f*lyt*t*s*. *tt *z*nb*n m*gsz*n*k ...
    „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
    fgzb: " D*m*kr*c**" " Gl*b*l*z*c**" " N*mz*t* ...
    Szakértő: amiről Orbán beszél, az kvázi a világ lezárása
    okoska1122: R*m*l*m v*gr* *z *x*m!!...
    Frontálisan ütközött két autó Hegyhátsálnál
    TheOldBarbers: *nny*r* *z*rt n*k*d s*ncs *g*z*d. * k*r*kp*r *t * f**tt*l p*rh*z...
    „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton
    mikornyicki: *k*s p*ld*j*, h*gy m**rt k*ll*n* m*n. Kr*ssz v*zsg* * k*r*kp*r*s...
    „Újperintben sikerült ismét nagyot alkotni” – Furcsa megoldás a bicikliúton